Filmajánlók 34.

A bébiszitter: gyilkos királynő

Wolkens kritikája Bevallom, a film első tíz percében komoly aggályaim voltak, hogy a folytatás egy ugyanolyan üdítően szórakoztató, véres, pörgős horrorvígjáték lesz-e, mint az első rész volt, és nem valami totál elcseszett lehúzás... de ez tényleg csak ennyi ideig tartott. A lassú kezdés után beindul a verkli, hordószám fröcsög a művér, sorra haláloznak el mindenféle válogatott módon a szereplők, egészen a végső nagy leszámolásig.

De ne szaladjunk ennyire előre :-), pár szó a történetről. Két év telt el a Bébiszitter eseményei óta. Cole jóképű kamasz sráccá nőtte ki magát, de ez nem segít azon, hogy mindenki őrültnek tartja, miután az első részben lezajlott vérengzés nyomai rejtélyes módon eltűntek. Gyerekkori barátja, a kedves Melanie, aki akkor tanúja volt az eseményeknek, az egyetlen, aki hisz neki - igazán kár, hogy mégis egy seggfej sráccal kavar, főleg, hogy közben belőle is szőke bombázó lett. Így persze könnyen sikerül rábeszélnie Cole-t, hogy szökjenek meg egy hatalmas tóparti buliba, ahol felbukkan új osztálytársuk, a különc és vadóc Phoebe is (Jenna Ortega tökéletes választás a szerepre), és az események váratlan fordulatot vesznek... Innentől lásd első bekezdés. :-)
Ha tetszett az első rész, ne habozz megnézni ezt is. Amellett, hogy kellemes kikapcsolódás, az elmúlt évek egyik legjobb tini párosát kapod, akik között tökéletesen működik a kémia.

Raf kritikája
Cole-nak két év után sem hiszi el senki (legfőképpen nem a szülei), hogy őt meg akarta gyilkolászni a csábos Bee (spoiler alert: Samantha Weaving nem más, mint Hugo Weaving unokahúga), egyedül a szembeszomszéd Melania hisz neki, aki, miután Cee megtudja, hogy szülei egy bentlakásos elmegyógyintézetbe akarják dugni, elhívja egy hétvégi lelazulós partira. Amin újfent elszabadul a pokol, s főhősünknek megint az életéért kell szaladnia.
Az előző részt hiába forgatták 2015-ben, 2017-ben került a nagyközönség elé, így igazából tényleg 2 év telt el a két film között (forgalmazásilag), viszont valóidőben négy, ezért minden gyerekszínész sokkal nagyobb és érettebb - sajnos a filmről is el lehet ezt mondani (mármint a nagyobb és érettebb); sok szempontból klasszikus folytatás lett: nagyobb, hangosabb, hosszabb de nem jobb. 20 percet simán ki lehetett volna akár vágni belőle, mert a tempó többször megbicsaklik, vannak benne nagyobb üresjáratok (amik az előzőben nem kimondottan voltak - mondjuk úgy nem nehéz ha az bruttó 85 perces, ez meg 101!), kevésbé bájos is (igen, tudom, egy slasherre ilyet mondani?!), a kreatív feliratokból, bevágásokból is kevesebb van sajnos. Szerencsére a halálok(?) nagy többsége ugyanolyan kreatív és látványos (na jó, bigger, better - sziasztok folytatások!), bár nekem az újoncok vége némi űrt hagyott bennem, az nem passzolt nekem a filmhez annyira.
Összességében nem rossz film, de sajnos haloványabb, mint az első rész - és Samara Weaving úgy néz ki benne, mint aki éppen egy éhenhalós film forgatásáról ugrott volna be szerepelni.
Egy esélyt megérdemel a film, mert lehet rajta szórakozni - legfőképpen az egyik legkreatívabb szexjeleneten, amit mostanában láttam. :-D

Lucifer ötödik évad 1-8. rész

Hát kérem szépen, mi itten át lettünk verve: azzal a biztos tudattal ültünk le az ötödik évad elé, hogy újabb 16 részen keresztül nézhetjük, összejön-e végre Chloe és Lucifer. Ehhez képest a 8. rész után kiderült, hogy az évad második felére még várni kell, nem is keveset.

Ez különösen annak fényében fájdalmas, hogy ezúttal minden eddiginél nehezebb ellenfél igyekszik Lucifer életét romba dönteni, és attól sem riad vissza, hogy hősünk barátain átgázoljon. A többségük szerencsére átlát a szitán, de az Ördögnek így is komolyan fel kell kötnie az alsóneműt, és szembe kell néznie azzal, hogy az önzése milyen súlyos következményekkel járhat. Aztán mikor azt hisszük, végre jóra fordul minden, olyan verekedés veszi kezdetét, amit már csak egyvalaki állíthat meg... és az ő megjelenése elég is ahhoz, hogy most egy évig együk a kefét, hogyan fog folytatódni a történet.

