|
Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei
 |
Egy régi nagy igazsággal kell kezdenem.
Mi a különbség a tudás és a bölcsesség között?
- Tudás az, hogy a paradicsom gyümölcs.
- Bölcsesség az, hogy mégsem rakom bele a gyümölcssalátába. |
A jelen esetre ez így fordítódik le:
- Tudás az, hogy Tim Burton jó filmeket csinál, és hogy a VKKGy egy jó
könyv.
- Bölcsesség az, hogy mégsem viszem el a Tim Burton rendezésében készült, 12
éves korhatárral futó moziváltozatra a hatéves lányomat.
Ma több olyan anyuka is volt a nézőtéren, akinél hiányzott a tudás és/vagy a
bölcsesség. Ők az elkövetkező egy hetet jó eséllyel azzal töltik, hogy az
éjszaka sírva felriadó gyereküket próbálják nyugtatgatni. Gyerekszemmel nézve
ugyanis a VKKGy kifejezetten félelmetes. Ez sokkal inkább egy felnőtteknek, de
minimum középiskolásoknak szóló történet.
Annak viszont nagyon jó!
Kezdetben pontosan követi a könyv cselekményét, aztán egyre jobban
elkanyarodik tőle - és ez az előnyére válik. A történet teljesen átírt utolsó
negyede akciódús, igen látványos, és nagyon élvezetes. Régen volt, hogy hol
tátott szájjal, hol széles vigyorral, hol libabőrös karral néztem a vásznon
egy... mesét. Eva Green fantasztikus, mint Vándorsólyom kisasszony, Samuel L.
Jackson kisujjból kirázva, de élvezettel hozza a főgonoszt, Asa Butterfield
még mindig kellően önmarcangoló típus, és a különleges gyermekeket
megszemélyesítő színészekre sem lehet egy rossz szavunk sem.
Ha szereted Tim Burtont, akkor mindenképpen nézd meg, bár kicsit más, mint a
többi filmje. Ha viszont már az Indiana Jones filmeket sem bírtad a látvány
miatt, akkor inkább ne kockáztass.
A boszorkány
 |
A jó horror minimalista a költségvetés tekintetében és maximalista
minden más tekintetben. És ahhoz, hogy az ember erre tisztán és világosan
ráébredjen, a sok látványmozivá satnyult rémfilm után elég megnézni a
címbeli darabot. |
Egy aprócska erdőszéli farm néhány rozoga kunyhóval, pár
vászonruha, meg gyertyák, nagyjából ennyi a kelléktár. Plusz még talán egy
pohárnyi művér, de nem több. Kell egy stáb, ahol mindenki tudja a dolgát, a
forgatókönyvírótól a zeneszerzőn meg az operatőrön keresztül a rendezőig. És
néhány ismeretlen színész, akik olyat alakítanak, hogy a fal adja a másikat.
A gyerekekkel az élen.
A boszorkány egy majdnem hibátlan, hátborzongató tanmese az őrületbe hajló
vallási fanatizmusról. Ha számszerűsítenem kellene a kiértékelést, akkor egy
százalékot levonnék a befejezésért, mert az - noha logikus - kb. úgy illik a
film végére, mint katolikus templom tornyára a DNS kettős spirál modellje. De
ezt simán elnézzük az alkotóknak, mert ilyen jó horrort nagyítóval is ritkán
lehet találni.
Kötelező táncok
 |
Nem is olyan régen azt írtam, hogy be kell ismernünk, korunk ausztrál
filmjei méltó ellenfelei a hollywoodi szuperprodukcióknak. A helyzet az, hogy
ott messze délen már régebben is tudtak igazán jó filmeket csinálni, amiket
sajnos ugyanúgy nem látott senki, mint a maiakat. |
1992-t írunk. A Dirty dancing láz már lecsengőben, sőt, már túl
vagyunk a lambada-hullámon is, amikor jön egy újonc rendező, Baz Luhrmann
(később: Romeo + Juliet, Moulin Rouge, nemrégiben pedig a Nagy Gatsby, szóval
azért nem egy tehetségtelen valakiről beszélünk), hoz néhány soha nem látott,
noha meglehetősen karakteres arcú ;-) színészt, és leforgatja velük minden
idők szerintem legjobb, cserébe gyakorlatilag ismeretlen táncfilmjét, a
Kötelező táncokat.
