|
Vasember 3
 |
Raf kritikája
Emlékeztek még a Predator/Ragadozó 1-ben Hawkins-ra? Ő volt az "okostojás",
a szemüveges csávó a kétajtós szekrények között. És persze az első áldozata
a földönkívüli vadásznak. Na, ez a fickó a forgatás alatt írta a Halálos
fegyver forgatókönyvét.
Majd 2005-ben megírta és leforgatta a Durr durr és csókot.
Ami több szempontból is mérföldkő volt: egyrészt ez volt az első rendezése,
másrészt Val Kilmer Meleg Perry-ként orbitális telitalálat volt, s harmadrészt
(szerintem ez a legfontosabb) visszahozta Halivúdba (mindenki most már
legnagyobb örömére) RDJ-t, magát a megtestesült Tony Starkot. |
Ez a fickó aztán megkapta a legsikeresebb Marvel-hős írási és
rendezési jogát. Sikerült helyt állnia? Fogjuk rá. Nem az ő hibája, hogy a
Dizninél kicsit kilúgozták a karaktert. Ezt leszámítva megkapunk mindent, amit
szeretünk a Színesfém-manuszban: RDJ-t, eksönt, vicceket, KÉT sidekick-et,
kikacsintásokat Black régebbi filmjeire ("téged öllek meg először!"). A
műsoridő elrepül, mint veréb a mákföldön.
Igaz, hogy nem tölt annyit Tóni a páncéljaiban, mint eddig, de ez nem
feltétlenül válik negatívummá, sőt! :-) (geekeknek: igen, a képregényekben is
csinált ilyet!)
Spoilerezni nem akarok (pedig lehetne!), így a verdikt röviden: a lapos második
részhez képest magnifikáns, de szerintem az első még mindig jobb - igaz, csak
egy hangyányival. 9,875/10
Eleven testek
 |
Wolkens kritikája
A műfajok ötvözése elég kockázatos próbálkozás. A zombifilmeket ötvözni a
tinivígjátékkal különösen az; az étteremben is furcsán néznénk a szakácsra, ha
a véres steak mellé lágy és édes tejberizst ajánlana köretnek. Persze, ha a
steaket teljesen átsütjük, a tejberizst meg fahéjjal ízesítjük, és kevés tejet
adunk hozzá,hogy kellően száraz legyen, akkor még halványan el is képzelhető,
hogy fogyasztható lesz az eredmény. Legalábbis a nagyközönség számára, aki még
életében nem evett igazi steaket, és tejberizst is csak dobozost. A rajongók
viszont valószínűleg köpködnének – tegyük hozzá, joggal. |
Valami ilyesmi lett az Eleven testek is. Összesen nincs benne annyi
vér, mint a Zombieland első 60 másodpercében, pedig az még sehol nincs az olyan
igazi zombiklasszikusokhoz, mint a 28 nap múlva vagy a Kaptár (első két része).
Tinivígjáték az van, és ebből a szempontból egész kellemes a film: Nicholas
Hoult hibátlan, mint önértékelési zavarokkal küzdő ifjú hősszerelmes élőhalott
:-), Teresa Palmer meg nemcsak zombiszemmel nézve ennivaló csaj ;-), és
kettejük párosa is jól működik. Kihozzák a történetből, amit a forgatókönyv
lehetővé tesz, de néhány igazán kacagtató pillanaton kívül nem sok mindenre
fogunk emlékezni ebből a jó ötletnek indult, de valahol mégis kissé
félrecsúszott ízturmixból.
Raf kritikája
Zombik. Mert a csillámló vámpírok már olyan "so yesterday"-ek. A szerelmes
zombi pedig új.
Eléggé.
A Földön senki-se-tudja-miért zombik vannak. Meg csontvázak. Elszigetelve meg
emberi kolónia, amit főhősnőnk apja vezet. Főhősnőnket kizavarják a pasijával
gyógyszerért. Meg pár ágyútöltelékkel. Ja és a bébiszitter az Őrült, dilis
szerelemből. Erre a társaságra csap le R (a zombifőhős) társaival és eszi meg
a társaság ~80%-át. És itt szeret bele Julie-ba, majd viszi haza, s kezd
emberré válni. Vagymi. Persze a csontik sem hagyják magukat, az embereket se
könnyű meggyőzni...