Lucifer negyedik évad

A negyedik évad az eddigi legrövidebb a szériában, mindössze tíz részen keresztül követhetjük nyomon kedvenc hőseink kalandjait. A karakterek nagy többsége, legyen az angyal, démon, ördög vagy ember, önazonossági problémákkal küzd, keresi a helyét a (földi) világban.

A helyzetet ezúttal több új szereplő felbukkanása is bonyolítja, így a nyomozónő és Lucifer kapcsolata - aminek nyilván az sem tett jót, hogy Chloe nehezen dolgozza fel a tényt, hogy kedvenc tanácsadója tényleg maga az Ördög - különösen problémás. Ráadásul egyre többen kívánják, hogy Lucifer végre visszakerüljön a Pokolba, és aktívan tesznek is az ügy érdekében - elszabadulni látszik a káosz, beteljesülni látszik egy régi prófécia. Hogy mi lesz a vége, azt persze nem árulom el, de annyit mondhatok, az évad végén az ember pontosan megérti, miért követelték a rajongók a folytatást. ;-)

A meghívás

A Meghívás az a film, aminek a történetéről gyakorlatilag semmit nem lehet elárulni úgy, hogy ne lőjek le valamilyen részletet, amit az alkotók gondosan megválasztott időpontban adnak csak a néző tudtára. Szóval legyen elég annyi, hogy Will (Logan Marshall-Green hibátlan) és barátnője, Kira egy rég nem találkozott baráti társaság összejövetelére tartanak, kezükben egy talán túlzottan is hivatalosnak tűnő meghívóval.

A buli légköre nem az igazi, először csak fullasztó, aztán már fenyegető... ahogy Will is egyre inkább úgy érzi, hogy valami itt nagyon nincsen rendben, úgy ragad át a para a nézőre is. De vajon a főhős csak saját zaklatott lelkiállapotának köszönheti az érzést, vagy tényleg készül valami?
A feszültséget kínzó lassúsággal, módszeresen építi a film, hogy aztán amikor robban a bomba, annál nagyobbat szóljon. De ekkor sem enyhül a nyomás, csak műfajt vált a darab, és egy szempillantás alatt átfordul thrillerből horrorba, aztán szépen ott is marad végig. És amikor azt hiszed, már túl vagy az egészen, akkor az utolsó fél percben még pofán vág egy tökéletesen előkészített és mégis derült égből villámcsapásként érkező csavarral, úgy, ahogy az kevés filmnek sikerül.

Lucifer harmadik évad

A sorozat harmadik évada immár 26 résszel örvendezteti meg a nézőt, így kétszer olyan hosszú, mint az első volt. A 20 órányira nőtt játékidő bőven ad lehetőséget új szereplők felvonultatására, a személyes kapcsolatok még részletesebb bemutatására és közben rengeteg fordulatra is a történetben.

A pozitívumok mellett ez azonban némi szappanoperás mellékízt is ad neki, sokkal több a "lelkizős" rész, mint korábban. A megszokott karakterek persze ettől nem lesznek kevésbé izgalmasak, az újonnan bekerültek között pedig akad igazi nehézsúlyú kihívás is Lucifer számára. Külön élmény, ahogy a főhős az egyes epizódok bűnelkövetőinek viselkedésében ráismer a saját hibáira.
A színészi játék még mindig parádés, nincs olyan a főszereplők között, aki ne hozná hibátlanul a karakterét.
A záró epizód kakukktojás, nagyjából olyan, mint pár éve a Boszorkány című remek horror befejezése volt. Egyrész tökéletesen illik oda, másrészt viszont egyáltalán nem. :-) Ebben valószínűleg közrejátszik az is, hogy eredetileg ezt szánták az utolsó évadnak, és a banális befejezés helyett valami mást szeretett volna az alkotógárda. Az ezutáni évadok már a Netflix égisze alatt készültek - kíváncsi vagyok, ez milyen változásokat hoz majd. Mivel időközben kijött az ötödik széria, lesz kellő összehasonlítási alap. :-)

Tenet

Raf kritikája Röviden a filmet tudnám idézni: "ne próbáld megérteni, csak érezd".