"Félig él, aki félelemben él", szól a film mottója, és nagyjából erről szól a
története is. És szól még harc nélkül feladott és harcok árán megvalósított
álmokról, önmagunk vállalásáról, szerelemről és szeretetről, önteltségről,
irigységről és korrupcióról, önzésről és önzetlenségről, úgy általában az
életben mindenről. Teszi ezt táncfilm létére feszes tempóban, pörgősen,
érzelemgazdagon, humorral, remek zenékkel, fantasztikus koreográfiákkal,
hibátlan operatőri munkával és egy rakás olyan színésszel, akik egyszerre
képesek eljátszani egy szerepet és annak paródiáját.
24 éve megunhatatlan.
Palackposta
 |
Mint sikerült megtudnom, a Palackposta egy skandináv krimi-trilógia
záródarabja, ami az előző két rész ismerete nélkül is élvezhető. Sőt,
annyira élvezhető, hogy utólag garantáltan pótolni fogom az első két
részt.
És akkor ajánlónak talán elég is ennyi. :-)
Vigyázat: csak erős idegzetűeknek! |
A zátony
 |
Karcsú szörfös nő egyedül küzd az óriási, vérszomjas fehér cápával: a
film célközönsége vélhetően elsősorban a vizuális ingerekre érzékeny,
horrorfilm-rajongó pasik. A helyzet azonban az, hogy a filmet nemcsak nekik
érdemes megnézni, mert noha a kamera hullámlovasokat megszégyenítő
kecsességgel siklik végig, és nem egyszer, a főszereplő testén (a csajén, nem
a cápáén :-)), a fő erőssége a nagyon rendesen megcsinált látvány ellenére
mégsem ez. De nézzük először, mik a film gyengeségei, mert vannak
jócskán. |
Azt gondolná az ember, hogy egy olyan forgatókönyvben, ami
háromnegyed részben arról szól, hogy a nő egy zátonyon szenved, a cápa meg
köröz körülötte, nehéz hibázni, de az alkotóknak mégis sikerült. Részletekbe
nem mennék bele, mert azzal lelőném azt a kevés fordulatot is :-), ami van a
filmben, majd rájöttök. Tovább rontja a képet, hogy rengeteg a folytonossági
hiba, a csaj szemei az egyik jelenetben vérben úsznak, és úgy néz ki, mint aki
a halálán van, a következő vágásban meg rendben van a smink is meg a frizura
is. A legnagyobb hiba pedig, hogy a dehidratáció problémájával a film úgy,
ahogy van, nem foglalkozik. Az, hogy mindezek ellenére a Zátonyt érdemes
megnézni, annak a meseszép felvételeken, a remekül vágott hangon és jól
megválasztott zenéken kívül még egy komoly oka van:
Blake Lively.
Nem az alakja, amit sokszor és sokáig csodálhatunk a filmben, hanem a játéka.
Meg az, hogy bevállalta, hogy a történetből adódóan neki csúnyán kell
kinéznie. Nagyon csúnyán. A nagylátószögű akciókamerába belehajolva kötelezően
megjelenik a krumpliorr, a szemek bedagadtak és véresek, a száj
kicserepesedik, a haj lelapulva, mint az ázott macska szőre. Elhisszük neki,
hogy szenved, hogy küzd, hogy nem tudja, meddig bírja. Ez az alakítás az, ami
egyben tartja a filmet, és amiért a néző szurkol a látszólag reménytelen
helyzetben ragadt orvostanhallgatónak. A cápa elleni harc a múlttal való
leszámolás metaforája is, az élni és tenni akarás győzelme. Ahogy a híres
mondás szól: Ha a poklon mész keresztül, ne állj meg. A Zátony annyit tesz
hozzá: van kijárat.