De ez mégiscsak inkább vígjáték, mint horror, ezért nem kell rossz végre
számítani.
Hogy van-e áthallás irodalmi klasszikusra? Nem is kicsi! :-D
Szórakoztató film, akár randimozinak is. 8,764/10 (egy kicsit sokkal több vér
nem ártott volna!)
A burok
 |
Kezdjük azzal, hogy örökös eltiltást szavazunk meg annak, aki a könyv és
ebből adódóan a film címét "Gazdatest" helyett "Burok"-nak fordította...
A történet ugyanis arról, hogy egy idegen civilizáció képviselői - a Lelkek,
ahogy magukat nevezik - megszállják a Földet, pontosabban az embereket. Békét
hoznak, nyugalmat, rendezett életet... de néhány lázadó szeretné mégis inkább
megőrizni a saját személyiségét, akár az élete árán is. Köztük van Melanie, az
erős akaratú lány, akibe a sokat tapasztalt Lelket, a Vándort ültetik be.
Kettejük között megkezdődik a harc Melanie testéért... és sok minden
másért. |
Előzetesen nagyjából ennyit kell tudni a sztoriról, amit az Alkonyat
széria imádott/gyűlölt írónője, Stephenie Meyer vetett papírra. A könyv
erőssége, hogy bő 500 oldalon keresztül érzékelteti a szereplők
jellemfejlődését, álláspontjuk és gondolkodásuk centiméterről centiméterre
történő elmozdulását, a motivációkat - lassú, de pontos, és sokkal kevésbé
sci-fi, mint inkább romantikus és kicsit lelkizős történet. Na, a filmre
adaptáláskor ezekből nagyjából a lassú maradt meg. :-) A moziváltozatnak
pontosan az fő a baja, mint az ilyen feldolgozásoknak általában: a cselekmény
főbb fordulatainak megőrzése nem elég a koherencia fenntartásához, nem működnek
igazán az érzelmek, sokkal kevésbé érthető, hogy ki mit miért tesz másképp,
mint két jelenettel korábban. A másik probléma, hogy a producerek igyekeztek
pénzügyileg biztosra menni - a film képi világáról ordít, hogy szűk marokkal
mérték a költségvetést. De legalább a Lotust sikerült megnyerni szponzornak.
:-)
Szóval az én elfogult véleményem az, hogy a film meg sem közelíti a könyvet.
Érdekes módon úgy hallom, akik nem olvasták, azok szerették a mozit - szóval
lehet, hogy érdemes először megnézni, és utána nekiugrani a regénynek. Már csak
azért is, mert a mozijegy mellé 20%-os kedvezmény jár a könyvre.
:-)
Született gengszterek
 |
Előre éreztem, hogy piszok nehéz lesz erről a filmről ajánlót írni.
Valószínűleg a legjobban úgy jönnék ki belőle, ha azt írnám, hogy "nézzétek meg
és kész!", de ennél szeretnék többet mondani róla. Mert egyrészt koherens
történet helyett igazából epizódok laza sorozatát kapjuk, másrészt viszont a
film olyan tökéletes keserédes ízzel mesél az elmúlás méltósággal viseléséről,
ahogy csak az olyan nagyok képesek, mint a Bakancslista meg a Vénusz. |
Val (Al Pacino) 28 évet húzott le a börtönben. Szabadulásakor
egyetlen barátja, Doc (Christopher Walken) várja, azzal a megbízással -
pontosabban fenyegetéssel - a zsebében, hogy ölje meg. Kevesebb, mint egy nap
van hátra a határidő lejártáig, egy nap, ami semmire nem elég, ha azt hisszük,
még sok van hátra és vesztegetjük az időt. De Val és Doc mindketten tudják,
hogy az idejük véges, és húsz óra alatt bepótolnak közel három keserves,
elvesztett évtizedet. Bordélyházi látogatás, gyógyszertári betörés, kocsilopás,
önkényes igazságszolgáltatás és ínyenc kajálások színesítik a palettát, és a
két (majd később három, a trió utolsó tagjaként Alan Arkin) egykori gengszter
olyan könnyedén lopja be magát a szívünkbe, hogy hol a könnyünk csorog, hol
fennhangon kacagunk. Al Pacino jutalomjátéka ez a film, és a jó öreg bizony
megmutatja, mi fán terem a színészet. Christopher Walken visszafogott, de
hibátlan, és nagyjából ugyanez mondható el az összes többi szereplőről is.