Kicsit bővebben: nem rossz film, élvezhető, szórakoztató, de javarészt ugyanabba a hibába esik, mint az Égenjáró Kora: A-ból B-be megy majd B-ből C-be, hogy onnan D-be és így tovább. Mellékesen pedig ott vannak a színészek, akinek sokszor semmi más szerepük nincsen, mint az expozíció, elmondani mi miért van, mit kéne csinálni majd soha többet nem is szerepelnek. Ezzel nem azt mondom, hogy rossz film, mert van benne egy kis ötlet, egy kevéske eredetiség, látványos jelenetek - de nem, messze nem ez Nolan legjobb filmje. Sőt.
Érdemes azért mindenképen megnézni, de nagy eséllyel két órával később max arra fogsz emlékezni, hogy Csillagtök Róbert mennyivel jobb volt ebben a filmben, mint Denzelke Washington, és Kenneth Branagh milyen jól lubickolt a szerepében. Na meg Debicki Erzsébet mennyivel magasabb még magassarkú nélkül is, mint a Kis Denzel.

A láthatatlan ember

Raf kritikája Nem egyszerű erről a filmről beszélni, mert az első harmada... Az első harmada nagyon durva - és nem azért, mert véres, belezős-felezős; hanem mert egy nő menekülését mutatja be egy bántalmazó kapcsolatból. Nem elég, hogy Elisabeth Moss hátborzongatóan élethűen alakít, de ott van a nyitójelenet a szökéssel majd a rejtőzködéssel. Eddig is tudtam, hogy EM nagyon jó színésznő (Mad Man bárki?), de amit itt művel... Túlságosan élethű. Ez a része a filmnek engem megviselt, úgy néz ki az ilyen kombó nekem jelenleg túl sok.

Persze később "megjelenik" a címszereplő is, macska-egér játék veszi kezdetét, aminek a végkifejletéről nem feltétlenül lehet kétsége a gyakorlott filmnézőnek - csak hát az odavezető út, az ami abszolúte jól van megcsinálva, van csavar is - mi kell még?
Aki szereti az ilyen stílusú filmeket (lásd még: misztikus thriller-féleség) és a párkapcsolati bántalmazásos részen épp ésszel túljut, akkor egy kimondottan jól megcsinált filmet kap a pénzéért. És jegyezze meg Harriet Dyer nevét - Erzsink mellett nagyon jót alakít!
Mindenképpen ajánlós.

A bébiszitter

Wolkens kritikája Samara Weaving már a 2019-es "Aki bújt" nehéz sorsú menyasszonyaként is imádnivaló volt, de ahogy most megtudtam, nem az volt az első kiruccanása a horror(vígjáték) műfajába. A két évvel korábbi Bébiszitterben ő alakítja a címszerepet, és mint Bee, ő a kocka kamaszfiúk megtestesült nedves álma: lobogó szőke haj, igéző kék szemek, bombasztikus alak, és mindemellett ugyanúgy otthonosan mozog a Star Trek, mint a Nyolcadik utas a halál világában.

Nem csoda, hogy a 12 éves Cole (Judah Lewis remekül megbirkózik a szereppel) számára így válik egyáltalán elviselhetővé a tudat, hogy szülei még mindig ragaszkodnak a gyerekfelügyelethez. Aztán egy kellemesen eltöltött estén, nem sokkal villanyoltás után Cole ráébred, hogy a szőke szépség vezényletével sátánista szeánsz zajlik a nappalijukban... és innentől a film hangulata sokban emlékeztet a már említett Aki bújt-ra.
Rettenetesen csavaros történetre természetesen nem kell számítani, de a Bébiszitter meglepően szórakoztató. Érződik rajta, hogy B-filmesen alacsony a költségvetése, meg hogy az alkotók maguk sem vették túl komolyan, ehhez képest értékelhető színészi játékot és tűrhető vizuális effekteket kapunk. Kb. egy szinten mozog a "Cserkészkézikönyv zombiapokalipszis esetére" című klasszikussal :-), ha kell már egy kis hiánypótlás ebben a kategóriában, bátran ugorj neki.

Raf kritikája
Cole 12 éves de még gyermekfelvigyázója van, egyedüliként az ismerősei közül, bár ő ezt annyira nem sajnálja, hiszen Bee (mint Bébicsősz) tökre jó arc, popkultúrában ott van a szeren és még csinos is.
Egy gond van csak a leányzóval - tulajdonában van egy könyv mely sátánista rituálékhoz tartalmaz instrukciókat; olyanokat, amikhez társaságra és vérre van szükség. Vért pedig általában élő élőlényekből szokás vételezni...
Ez a film egy nagyon szórakoztató slasher, kikacsintásokkal, viccekkel, jó alakításokkal és pár meglepetéssel. Ha szereted a műfajt, akkor semmiképpen se hagyd ki, kötelezően ajánlott!