Öngyilkos osztag
 |
Ez a film megint az a kategória, amit nekem hivatalból utálnom kellene.
Adott egy halom többé-kevésbé elmebeteg és többé-kevésbé természetfeletti
képességekkel rendelkező sorozatgyilkos, akiket egy szupertitkos kormányzati
akcióban ráküldenek egy náluk erősebb természetfeletti képességekkel
megáldott valakire, akivel aztán látványosan megküzdenek, és közben egymásért
is felelősséget vállaló csapattá kovácsolódnak. Hűha. Hiteles a sztori? Nem.
Élveztem a filmet? Igen. :-) |
A kettő közötti szakadékot a karakterek hidalják át. A film minden
baromsága ellenére tökéletes Harley Quinnt ad nekünk Margot Robbie: lenyűgöző
a színészi játéka, a metamorfózisai, és akkor még nem is beszéltünk a
fene...mód rövidre szabott nadrágjáról. :-) Will Smith az öreg rókák
rutinjával hozza az apaszerep és a mesterlövész meló között vívódó férfit. Ők
ketten beárnyékolnak mindenki mást – szerencsére a forgatókönyv leginkább őket
helyezi előtérbe. Jared Leto nagy kérdés volt, mint új Joker, nekem bejött,
tetszett, hogy meg sem próbált a felülmúlhatatlan Heath Ledgerrel konkurálni,
az ő felfogásában a sminkelt őrült inkább Jack Nicholson operett-táncosához
van közelebb. A színészi skála alsó végén Cara Delevingne, aki már a
Papírvárosokban is nagyon irritáló volt, de most még rátett egy újabb lapát
tehetségtelenséget, kábé minden másodperc, amit a vásznon tölt, kínszenvedés
a nézőnek. Szerencsére nem túl sok ilyen van.
Van viszont humor, van pörgés, lendületes az akciókoreográfia, hibátlan a
látvány, ötletes a soundtrack összeválogatása: összegészében kellemes
képregényfilm az Öngyilkos osztag. Semmiképpen ne üljünk be túlzott
elvárásokkal, de ne higgyünk a földbe döngölő kritikáknak sem. És igen, kérjük
a külön Harley Quinn mozit. :-)
A kis kedvencek titkos élete
 |
Cuki kutyusok, cuki cicusok, meg mindenféle egyéb cuki állatkák? Na ez
biztosan nagyon cuki lesz, gondoltuk... aztán nem lett. Ha eltekintek
olyanoktól, hogy egy 6+ korhatáros filmben miért szerepelnek olyan szavak,
mint a "kasztráció" meg a "hipszter", akkor még mindig ott maradnak olyan
kérdések, mint hogy vajon mennyire helyes az egyik vezéralaknak egy olyan
(egyébként cuki ;-)) nyuszikát választani, aki fő küldetésének az emberiség
kiirtását tekinti. Egy olyan történetben, aminek az ember-verziójában Al
Pacino meg Robert de Niro gond nélkül játszhatnák ezt a szerepet, és hát ugye
ők sem nagyokat sóhajtozó, szívfájdalmasan szerelmes lírai költők
megformálásával lettek híresek. |
Valahogy a Zootopia sokkal jobban kezelte a felnőttes történet
gyerekek számára is emészthető formába öntését. A KKTÉ-ben hiába a tökéletes
látvány, a pörgős akció meg a nyolcvanas évek slágereit ügyesen adagoló
soundtrack, ezt a filmet garantáltan nem fogjuk egynél többször megnézni. Aki
teheti, hagyja ki azt az egyet is.