Nem egy felhőtlen, habkönnyű darab, de ilyen szép hattyúdalt ritkán hallunk.
Nézd meg, és megérted, egy napod mennyit ér.
A vadászat
 |
Milyen súlyos lehet a büntetés egy bűnért, amit el sem követtél? Lucas
(Mads Mikkelsen) egy gyermeki hazugság áldozata lesz: az óvodában, ahol
dolgozik, legjobb barátjának a kislánya szexuális zaklatással vádolja meg. És
mivel a felnőttek meggyőződése, hogy egy gyermek ilyesmiről nem hazudik, a
pokol pillanatok alatt elszabadul... |
A vadászat nem amiatt rettenetesen nyomasztó, hogy túl lenne
feszítve. Hatásvadászatnak nyoma sincs, éppen ellenkezőleg, amit látunk, az az
első pillanattól az utolsóig reális és hihető, és érezzük, hogy bármikor,
bárhol, bárkivel megtörténhet. Az igazság senkit nem érdekel, mindenki meg van
győződve Lucas bűnösségéről, és ezen semmi nem segít. Mikorra a kislány apja
rájön, hogy az óvóbácsi tényleg ártatlan, addigra nagyjából az egész város kész
arra, hogy Lucast keresztre feszítse. És ennyi emberből biztosan van legalább
egy, akit soha nem lehet majd meggyőzni az ellenkezőjéről, és önmaga igyekszik
igazságot szolgáltatni...
Nagyon jó film, és nagyon nem jó érzés megnézni.
Lenyűgöző teremtmények
 |
Mint közismert, a Harry Potter és az Alkonyat szériák sikere óta
ifjúsági fantasy könyvekkel és filmekkel Dunát lehet rekeszteni. A Lenyűgöző
teremtmények is ebben a témában próbál újat mutatni, de nem igazán sikerül
neki: egy fiatal lány természetfeletti képességekkel, aki vívódik saját
magával, az érzéseivel, a környezetével, miközben mindenki próbálja a
helyesnek gondolt irányba terelni - na ilyet láttunk már párszor. |
Ennek ellenére a darab szórakoztató, ami a szép látványvilágnak és
az élvezhető színészi játéknak köszönhető. A mellékszerepben akkora ászok
bukkannak fel, mint Emma Thompson meg Jeremy Irons... kár, hogy pont a fiú
főszereplőt alakító Alden Ehrenreich nem képes felnőni a feladathoz, és újra
meg újra felvillantott idétlen bájvigyorával nagyjából a film második felére
halálra idegesíti a nézőt. :-) Az ifjú boszorkány (a filmben "igéző"-nek
hívják, de attól még boszorkány, minek szépítsük :-)) szerepében viszont a
hasonlóan ismeretlen Alice Englert meglepően jó.
Összességében kellemes darab egy laza délutáni mozizáshoz, de ha láttad már a
Stephen King-féle Carrie-t valamelyik verzióban, a The Craft című darabot Neve
Campbell főszereplésével, meg a Twister-ben a tornádókat :-), akkor elég jól
össze tudod rakni előre, mire is számíthatsz.