Lucifer második évad

A sorozat második évada természetesen emeli a tétet. Viszont elég nehéz bármit írni a történet fő száláról anélkül, hogy ne árulnék el fontos fordulatokat, úgyhogy inkább maradjunk inkább az érdekesebb részleteknél. A nyomozónő és Lucifer kapcsolata egyre bonyolódik, szemmel láthatóan egyikük sem tud mit kezdeni azzal a helyzettel, hogy kedvelik egymást. Ezen nem könnyít az sem, hogy fokozatosan fény derül arra, miért is immunis Chloe az Ördög vonzerejére, és hogy a történet túlmutat kettejükön.

Mindeközben persze megtudhatunk olyan rendkívül fontos részleteket, mint hogy milyen az, ha a lakótársunk egy, késekkel kiválóan harcoló démon, akinek folyton a szexen jár az esze, milyen kockázatokat rejt magában, ha az Ördög viszi a gyereket iskolába, miért lép fel egy angyal improvizációs színházban, és persze - némiképp komolyra véve a hangot - azt is, hogy hogyan dolgozza fel magában a 21. század tudományban hívő embere azt a tudatot, hogy a Biblia nem fikció. Amin külön meglepődtem, hogy az előző ajánlóban említett Alanis Morisette szám is felcsendül az egyik epizódban. :-) A helyzetkomikum változatlanul kitűnő, a párbeszédek briliánsak, egymást követik a jobbnál jobb szóviccek (legalábbis az angol eredetiben). A közel másfélszeresére növelt összidő pedig lehetőséget ad a többi karakter alaposabb bemutatására, a sztori sokszor párhuzamosan több szálon fut. Aztán a végén az évadzáró nyilván megint követeli a folytatást. :-)

The old guard (A halhatatlan gárda)

Andynak (Charlize Theron) elege van a küzdésből, a végeláthatatlan szélmalomharcból, amit az emberiség jobbá tételéért vív. Úgy pár ezer éve, mivel Andy halhatatlan. Kevesebb, mint tízen vannak a világon egyáltalán, akik hozzá hasonlóak, pár évszázadig is eltart, amíg egy új arc bukkan fel a színen. Ez történik most is, a fiatal tengerészgyalogos csaj, Nile (KiKi Layne) személyében.

A lány beszervezését azonban nemcsak annak makacssága nehezíti, hanem egy pénzzel jól kitömött társaság is, akik mindent megtesznek azért, hogy elkapják ezt a kivételes csapatot. Innentől aztán jönnek a szokásos kötelező fordulatok, klisék, minden, ami kell, persze borítékolható befejezéssel... de oké, bevallom, a végefőcím utáni csavar azért tetszett. :-)
Szóval semmi extra, de rendesen összerakott csihipuhi fantasy akciófilm. Theron természetesen hibátlan, bár az idő kilenctized részében nincs más dolga, mint végtelenül elgyötört arcot vágni... de egyrészt ez gond nélkül ment már a Mad Max-ben is, másrészt meg basszus, ő Charlize alegjobbnő Theron, neki még ez is jól áll. :-)

Lucifer első évad

Alanis Morisette-nek van egy kedves dala, a "One of us", ami arról szól, milyen lenne, ha Isten közöttünk élne, és csak egy idegen lenne a buszon, aki ugyanúgy hazafelé tart a nap végén, mint egy hétköznapi ember. A Lucifer ugyanezt a gondolatot veti fel az Ördögre vonatkozóan: mi van akkor, ha a Pokol urának lenni valójában nem egy menő dolog, hanem csak egy utálatos meló, ahol még szabit sem lehet kivenni.

A címszereplőnek azonban nagyon elege lesz az egészből, és úgy dönt, otthagy csapot-papot (ööö... ez a kifejezés itt most nem alkalmazható :-)), és az emberek világába - Los Angeles-be, hová máshova - költözik. Él és virul, szex, pia, gazdagság, végtelen bulik, a nők a lába előtt hevernek... míg egy napon keresztezi a súlyos munkahelyi közutálatnak örvendő és magánéleti problémákkal is küzdő nyomozónő, Chloe (Lauren German) útját, akire (főleg számára) érthetetlen módon nem hat a sármja. A helyzet új és izgalmas, ezért innentől Lucifer a nő levakarhatatlan, minden lében kanál, elefánt a porcelánboltban kísérője lesz a nyomozások során - ami meglepő módon sokszor javítja az eredményességet.
Kicsit utánaolvastam keresztény oldalakon, így megtudtam, hogy Ördög arrogáns, hiú, irigy és önző. Nos, a sorozat ebben a tekintetben autentikus, bár tény, hogy alapvetően helyzetkomikumra használja Lucifer teljesen egocentrikus látásmódját (helyenként térdet csapkodva röhögősen), és nem arra, hogy eltávolítsa a főhőst a nézőtől. Tom Ellisre mintha ráöntötték volna a szerepet, a játékának minden másodpercét élvezet nézni. Persze ez még kevés lenne, de szerencsére remekül megírt karakterek veszik körül, akiket remek színészek játszanak el, remekül megírt párbeszédeket előadva.
Az évad lezárása nyilván a levegőben lógva hagyja a nézőt, részemről jöhet a folytatás.

