Filmajánlók 19.

Kingsman - A titkos szolgálat

Szórakoztató James Bond paródia, amiben Colin Firth sem közelharcban, sem eleganciában nem nagyon talál legyőzőre. Az átellenes sarokban Samuel L. Jackson, mint a világ legviccesebb főgonosza, egy olyan barátnővel, aki egyfolytában pengeélen táncol. ;-) Kapunk emellé még megszámlálhatatlanul sok újrahasznosított filmes klisét és utalást, feltörekvő ifjú ügynökjelölteket, remekül megkoreografált és filmezett, ráadásul kellően véres bunyókat, politikailag full inkorrekt poénokat, meg tisztességes látványt. És természetesen megtudjuk azt is, hogyan kellene igazából inni a Martinit. :-)

Whiplash

Mi történik akkor, ha egy fanatikus tanuló egy fanatikus tanárral találkozik? Andrew (Miles Teller) eltökélt szándéka, hogy a legnagyobb dobosok közé küzdje fel magát, és ennek érdekében képes minden mást feladni. Fletcher (J. K. Simmons) az USA legkeményebb zenetanára és karmestere, akitől rettegnek a tanítványai, akinek csak az számít, hogy a zenekar előadása tökéletes legyen, és nem tűr meg senkit, aki ennek nem tud megfelelni. Kettejük találkozása elkerülhetetlen összeütközések láncolatát indítja el, ami messze túlnő a hétköznapi tanár-diák konfliktusokon, és akár véglegesen derékba törheti mindkettőjük pályáját vagy ellenkezőleg, az egekbe repítheti őket.

Egy lenyűgöző mozi fantasztikus színészi játékkal, hihetetlen dobszólókkal és a témából adódóan egyáltalán nem érdektelen módon, fülbemászó soundtrackkel.
A film (kötelező ;-)) megtekintése után (!!!) érdemes megnézni az imdb ténytárát is a darabbal kapcsolatban, sok érdekességet lehet megtudni.

A bolygó neve: Halál (Aliens)

Nekem a VHS korszak legnagyobb élménye nem Chuck Norris munkássága, hanem ez a film. Először egy, szinte a nézhetetlenségig sokszor másolt kalózkazettáról láttam, aztán ahogy megjelent a hazai mozikban, rohantam megnézni. Ennek lassan 27 éve. Aztán most jött újra a nagy vászonra, és annak ellenére, hogy az eltelt évek alatt nem egyszer és nem kétszer láttam, és természetesen DVD-n is ott figyel a polcon, muszáj volt megint beülni rá.

Egy sci-fi horror abból az időből, amikor még nem a CGI uralt mindent, hanem okos tervezés, ügyes trükkmesterek, ravasz kameraszögek és jól időzített vágások kellettek ahhoz, hogy a látvány hibátlan, a film pedig hatásos legyen. No meg James Cameron rendezői maximalimusa. Az Aliens minden kockájáról süt az odafigyelés, a kompromisszumok nélküli filmcsinálás, közel 30 év elteltével sem érezzük úgy, hogy eljárt volna fölötte az idő. A színészi játék tekintetében sem lehet panasz, bár a műfajból adódóan természetesen nem az Oscar volt a cél. ;-) Ma is tökéletesen működik az egész, aki még nem látta, itt az ideje pótolni.

The Bababook

Egy ház, ami semmi jóval nem kecsegtet, egy gonosz könyv, ami lassan megelevenedik, egy özvegy anya, aki szép lassan becsavarodik, egy kezelhetetlen kisfiú, aki folyton szörnyeket lát a szekrényben - a Babadook felütése nem feltétlenül tarol a világ legeredetibb horrorfilm ötletei kategóriában. Szinte nincsen benne vér, és sehol nem ugrik át meglepetésszerűen egy nyávogó macska a vásznon, hogy a néző hanyatt vágódjon a székében. Valamiért ezt a filmet mégis sokan 2014 legjobb horrorjának tartják. És nem véletlenül.