Hitchcock
 |
Sir Anthony Hopkins rémisztően hiteles, mint Hitchcock ebben az érdekes
hangulatú filmben a híres rendező magánéletéről, problémáiról és legendás
filmje, a Psycho elkészültéről. Anélkül, hogy egyetlen képkockát is látnánk a
kész műből... Helen Mirren szintén hibátlan Mrs. Hitchcock szerepében - a
feleség az egyetlen, aki képes birokra kelni az öntörvényű zsenivel. Ők ketten
uralják a vásznat, az első perctől az utolsóig. Nem szokványos mozi, nem
érdemes kihagyni! |
40 és annyi
 |
Raf kritikája
Egy újabb Apatow-film.
Amiket eddig láttam tőle, magasan a legjobb. Mert van mélysége is (jó, több
volt, amelyiknek volt), de ez talán a legjobb az összes közül.
Bár elég rossz volt úgy nézni, hogy lassan én is egyidős leszek a filmbéli
férfi-karakterrel (Paul Rudd szokás szerint jó), annak minden gondjával,
bajával. És nem, nem éreztem jól magam, hogy ez "csak" film. Apatow eléggé
ismert arról, hogy merít a saját fiatalságából, életéből. Pláne, hogy a neje
és a gyermekei is főszerepet játszottak... |
Egy édes vígjáték pár up&down-nal, de annyira összeáll az egész,
olyan jó minden (pláne, hogy legalább 5 karakter visszaköszön a
"Felkoppintva"-ból - hisz annak a "spin-off"-ja!), annyira életszagú, hogy néha
úgy éreztem, hogy ez simán lehetne a szomszédék élete is.
Vagy az enyém.
Tetszett, no! :-)
Amit viszont fel tudok hozni a film ellen az nem más, mint az egész történeten
átívelő orbitálisan nagy Apple-reklám. És nem is diszkréten. :-( Talán az origo
írta, hogy el tudna nézni pár évadot sitcomból ennek folytatásaként. És így is
van.
Napos oldal
 |
Raf kritikája
A film amiért Bradley "Face" Cooper-t oszkárra jelölték.
Ahogy Kirk Lazarus mondta: "sose szabad fullba nyomni a kretént!". És ezt be is
tartotta BC. Aki meglepően jó párost alkot Jennifer "éhesenviadaló"
Lawrence-szel.
A kémia kettejük között működik, amihez a történet is éppen eléggé asszisztál.
Érdekes módon a "nagy" nevek közül Robert de Niro volt a leghaloványabb - ami
nem azt jelenti, hogy gyenge volt, hanem, hogy a két fiatal lejátszotta
őtet. |
Pat (mint számomra nemrég kiderült, a rendező fiáról szól) bipoláris
depis, akit kényszerkezelésre ítéltek, mert veszettül helybenhagyta a
feleségével üzekedő (persze rajtakapott) történelemtanárt. Filmünk itt nyit -
az anyja hozza el őt a diliházból, ahol Pat elhatározta, hogy megváltozik, s
visszahódítja a feleségét. Fut, fogy, olvassa a kötelező olvasmányokat, próbál
visszailleszkedni - ami nem megy olyan könnyen. És ekkor feltűnik Tiffany, a
fiatal özvegy. Aki megígéri, hogy eljuttat egy levelet Pat feleségéhez -
feltéve ha indul vele egy táncversenyen.
Vajon nyernek? beleszeret Pat Tiffanyba? Tiffany beleszeret Patbe? Pat Sr. mit
fog szólni a fiához, elmehet vajon még egy amerikai focimeccsre?
Menj el a moziba és nézd meg. Mert kapsz 122 percben egy helyenként keserédes
(nagyon keserédes), helyenként humoros és nagyon jó alakításokkal teli
dramedyt. Amit nem szabad kihagyni.
Verdikt: műfaján belül 10/10, az egyik legjobb alkotás ilyen stílusban, amit
láttam, nagyon jó színészi alakításokkal. 2013 Juno-ja. Ne hagyd
ki!