Szex receptre
 |
A film lényegében a Szexterápia című zseniális ausztrál darab
megismétlése spanyol módra, néhány helyen kissé igazítva a forgatókönyvön. Az
eredeti annyira jó volt, hogy nem lehetett elrontani, viszont a színvonalat
tartani sem sikerült. A Szex receptre mind a történet, mind színészi játék
szempontjából gyengébb, ráadásul sokkal kevésbé abszurd, de összességében még
mindig szórakoztató. Ha nem láttad az eredetit, akkor megér egy próbát,
egyébként gyakorlatilag semmi újat nem ad, csak meggyőz arról, hogy a
Szexterápia mennyire jó is volt. :-) |
Tarzan 3D
 |
Tarzant szeretjük :-), így nagyon kíváncsi voltam, hogyan fog a mai
filmtechnika hozzájárulni ahhoz, hogy jó kis akciómozit láthassunk az indákon
lengő majomemberrel a középpontban. Nos, végül annyit sikerült megállapítani a
film alapján, hogy két dolgot nem lehet jelenleg még számítógépre bízni: az
egyik a forgatókönyv, a másik a színészi játék. Hiába hozzák a szintet
kisujjból a profik, mint Samuel L. Jackson meg Christoph Waltz, és hiába
meggyőző Margot Robbie, ha a központi karakter egy sápadt, sótlan pasi, aki
nulla mimikával, ellenben állandóan durcás arccal vonul végig a vásznon, és a
repkedő köpenyében úgy fest, mint Drakula a Castlevania című játéksorozat
legújabb epizódjában, leszámítva, hogy Drakulában kicsit több volt az élet.
:-) Mindezt egy olyan történetben, amibe valószínűleg már a forgatókönyvíró is
belealudt a csapágyasra járatott klisék között turkálva. |
Mielőtt megismertelek
 |
Akik nézik a Trónok harcát (vagyis kb. mindenki, kivéve engem :-)),
azoknak természetesen nem ismeretlen Emilia Clarke. Nekem az volt, és
bevallom őszintén, a férfi főszerepet játszó Sam Claflin, akit, mint kiderült,
már három különböző filmben is láttam, sem tűnt ismerősnek. Így nagyjából
minden előzetes elvárás vagy elképzelés nélkül sikerült beülni erre a
romantikus darabra. A történet szerint Lou Clark, a cserfes, vidám angol lány
alkalmi munkát keresve kerül társalkodó-/ápolónőnek a baleset következtében
lebénult, jóképű, ám helyzetéből adódóan rendkívül mogorva és utálatos
aranyifjú, Will mellé. |
Oké, a műfajt megadtam, találjátok ki, mi történik. :-)
Ami viszont a műfajban szokatlan a filmben, az a befejezése, amit nyilván nem
árulok el, de azt elmondanám, hogy ritkán vitatkoztam ennyit film kapcsán
arról, hogy kinek mihez van és mihez nincs "joga" egy kapcsolatban, hol
kell(ene) meghúzni a határt önzés és önzetlenség között. Ez a dilemma pedig
mindenképpen kiemeli a filmet a tizenkettő egy tucat romkom kategóriából. Nem
világmegváltó, de elgondolkodtató, és ez az idei év CGI-vel agyonszteroidozott
agyatlan akciófilm-dömpingjének ismeretében már önmagában elég ok a
megnézésre.
Hurok
 |
A Hurok nem a klasszikus értelemben vett időutazásos film, amikor valami
túlbonyolított kezelőszervekkel meg villogó kijelzőkkel telepakolt készülék
repíti vissza az időben a főhőst. |
Ádám, a kitörésre vágyó lecsúszott drogcsempész egyszerűen csak ott
találja magát néhány órával korábban, és eleinte nem érti, hogy mi történt, de
aztán fokozatosan rájön, mit is kellene tennie. Kicsit aggódtam, hogy nem
fogjuk-e a szegény ember Holnap határa filmjét látni, de a Hurok nem követi el
ezt a hibát, hanem egy másik (jelen ajánlóban tudatosan nem kifejtett ;-))
ötlet köré építi fel a sztorit és a megoldandó konfliktust. Mégpedig feszesen,
pörgősen, krimi és thriller között egyensúlyozva, sötét hangulatú, a helyzet
kilátástalanságát hangsúlyozó képekkel operálva. Száraz Dénes remek választás
a démonaival küzdő főhős szerepére, de a többiekre sem lehet panasz. Újabb
remek haza mozi, ajánlott!