Mert az igazi borzalom belülről jön. A főszerepben Essie Davis a szemünk láttára épül le fokozatosan szellemileg és fizikailag, úgy, hogy a szívünk szakad meg érte, aztán átváltozik a gonosz által megszállott boszorkánnyá, hogy a fiával együtt minket is egyetlen szavától elfog a rettegés. És ezzel még nincs vége... de nem mondhatok többet anélkül, hogy ne árulnék el túl sokat a történetből. Maradjunk annyiban, hogy a számunkra szinte teljesen ismeretlen színésznő alakítása porig aláz sok Oscar-díjast. A fiát játszó Noah Wiseman is remekül megbirkózik a kihívásokkal: egyszerre tud halál idegesítő, nyughatatlan sajtkukac, és pátyolgatni való, rémült kisfiú lenni. Ketten simán elviszik a filmet a hátukon, a jól kigondolt látványvilág már csak hab a tortán. A befejezés pedig... na ott kezdődik csak igazán a borzongás.

Vadregény

Valami ilyesmi az, amikor tehetséges színészeket olyanra kényszerítenek, amit nem kellene megtenniük. :-) A Vadregényben többek között Meryl Streep, Emily Blunt, Anna Kendrick és Johnny Depp éneklik a szövegüket, nem az ő hibájuk, hogy a két órás, sötét fantasy stílusú összegyúrt Grimm-mesegyűjtemény átirat musicalben (ennél egyszerűbb műfaji besorolás márpedig nem létezik :-)) egyetlen fülbemászó dallam sincs. Ennek megfelelően az egész akkor működik a legjobban, amikor átmegy a saját paródiájába, a sármos nőcsábász herceg szerepében Chris Pine önironikus alakítása adja film legjobb jeleneteit. Az amerikai általános iskolai szintnek és a huszonegyedik századi politikailag túlkorrekt világképnek megfelelő tanulságok viszont a 100. perc után már kifejezetten fájdalmasak.

Ha mesemusicalt akarsz, vedd le inkább a polcról a Bűbájt DVD-n és nézd meg tizedszer. Ha pedig Grimm mesét sötét hangulatban, akkor meg a Sigourney Weaver nevével fémjelzett Hófehérke-verziót. Igen, 1997-ből.

Spanyol affér

Itthon annyira nem ismertek a baszk-spanyol konfliktus részletei, amire ez a romantikus vígjáték épít. Szerencsére nem is szükséges, a film olyan ügyesen játszik a két oldal sztereotípiáival és a helyzetkomikummal, hogy az első pillanattól az utolsóig remekül szórakozunk, és könnyen megbocsájtjuk a kisebb hiányosságokat a színészi játékban és a logikában. Cserébe az a rész, hogy hogyan kerül egy tősgyökeres sevillai egy baszk függetlenségi tüntetés élére megafonnal a kezében úgy, hogy a nyelvet sem beszéli, az a térdet csapkodva, könnyezve röhögős kategória. Könnyed kikapcsolódás, a mozijegy árát simán megéri.

Elrabolva 3

Jobb, mint a második, de nem fér fel az elsővel (miért, mi ér fel? :-)). Ezen kívül nagyjából az, amire számítunk. Plusz pont jár Forest Whitaker vendégszerepléséért a filozofikus rendőrnyomozó szerepében. Pontlevonás jár a "rosszfiúknak mindig ronda tetoválásaik vannak" című filmes klisé 1258. számú újrahasznosításáért. Most komolyan... ez már tök uncsi. :-(

Sils Maria felhői

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy csak mások öregszenek, mi nem. Talán pont a kedvenc színészeink szerepeinek változása tud leginkább szembesíteni az idő múlásával. Már a hétköznapi emberek nem igazán kezelik könnyen a kérdést, a színészeknek még rosszabb lehet: látják magukat fiatalon és szépen a tévében, aztán reggel belenéznek a tükörbe...