Django elszabadul
 |
Wolkens kritikája
Tarantino új alkotásában sem tagadja meg önmagát, ami a remek párbeszédeket és
a vér mennyiségét illeti. A Django elszabadul azzal együtt ízig-vérig az őrült
rendező filmje, hogy a stílus a szokásosnál lassúbb, megfontoltabb és a morális
kérdések sokkal árnyaltabbak. A Django közel három órán keresztül folyamatosan
leköti a nézőt, és a feszültséget enyhítő vicces jelenetek ellenére helyenként
próbára is teszi. Feszültség pedig van, és sokszor pillanatok alatt olyan
szintre ugrik fel, hogy a néző a lélegzetét visszafojtva figyel. |
Persze könnyű úgy jó filmet csinálni, ha a rendező ilyen kvalitású
színészekkel dolgozik együtt. Christoph Waltz simán viszi a filmet, Jamie Foxx
a címszerepben visszafogott, de jó partner hozzá. Leonardo di Caprio a
tökéletes zsigerből utálnivaló :-) főgonosz, erőszakos és kegyetlen. Bónusz
meglepetés Samuel L. Jackson minden rezdülésében tökéletes alakítása. A többiek
a karakterük fontosságának megfelelően hozzák a szintet.
Jó kis mozi ez :-), noha szinte minden stíluselemében eltér, mégis
erős rokonságot érzek Lars von Trier alkotásával, a Manderlay című darabbal.
Érdemes lenne eljátszani egy összehasonlító elemzést, végülis alig öt órányi
filmet kell hozzá megnézni... :-)
Raf kritikája
Eltelt pár év, Tarantínó Kventin kigömbölyödött, öregedett kicsit, s rájött,
itt az ideje pénzt szerezni, mert mintha fogyni kezdene.
Így is tett - előásott egy régi Franco Nero-westernt, csavart rajta egyet, meg
még egyet és még kettőt, s ebből lett ez a film.
Kicsit hosszú film volt - legalábbis nekem az. Egy Tarantino-film, de már
ismétli is önmagát, meg mintha csak csuklóból rázta volna ki az egészet, olyan
rutinmunka-szerűen.
Persze attól még egy eléggé jó film, pláne, hogy a Rango óta nem sok western
született (tudom, a Félszemű, de még nem volt hozzá szerencsém).
Ha szereted a westerneket, főleg humorral átitatva, vagy csak QT (nem, nem
quicktime!) stílusát, akkor ne hagyd ki semmiképpen sem! De számíts rá, hogy
ez egy "inkább csak jó" QT-mozi.
Kényszerleszállás
 |
Vajon mire képes egy pilóta vészhelyzetben? Zuhanás közben, amikor egy
szétesőben levő utasszállító repülőgépet kellene letennie a földre? Whip
Whitaker talán az egyetlen, aki képes a feladatot csodával határos módon
megoldani, és megmenteni szinte mindenkit a fedélzeten. A pilóta szerepében
Denzel Washington... és hát tőle megszoktuk, hogy pozitív karaktert
játszik. |
Csakhogy ezúttal nem annyira makulátlan a hős, mint elsőre
gondolnánk. Whitaker ugyanis kőkemény alkoholista. És noha megmentett közel
száz embert, a dolgot beárnyékolja a vérvizsgálat eredménye, és hogy néhányan
viszont meghaltak a katasztrófában. Nehéz megmondani, hogy vajon azért sikerült
a hajmeresztő mentő manőver, mert Whitaker az alkohol és a drog hatása alatt
videójátéknak tekintette az egészet, vagy azért nem sikerült hibátlanul, mert
ittas volt...
Nagyjából ennyit szabad elárulni a történetből, ami inkább dráma, mint krimi.
Nem rossz, de lassú és nehéz, meg kicsit túl hosszú, szóval igazából csak
Denzel Washington-rajongóknak ajánlott.