Szemfényvesztők 2
 |
Szórakoztató, látványos, pörgős: ennél többet nem is vártunk. |
Rendes fickók
 |
Lúzer magánkopók és verőlegények a pácban: a Rendes fickók
alapszituációja sem filmművészeti mérföldkőként kerül bele a
történelemkönyvekbe. Hangulatában és stílusában talán a Durr, durr és csók
című jólsikerült darabhoz áll a legközelebb, de vannak benne Az utolsó
cserkészt idéző ötletek is. |
Ahogy az említett két filmben a főhősök élvezettel csináltak hülyét
magukból, ezt most is megkapjuk: Ryan Gosling a ma már csak a piát és a pénzt
értékelő, lecsúszott nyomozó karakterében megint megmutatja, hogy bármit el
tud játszani, egyszerre imádnivaló pancser és utálnivaló seggfej. Russel
Crowe, mint mackós testalkatú, higgadt verőlegény remek ellenpont. A szinte
még ismeretlen, de többek között az Utolsó órákban (Megnéztétek már? Hát hiába
tépem a számat? :-)) nagyot alakító Angourie Rice, mint Gosling filmbeli
lánya, egy pillanatig sem jön zavarba, hogy mekkora ászokkal kell együtt
játszania. Szóval jó kis darab ez, de szólok: ahogy a fent említett filmek
mindegyike, ez sem tetszik mindenkinek. Én széles vigyorral az arcomon jöttem
ki a moziból, de közben hallottam "hátezdeszar" és hasonló egymondatos
konklúziókat.
Warcraft - A kezdetek 3D
 |
A számítógépes játékok, ahogy a politika is, erősen megosztják az
embereket. Van, aki a függőségig elmerül benne, mások alkalmi élvezetnek,
kikapcsolódásnak tekintik, van, akit egyszerűen nem érdekel, és persze vannak,
akiknek ez jelenti az ördög digitális bibliáját. |
Kis csapatunk ezen a skálán kvázi-reprezentatívnak tekinthető
mintavételt képviselt a moziban :-) : egy hölgy, aki nem játszik, egy
hébe-hóba kontrollert ragadó pasi, és egy ex World of Warcraft függő pasi
hármasban nézte a játékból készült mozifilmet. Azt meg tudjuk, hogy ha
valamibe csúnyán bele lehet bukni, az egy népszerű játék vászonra vitele.
A jó hír pedig az, hogy a Warcraft film mindhármunkat elvarázsolt, és teljes
egyetértésben úgy jöttünk ki a moziból, hogy ezt itt és most azonnal néznénk
tovább. Két óra klasszikus fantasy, ami nagyjából a második percben
beszippant, és nem enged. Hibátlan (de nagyon hibátlan…) látványvilág, nem túl
összetett, de mégis érdekes történet, szerethető főhősök, igazi vagy csak
annak hitt árulások, szerelem, önfeláldozás, rengeteg mágia és még több
kardozás. :-) Még sok ilyet!
A vadász és a jégkirálynő
 |
Charlize Theron, Emily Blunt és Jessica Chastain egy mozifilmben - van
pasi, aki erre a szereposztásra nemet mondana? :-) A nők kedvéért meg persze
ott van Chris Hemsworth. Ha ehhez még hozzátesszük azt a dark fantasy-s
látványvilágot, ami üdítően friss stílusban mesélte el a klasszikus Hófehérke
mesét, akkor szinte minden összetevő adott egy jó kis mozifilmhez. A vadász és
jégkirálynő, ami a varázstükrös történet előzményeit és részben utórezgéseit
meséli el, ennek megfelelően lehetett volna egy remek folytatás, tovább
bővítve ezt az univerzumot - de mint az egynél magasabb sorszámú darabok
jelentős része, elvérzik a forgatókönyvön. |
Hiába a színésznők (különösen Charlize Theron, de ebben nincs
különösebb meglepetés :-)) remek játéka, Hemsworth csábos mosolya, meg a
látványos akció, a film csak egy erős közepes Jégvarázs klónnak tűnik, egy
különösen erőltetett cliffhanger-es befejezéssel. Egyszer nézhető és egyáltalán
nem élvezhetetlen, de nyomába sem ér az elsőnek.