A Sils Maria felhői többek között erről is szól. Juliette Binoche egy korosodó színésznőt alakít, akivel el akarják játszatni egy film újrafeldolgozásában a középkorú nő szerepét, míg 20 évvel korábban a fiatal nőt játszotta ugyanebben a darabban. Az ebből adódó trauma bemutatásán kívül a film pontosan érzékelteti, mennyire befolyásolni tudhat nem csak egy életpályát, de egy életen keresztül tartó gondolkodásmódot is egy markáns szerep a pálya kezdetén, és az azzal történő azonosulás. Binoche megdöbbentő hitelességgel és őszinteséggel alakítja a vérprofi színésznőt, aki pontosan tudja, hogyan pózoljon a kamera előtt, de hiába van túl számtalan szerepen, valójában leragadt a múltban, abban a karakterben, és a magabiztos pózolás egy ingatag, bizonytalan személyiséget takar. Kétségbeesetten próbálja elfogadni, hogy eljárt felette az idő, de igazából képtelen megemészteni.
Asszisztensének szerepében Kristen Stewart (azon túl, hogy meglepő választás a szerepre :-)) tökéletes ellenpont, kapcsolatuk dinamikája hibátlanul működik a filmben, a való élet és a készülés a szerepre egyre jobban összemosódik. Az újonnan forgatandó moziban a fiatal lány szerepét eljátszó színésznőt Chloë Grace Moretz alakítja, aki ezúttal végre lehetőséget kap, hogy megmutassa igazi képességeit.
Három remek színészi alakítás egy cseppet sem könnyű, de mindenképpen megtekintést érdemlő, okos moziban, ha az agyadat kikapcsolás helyett inkább gondolkodásra szeretnéd használni.

Szexterápia

Arról fantáziálsz, hogy megerőszakolnak? Az izgat fel, ha másokat sírni látsz? Azt élvezed, ha valaki más szerepét játszhatod? Perverz telefonhívásokra gerjedsz? Megannyi furcsa szexuális aberráció? Eltévelyedés? Hívjuk anomáliának. Így vagy úgy, valamilyen formában mindegyik problémát jelenthet egy kapcsolatban, ha a partner nem tud róla, és különösen, ha nem vevő rá.

A Szexterápia című ausztrál vígjáték ezt a témát járja körül, alsó hangon is szenzációsan. A szituációkat, amiket bemutat, hol a térdünket csapkodva nevetve, hol visszafojtott lélegzettel, csendben figyeljük. Megannyi szerethető karakter, rengeteg helyzetkomikum, az abszurditás határáig feszített, valahol mégis fájdalmasan hiteles párbeszédek. Hiszen a szexben, ahogy a kapcsolatokban általában, a dolgok kulcsa a kommunikáció. Szóval figyelj arra, amit kommunikálok: ha jól akarod kezdeni az idei moziévet, indíts ezzel! :-)

Video Game High School 1. évad

Nem tudom, honnan volt rá pénzük, nem tudom, honnan szedték a szereplőket, nem tudom, hol forgatták, de imádom. :-) A Videojáték Gimnázium websorozat ötlete már akkor nagyon tetszett, amikor a nem kicsit fegyverfetisiszta Freddie Wong meg a haverjai kitalálták, évekkel ezelőtt. Aztán elfelejtkeztem róla, és most, hogy elkészült a harmadik évad, hirtelen képbe került megint, és leültem megnézni az elejétől. Én nem is jöttem le róla az első évad végéig (9 rész, összesen kb. 2 óra).

Ami a tartalmat illeti, az nem túl nehezen kitalálható: ez egy olyan gimnázium, ahol videojátékosokat nevelnek, mindenféle műfajban, a lövöldözős játékoktól az autóversenyeseken keresztül a Guitar Hero-ig. Már bekerülni sem egyszerű, és a való életben nem túl sikeres Brian D is csak egy furcsa véletlennek köszönheti, hogy tanúbizonyságot adhat FPS képességeiről és ezáltal meghívást nyer az iskolába. Ahol persze a tantárgyakat meg a tanulmányi ;-) versenyeket leszámítva minden úgy megy, mint egy igazi gimiben: vannak nagymenők, kevésbé nagymenők, lúzerek és totális lúzerek, barátok és dióta szobatársak, jócsajok és béna srácok, bulik, hülye tanárok, és persze egy könyörtelen igazgató. Az iskola sztárja a „The Law” néven futó nagyképű és nárcisztikus seggfej, aki viszont sajnálatos módon videojátékban elég jó, és a nulladik másodperctől utálja Briant, aki történetesen éppen az ő váratlan legyőzésével kerül be az iskolába...
A megvalósítás kvázi amatőrfilmhez képest csúcsminőségű, az effektek nagyon látványosak, a szereplők, noha érezhetően nem profik, mégis teljesen szerethetőek vagy éppen abszolút utálhatóak. Videojáték rajongóknak kötelezően megnézendő, a többieknek „csak” erősen ajánlott.