The Raid: Redemption
 |
Korea után Indonézia is megmutatta, hogy tudják, mi fán terem a kőkemény
akciófilm. A Rajtaütés, ha nem is tökéletes minden ponton, simán felveszi a
versenyt az olyanokkal, mint a Keserédes élet. Régen láttunk ennyi szépen
megkoreografált, pörgős, brutális, csonttöréses bunyót egy filmben. A
géppisztolyoktól a késeken és a székeken keresztül az eltört fénycsövekig
minden fegyver, ami csak a szereplők keze ügyébe kerül, és bizony használva is
lesz. Nagyon durva, nagyon véres, és egyszerű, mint a faék, de a műfaj
rajongóinak erősen ajánlott. |
Sinister
 |
Nem kissé beteg paranormális horror/thriller, durván sokkoló
momentumokkal és folyamatos hátborzongást garantáló zenével. Izé, zajokkal.
Vagyis zörejekkel. Mindegy, lényeg, hogy a néző rendesen frászoljon. :-)
Nem rossz, de ebben a kategóriában még mindig a Drag me to Hell a
kedvenc. |
Mavericks - ahol a hullámok születnek
 |
Jay 15 éves, amikor eldönti, hogy meglovagolja a világ legnagyobb
hullámát, a Mavericks néven emlegetett szörnyet. Mindent ennek az álomnak
rendel alá, edz, dolgozik, szakirodalmat olvas, lélekben és testben egyaránt
vasakarattal készül. Mentora a veterán szörfös, Frosty, aki látja a fiúban a
tehetséget, de pontosan tudja, hogy ennek a próbatételnek a túléléséhez a
tehetség édeskevés. Igazi harcost akar faragni a fiúból, aki nem a
szerencséjére, hanem a megfeszített munkával elért képességeire támaszkodva vág
neki a feladatnak... |
A Mavericks egy szép történetet mesél el arról, milyen az álmainkért
élni, és ha kell, meg is halni értük. Szép a mondanivaló, szép a körítés és
főleg nagyon szépek a szörfös jelenetek... a film mégis kis hiányérzetet hagy
maga után. Noha vannak kellően érzelemgazdag csúcspontjai, mégsem ragadja
igazán magával a nézőt. Jay abszolút pozitív hős, de valamiért nem tudunk
azonosulni vele, Jonny Weston képességeit kicsit meghaladja a feladat. Frosty
szerepében Gerald Butler egyértelműen a húzónév a listában, de még az ő játéka
sem eléggé hiteles. A pozitív meglepetés Frosty feleségének szerepében Abigail
Spencer, aki visszafogottsága ellenére vagy éppen annak köszönhetően az
egyetlen stabil pont a sok zűrös életű hullámlovas között. Sugárzik belőle a
szeretet, és hiába fiatal, a bölcsesség és az élettapasztalat is.
Nehéz a konklúzió. A mai, pillanatnyi látszatsikerek, celebek, valóságshow-k és
hamis tehetségkutató műsorok által uralt világban fontos üzenetet hordoz a
film: a kemény munka meghozza a gyümölcsét, és vannak dolgok, amikért érdemes
foggal-körömmel harcolni, akkor is, ha az eredmény csak sokára jön el. Ha
mindezt egy kicsit szívhez szólóbban sikerült volna a néző elé tárni, akár
kötelező film is lehetne. Így csak ajánlott.
Alkonyat - Hajnalhasadás 2.
 |
A mozirajongókat élesen megosztó, tinivámpíros széria az utolsó
felvonásához érkezett. A reklám epikus finálét ígér, ami "örökké élni fog".
Nagy szavak, a nagy kérdés pedig, hogy ehhez képest mit is ad a film. És a
helyzet az, hogy bár nem vagyunk porig sújtva a mozi nagyságától, az Alkonyat
saga záródarabja kifejezetten kellemes meglepetés. |
Annak ellenére, hogy tökéletesen illeszkedik a többihez, ez most
mégis más. A nyomasztó hangulat, ami végig uralta a korábbi részeket, Bella
vámpírrá válásával megszűnik - már-már tökéletes a családi idill, vámpírok és
vérfarkasok éldegélnek egymás mellett, boldogan, kiegyensúlyozottan és
vegetáriánus étrenden. Minden szép és jó... amíg ki nem derül, hogy a
nagyhatalmú Volturi klán, látszólag jogos indokkal, a kiirtásukra nem indul.