A dzsungel könyve 3D
 |
A számítógépes filmtrükkök tökéletesedésével várható volt, hogy
előkerülnek a régi klasszikusok, és azok a részletek, amiket korábban nem
lehetett megvalósítani, most mégis elkápráztatják a nézőket. Ezzel
próbálkozik a Dzsungel könyve új moziverziója is - sajnos azonban a látványon
kívül mást nem tud nyújtani. Kipling időtálló, helyenként filozofikus meséjét,
amelynek címe ellenére központi eleme az ember barbársága és nem az állatok
élethalálharca, ezúttal sikerült mélyebb mondanivaló nélküli akciómozivá
silányítani, amiben halmazati büntetésként helyenként még énekelnek is az
állatok. Szóval, ha előveszed a könyvet és mozizás helyett újra elolvasod,
minden szempontból garantáltan jobban jársz. |
Anyák napja
 |
Sok szálon futó, kedves, aranyos, helyenként megható amerikai vígjáték
parádés szereposztással. Tökéletes hangulatjavító egy esős délutánra. |
A bőr alatt
 |
A film, amiben Scarlett Johansson főszereplésével nem történik semmi. |
A főnök
 |
Melissa McCarthy sosem a kifinomult, árnyalt humorú vígjátékairól volt
híres, a Főnök meg aztán kifejezetten nem az. A nézők nagy többségénél
valószínűleg kiverik a biztosítékot a film poénjai: az, hogy általános iskolás
cserkészlányok verik egymást puhára sütiárusítás kapcsán, Chuck Norrist
megszégyenítő pörgőrúgásokkal, hajtépéssel, falhozvágással, még a film
visszafogott és aránylag polkorrekt jelenetei közé tartozik. |
A semmiből milliárdossá emelkedő, aztán mindent elveszítő, majd
ismét talpra álló gátlástalan üzletasszony karakterét mintha egyenesen
McCarthy-ra szabták volna. Nagyhangú és nagyszájú, önző és erőszakos, nulla
empátiával. Partnereként Kristen Bell tökéletes ellenpont: csendes, szerény,
kedves és erkölcsös. Kettejük személyes és üzleti kapcsolatába egyaránt be van
építve rengeteg konfliktus, amit a film kellően ki is aknáz, és a töménytelen
mennyiségben ránk zúduló tapló meg szexista szöveg között helyenként igazi
dráma és nagy adag önirónia csillan meg. És ez teszi a filmet szerethetővé -
hangsúlyozom, feltéve, hogy bírod az alpári humort.
Kopp-kopp vs. Csúnya, gonosz bácsik
|
Két nyomasztó film az önbíráskodásról, arról, hogy hogyan és miként
érzi valaki magát feljogosítva a vélt tettes megbüntetésére. Egyiket sem jó
érzés nézni, és különösen nem jó érzés végignézni. A Kopp-kopp súrolja a
kínzáspornó határát, a CsGB át is lépi, és nem csak egy tyúklépésnyivel. De
igazán mindkettő attól nyomasztó, ahogy elmeséli, hogy látszólag normális
emberek hogyan fordulnak ki önmagukból, káoszt és pusztulást hagyva maguk
után, végig abban a sziklaszilárd meggyőződésben, hogy helyesen
cselekszenek.
Nincsenek racionális okok, nincs véletlenül felbukkanó hős
megmentő, nincs Houdini módjára történő szabadulás, nincs katarzis.
A nyugalom megzavarására alkalmas darabok, és nem a zsékategóriáshorrori
értelemben. Szigorúan csak erős idegzetűeknek. |
A cikk utoljára frissítve: 2016.10.
Vissza a lap tetejére |
Vissza a nyitóoldalra
|