Vámpírakadémia

A Vámpírakadémia Richelle Mead azonos című könyvsorozatán (nem olvastam) alapuló tinivámpíros mozi azoknak, akik az elmúlt éveket a Holdon töltötték, és így esetleg nem láttak volna még eleget ebből a műfajból. A jó hír az, hogy teljesen élvezhető, vicces, pörgős, látványos, és ugyanúgy működik vámpír-, mint gimis-szerelmes filmként. A főszerepben Lea Thompson szívdöglesztő húszéves lánya (asszem, ideje nyugdíjba mennem :-D), Zoey Deutch, aki kellően fanyar humorral narrálja az eseményeket. Könnyed kikapcsolódásnak tökéletes.

Eszeveszett mesék

Pont ahogy a címe mondja. :-)

Sírok között

Liam Neesen, mint exalkoholista exzsaru... már megint. Sajnos ezúttal erőtlenebb, mint valaha, az Elrabolva azóta mémmé vált telefonos jelenetének gyenge utánérzésében már én sem félnék tőle. Felejtős mozi, ha az Elrabolva harmadik része sem lesz jobb, akkor kedvenc színészünknek valószínűleg ideje műfajt váltania.

Fák Jú, Tanár Úr!

Most őszintén, mekkora esélyt adnátok egy német vígjátéknak ezzel az idióta címmel? Lássuk be, semennyit. És ez bizony hiba lenne. Pár szóban az alapszituáció: Zeki Müller, a bankrablásért jogszerűen elítélt, harminc körüli, jóképű, ám nevéhez képest inkább töröknek kinéző srác most szabadul a börtönből, ahol az elmúlt 13 hónapot fegyencedzéssel, mellkasborotválással és testzsírszázalékának egészségtelenül alacsony értékre szorításával töltötte. Kint várja nem túl magas IQ-val, ám annál nagyobb mellbőséggel megáldott csaja, akinek csak annyi dolga volt az akció után, hogy a zsákmányt elássa.

Persze a helyszínválasztás távolról sem volt ideális, és az eltemetett pénzre azóta ráépült egy iskola (hmm, csak nekem nem tűnik teljesen eredetinek az ötlet?).Hősünk egyéb opció hiányában jelentkezik az iskolába gondnoknak, aztán az események sodrában hirtelen kisegítő tanár lesz belőle. A gyereknevelési módszereit, gondolom, ki lehet találni.
Az eredmény egy könnyed, szórakoztató, vicces, kedves, romantikus és helyenként pikáns komédia, aminek a fő gondolata az, hogy mindenkiben ott van legbelül a jóság és a képesség a világ és magunk jobbá tételére, és ezt megfelelő motivációval a felszínre is lehet hozni, legyen szó bűnözőről, kezelhetetlen diákról vagy reménytelenül csetlő-botló tanárnőről. Nem az a l ényeg, hogy mik az eszközeid, hanem hogy mik a céljaid. Az, hogy a film üzenete egy pillanatra sem válik giccsessé, a színészeknek köszönhető, akik mind otthon vannak a szerepükben a tizenéves diákoktól az ötvenes igazgatónőig. Ne zavarjon, hogy a film a kutyát sem érdekli a hazai mozikban, ne foglalkozz a német vígjátékokkal szembeni előítéleteiddel, ülj be rá, nem fogsz csalódni.

John Wick

Tudjátok, alapból rühellem azt, amikor egy filmben a látványra költenek egy vagyont, a forgatókönyvre meg semmit. Persze mint minden szabály alól, ez alól is van kivétel, és az egyik ilyen mozi a John Wick. A forgatókönyvíró valószínűleg SMS-ben alkotta meg a művét :-), de az is lehet, hogy csak az alapötletet vetették papírra: csináljunk valami szupertökös bosszúfilmet, amiben a morcos, jó útra tért rosszfiú fejbelő minden, még mindig rossz úton járó rosszfiút, aki az útjába kerül. Nagyjából ennyi.