Megindul a felkészülés a mindent eldöntő nagy összecsapásra... ami önmagában
kábé ötször annyit ér, mint a teljes széria összes akciójelenete egyben. Szépen
koreografált verekedések, reccsenő csontok, fogukat csattogtató vérfarkasok,
letépett vámpírfejek, égszakadás, földindulás, hogy a néző szeme-szája eláll.
Bizony, parádés finálét kapunk, és mostanra a technika is kiforrta magát: a
látvány minden részletében tökéletes. A farkasok végre nem bolhaként elgyorsuló
plüsskutyának tűnnek, hanem súlyos izomtömeggel borított félelmetes
fenevadaknak. Ami a színészi játékot illeti, ugye ez az a pont, ahol a
sorozatot a legtöbb kritika érte, és ez továbbra is érvényes: noha van érezhető
fejlődés, Michael Sheen egyszem sátáni vigyorral az arcán még mindig simán,
kisujjból lejátssza a vászonról az összes többi főszereplőt. Ezzel együtt a
film abszolút nézhető és szórakoztató.
Szóval ezúttal sem mondhatok mást, mint az előző három film esetében: ha
szeretted az eddigieket, akkor ezt is szeretni fogod, ha nem, akkor most sem
fogod megkedvelni...
Szesztolvajok
 |
Robbie zűrös srác. Zűrös környék, zűrös család, zűrös ügyek. A legutóbbi
verekedés után csak hajszállal ússza meg a börtönt, miközben barátnője a
kilencedik hónapban jár első gyerekükkel. A kisfiú megszületése után Robbie
megfogadja, hogy szakít eddigi életével, és jó apuka lesz. De ez korántsem
olyan könnyű... főleg, ha állása sincs, a barátnője családja megveti és
kitaszítja, ráadásul először közmunkát kell teljesítenie a bírósági ítélet
alapján. |
Harry, a közmunkát vezénylő, talpig jóindulatú bátyó hisz
Robbie-ban. Felkarolja, támogatja, és - rajongó lévén - bevezeti a
whisky-kóstolás rejtelmeibe. A fiú pedig őstehetségnek bizonyul és
villámgyorsan szakértővé válik... de a múlt nem ereszti. Kétségbeesett
helyzetében, egy csomó másik szeretnivaló lúzerrel karöltve, merész tervet
eszel ki - meg akarják lovasítani minden idők legdrágább whiskyjét, hogy az
érte kapott pénzből új életet kezdhessenek.
A Szesztolvajok hangulatában olyan filmeket idéz, mint a King Curling vagy az
Attack the Block. A szereplőket villámgyorsan a szívünkbe zárjuk. Hiába tértek
rossz útra, sugárzik belőlük a jóindulat. Hiába lecsúszottak, soha nem adják
fel. Hiába gyengék és elesettek, van esélyük a győzelemre. Őszintén szurkolunk
ennek a válogatott pancser társaságnak, mert ők testesítik meg a reményt egy
látszólag reménytelen világban, valahol Skóciában. Ahol olyan akcentussal
beszélnek, hogy az már nem is angol. :-)
Szívmelengető, aranyos és vicces film a Szesztolvajok. Ha eleged van a cukros
üdítőkből, a tankpezsgőből, a tablettás borokból és a kommersz sörökből,
kóstolj meg valami tiszta ízt. Mondjuk ezt.
Skyfall
 |
Szóval a Skyfall az egy jó titkosügynökös film. Van itt szépen
megkoreografált akció rogyásig, néhány dögös nő, remek főgonosz éveken
keresztül tervezett/szervezett személyes bosszúhadjárattal, halottaiból
visszatérő főhős, hibátlanul megírt párbeszédek. Oké, vannak logikai hibák, ha
nem is sokan, de legalább elég zavaróan. :-) De ezeket simán lenyelnénk, ha a
főhős Jason Bourne lenne. És akkor valószínűleg széles sugárban folyna a
dicséret a monitorról, ahogy ezt az ajánlót olvassátok. |
De ez egy Bond film akar lenni, és nekem egy Bond film nem ilyen.