És a dolog működik. Persze azért okos módon tettek bele dögös verdákat, némi humort, alaposan megtervezték az akciójeleneteket, olyan operatőrt alkalmaztak, aki érti a dolgát, aláraktak egy zúzós soundtracket, és találtak egy tökéletes főszereplőt is, ami az egésznek a kulcsa. Keanu Reeves bizonyított már pár akciófilmben, ezzel a darabbal megmutatta, hogy a Feláldozhatók szériában is lehetne neki helyet szorítani. Csak mondom, hátha Stallone is olvassa. :-)

Káprázatos holdvilág

Lehet, hogy Woody Allen öregszik, de írni és rendezni még tud. Nagyon tud. A Káprázatos holdvilág egy varázslatos, romantikus mese arról, hogy miért kell hinnünk a csodákban, akkor is, ha a racionális énünk kézzel-lábbal tiltakozik ellene. A legfinomabb részletekig kidolgozott párbeszédek (angol nyelv ajánlott), Colin Firth domináns, kemény, merev karakteréhez Emma Stone tökéletes lágy ellenpont. Az életkedv-javító hatás garantált, ki ne hagyjátok! :-)

Vérmesék

A (most éppen) Blake család elég sűrűn költözik. Ennek fő oka, hogy apuka főfoglalkozásként korábban nagymenő maffiózó volt, amíg fel nem dobta a „családot”, akik most a börtön rácsa mögül próbálnak megtenni mindent, hogy (most éppen) Fred, szeretett felesége és gyermekeik lehetőleg ne élvezzék túl sokáig a tanúvédelmi program örömeit. A másik ok, hogy ők négyen szörnyen nagy igazságérzettel rendelkeznek, és hajlamosak maffiamódszereket alkalmazni megtévedett embertársaik helyes irányba terelésére. Áldásos tevékenységük nyomát leégett boltok, mások fején összetört baseball-, tollas- és egyéb ütők, nyolc napon túl gyógyuló sérülések és eltűnt személyek jelzik.

A Vérmesékből vastag sugárban dől a fekete humor, és ha nem is éri utol a zseniális Eltakarítónőt vagy az őrült Vaskabátokat, azért remek szórakozást nyújt szinte minden percében. Robert de Niro és Michelle Pfeiffer párosa klasszul működik. Tommy Lee Jones-nak már nagy gyakorlata van a morgós felügyelőtiszt karakterében, a rabló-pandúr páros civódása majdnem házastársi szintű, ahogy a feleség is családias viszonyt ápol a védelmükre kirendelt titkosügynökökkel. A gyerekek szerepében Dianna Agron és John D'Leo simán hozzák a szintet. Noha kifelé ez a család látszólag teljesen őrült, vicces módon befelé tökéletes az összhang és az összetartás, messze jobb, mint sok, átlagos életet élő famíliában.
A film egyetlen gyengéje az elnagyolt és kiszámítható befejezés, úgy tűnik, a végére elfogytak az ötletek. Ezzel együtt a gyilkos komédiák kedvelőinek erősen ajánlott, abszolút üde színfolt a palettán.

Csillagok között

Wolkens kritikája Nagyjából a film kétharmadáig (ami jelen esetben közel két órát jelent ) azt gondoltam, na végre itt a sci-fi, ami laposra veri a Gravitációt, és addig ugrál rajta, amíg bele nem tapossa a betonba. Végre itt a sci-fi, ahol nem szégyellték megfizetni a szakértőket, hogy ami elhangzik vagy a vásznon megjelenik, az fizikailag korrekt legyen. És ez elég sokáig így is van, amíg nem lesz úrrá a forgatókönyvön az, hogy Mi Itt Most Valami Nagyon Epikus Dolgot Csinálunk, és a családi dráma fekete lyukként roppantja össze az addig akkurátusan összerakott világképet. Az érzelmi vonal kiteljesedése - ami egyébként szó se róla, nagyon szépen fel van építve - áttolja a filmet azon a bizonyos határvonalon, ami már a csillagászat iránt rajongók számára nehezen elfogadható.

Így a Csillagok között pontosan ugyanabba a csapdába esik, mint korábban a Napfény: a rendező túl sokféle műfajt akar markolni, de végül kifolyik a kezéből a film, és a befejezés nem hat igazán átütően. A különbség ott van, hogy a Csillagok között ettől még élvezhető marad, és valószínűleg az egyik legjobb három órás film, amit az einsteini relativitáselmélet népszerűsítésére csináltak. Vagy a szeretet fontosságának a hangsúlyozására. Vagy a környezettudatosság fokozására. Döntse el a néző, ha már a rendezőnek nem sikerült. :-)