Leginkább Bond nem ilyen. Ő egy hidegvérű, elegáns, sármos gyilkos. Aki a
pokolban is úr. Na ez Daniel Craig-nek nagyon nem megy, és ezért a történetet
ennek megfelelően kellett átszabni. Kicsit gombhoz a kabátot módon. És a kabát
anyaga egész jó... a színészi gárda többsége magas szinten teljesít. Judi Dench
a szokott színvonalat hozza, a új arcok: Ralph Fiennes, Naomi Harris és Ben
Whishaw azonnal belopják magukat a szívünkbe, mindhármuk játéka élvezetes. És
akkor még nem beszéltünk a negatív hős szerepében Javier Bardem-ről, aki minden
kétséget kizáróan a történet legérdekesebb, legeltaláltabb, legszínesebb
karaktere. Emellett szuper a fényképezés, hatásos a zene.
De hiába hibátlan a szövet, ha a szabásminta nem egy szmokingot ír le, hanem
csak egy hétköznapi dzsekit.
A boldogság nem jár egyedül vs. Csak a szerelem számít
|
Két összebújós, a pároddal megnézős film romantikus estékre. Az első
teljes mértékben francia, Sophie Marceau-val, mint húzónévvel, a második a
hivatalos leírás szerint dán-svéd-olasz-francia-német, és a szereposztásban a
nézők többségének csak Pierce Brosnan neve mond valamit. Egy egyértelmű,
kiszámítható irányvonal egy bizonytalan stílusmix ellenében. Szóval látatlanban
az ember jó eséllyel az elsőre szavazna...
... és ezzel nem kicsit lőne mellé. ABNJE szórakoztató, kellemes, kacagtató, és
ha több ponton nem is hiteles, de teljesen nézhető vígjáték, a szokásos
bonyodalmakkal, csavarokkal, vicces szituációkkal, konfliktusokkal, és a 46
évesen is gyönyörű Sophie-val. De még így sem több, mint tizenkettő egy tucat.
Nem rossz választás, ha kikapcsolódásra vágysz.
A CsASzSz viszont igazi gyöngyszem a romantikus filmek között, érdekes
történettel, finoman megrajzolt karakterekkel, remek színészi játékkal, olcsó,
hatásvadász megoldásoktól gyakorlatilag mentesen. Az egyetlen probléma vele a
reszkető kezű operatőr... de ezt az apróságot könnyen megbocsájtjuk. Kötelezően
megnézendő! :-) |
Elrabolva 2
 |
A címükben sorszámot tartalmazó folytatások ritkán szoktak felérni a
címükben sorszámot nem tartalmazó korábbiakhoz, és ezúttal sincs ez másként. Az
Elrabolva első részét szerettük, mert zúzós volt, kőkemény, nyomasztó, és
néhány túlzás meg hiba ellenére egész hihető. Nos, a felsorolt pozitívumokból
nem igazán maradt a második részre, a hiányzó űrt részben érzelmesnek szánt
lassú részek, részben meg elég hiteltelen forgatókönyvi csavarok próbálják
megtölteni. A film sokkal nehezebben pörög fel, és nem is hozza távolról sem
azt az átütő erőt, ami az elsőből sugárzott. |
A dolog érdekessége, hogy mindezek ellenére az Elrabolva 2
szórakoztató lett. Na nem Bruce Willis-szórakoztató, hanem mondjuk Jason
Statham-szórakoztató. :-) Van bunyó, lövöldözés, törhetetlen Mercedes taxi,
parkolni nem tudó, ám kézifékkel vidáman forduló amatőr pilótával. :-) Ha az
ilyen részletek zavarnak, ne nézd meg... bár sokat ellensúlyoz, hogy Liam
Neeson még mindig hozza a szintet. És még sokáig hozni is fogja...
A cikk utoljára frissítve: 2013.05.
Vissza a lap tetejére |
Vissza a nyitóoldalra
|