Raf kritikája
Sajnos a sci-fi, mint műfaj az elmúlt években (évtizedekben) a tetszhalál/kóma/haldoklás állapotában van (megfelelő rész aláhúzandó). Ezen nem segít a stúdiók extrém kockázatkerülése és folytatásmániája sem. Sajnos odáig jutottunk (a sci-fit, mint műfajt tekintve mindenképpen, de lassan a romkom kivételével mindenben), hogy csak remake-ek, adaptációk, folytatások vannak. És csodálkoznak a fejesek, hogy a zemberek nem járnak moziba. (és akkor a kettészedett befejező részekről nem is beszéltem). Egy ilyen környezetbe került be az Interstellar - Csillagok között című Nolan-brothers film. Amiről cikkek tucatja jelent meg, hogy így csillagászok közreműködésével készült, satöbbi.
Amikor az emberek éheznek egy jó tu-fa filmre, akkor még a rossz sem olyan rossz. A jó meg nagyon jó. Ez a film konkrétan nem jó. Nem rossz, meg minden, de a jó nem ilyen. Hiába szép (igen, egy újabb érv az IMAX mellett), meg minden, ha tele van olyan hibával (egy kis része a szinkroné volt, nagy része a "forgatókönyv"-íróké; lásd még a Föld légkörének 18%-a Nitrogén; vagy, hogy az addig nem ott lévő Gargantua hirtelen elkapja az űrhajót, pedig csak éppen, hogy nem zuhantak le, stb), hogy az ember csak ül és néz, hogy ez most wtf-wth-omg?! és a film legrosszabb vonása a mindent átitató deus ex machina-szál.
Mindezek ellenére nem rossz egy film - Matthew McKrampampuli ugyanolyan nagyon jó színészi teljesítményt hoz, mint az utóbbi években, komolyan elhiszem, hogy ő most tényleg otthagyta a lányát a Földön... A női karakterek nem rosszak, a színészek továbbra is jók (és igen, tényleg nem tud a nőkkel a filmjeiben Nolan apó mit kezdeni), de mégis. Filmnek nem rossz. Sci-finek nem jó.
Verdikt: azért érdemes imaxba' megnézni. De korántsem kihagyhatatlan.

Lavina

Hogy milyen is egy lavina? Gyorsan ránk zúdul, halálra rémít, lüktet tőle bennünk az adrenalin, dübörög, betemet, és egy pillanat alatt vége van. Na, a film pont nem ilyen.

Piszkos pénz

Vegyük sorra, hogy mi a közös a Tolvajok városa, a Drive és a Védelmező című mozikban: rendkívül lassan megy előre a bűnözés mocsarában zajló történet, hogy időnként brutálisan felpörögjön néhány patakvér jelenet kedvéért, a visszafogottnak, szinte jelentéktelennek tűnő főhős pedig egy sötét titkot rejteget, és sokkal több van benne annál, mint ami a felszínen látható.

Persze ehhez kell egy alkalmas színész, aki ezt a karaktert megfelelően a vászonra tudja vinni úgy, hogy rá lehet építeni az egész filmet. Ben Affleck, Ryan Gosling és Denzel Washington után Tom Hardy is beáll a sorba a Piszkos pénz című mozival. Némi kutatás után kiderül, hogy a srác sokkal régebb óta építi a karrierjét, mint gondolnánk, és a Sötét lovag: Felemelkedés meg a Kémes hármas című, nem túl mély karakterábrázolást igénylő darabokon kívül rengeteg filmet, színházi és tévészerepet, meg díjat mondhat magáénak. A szorgalmas munka meghozta a gyümölcsét: Bob Saginowski, a szinte retardáltnak tűnő csapos szerepében Hardy kitűnően alakít: sugárzik belőle a rejtett fenyegetés, érezzük, hogy amit látunk, az egy tökéletesen felépített álca, csak azt nem tudjuk, mekkora a bomba lehet a mélyben és mikor fog robbanni. A női főszerepben Noomi "tetovált lány forevör" :-) Rapace, akitől már megszoktuk, hogy hibátlan mimikával alakítja a szerepeit, ennek megfelelően az egyszerű pincérnő karakterét kisujjból kirázza. A mellékszereplőkre sem lehet panasz, így a párhuzamként felsorolt filmeknél egy hajszállal talán gyengébb, de még mindig igen erős mozit kapunk.

A cikk utoljára frissítve: 2015.03.

Vissza a lap tetejére | Vissza a nyitóoldalra