Kémecském

JJ (Dave Bautista) kőkemény CIA ügynök, akinek a fő erőssége az akció. Egy félresikerült művelet után azonban kispadra küldik, és újonc, terepet még soha nem látott partnerével egyszerű megfigyelésre kárhoztatják. Nem is lenne baj, ha a megfigyelés tárgyát képező anyuka 9 éves lánya nem járna túl már az első pillanatban az eszükön. A totális bukást elkerülendő, JJ kénytelen úgy táncolni, ahogy a kislány fütyül...

A továbbiak simán kitalálhatók. Ami viszont meglepő, hogy a Kémecském a sem nem eredeti, se nem túlbonyolított sztori ellenére mennyire jól működik. Az eszes Sophie szerepében a 11 éves Chloe Coleman teljesen természetesen és lazán játszik, Bautista meg szemmel láthatóan élvezi ezt a komolyan nem vehető szerepet. Persze kapunk némi akciót is, nyilván korlátozott mennyiségben, a hangsúly nem azon van, hanem a kacagáson.
Abszolút kellemes csalódás a Kémecském, bátran ajánlható laza délutáni kikapcsolódásra.

Csavard be, mint Beckham

2002. Az Igazából szerelem még nem robbant be a romantikus filmek világába, de a 17 éves Keira Knightley már rutinos színésznőként teszi a dolgát. Ezúttal egy női focicsapat játékosát, Julest alakítja... viszont nem ő van a középpontban, hanem Jess (Parminder Nagra, aki ekkor már 27 éves, de simán elhisszük, hogy egykorúak), aki egy indiai családban a kisebbik lány.

Szülei legnagyobb bánatára Jess nagyjából semmit nem szeret, ami hagyományosan indiai, a gondolatai szinte kizárólag a foci körül forognak, amit persze a környezete egyáltalán nem néz jó szemmel.
Az örök konfliktus tehát adott: a család elvárásai szemben a saját vágyakkal, az önmegvalósításhoz vezető rögös út, vér és könnyek. Szigorúan a történet vázát nézve semmi olyan, amit ne láttunk volna már valahol. Persze az is hülye, aki egy romantikus vígjátékban a történet vázát nézi :-), a hangsúly a jól megírt és szerethető karaktereken van, és abban nincs hiány. Igazi életigenlő és szívmelengető film, érdemes (újra) megnézni. Ugyan 18 éves, de semmit nem veszített a bájából.

Sex education második évad

Otisnak ezúttal komoly konkurenciája akad az iskolában a szextanácsadás területen. A nehézsúlyú ellenfél nem más, mint a saját anyja, aki szakmai ismereteivel és előítéletektől mentes hozzáállásával villámgyorsan hódítja el az ügyfélkört, anélkül, hogy ennek tudatában lenne. Kérdés pedig akad rengeteg: az aszexualitástól a fétiseken keresztül a pánszexualitásig minden terítékre kerül. Közben persze teljes gőzzel dübörög az élet: új szerelmek szövődnek, kapcsolatok hullanak szét, hőseink hol az ideális párt, hol a saját identitásukat keresik.

A második évad még a nem kifejezetten prűd elsőhöz képest is nagyon nyitottan beszél a szexszel kapcsolatos kérdésekről. Bár a téma megjelenítése nem válik sem pornográffá, sem öncélúvá, személyes beállítottság kérdése, hogy ki találja szórakoztatónak, és kinek sok - és biztos vagyok benne, nem kevesen vannak, akiknek ez már túlmegy egy határon. Személy szerint nekem nagyon tetszett, ahogy anno a Szexterápia is: elutasítás és kirekesztés helyett a kommunikáció és az elfogadás fontosságát, az emberek és a párkapcsolatok sokszínűségét hangsúlyozza. Ha ez megfelel a világképednek, akkor semmiképp ne hagyd ki, de ha úgy gondolod, akár szerelmi, akár szexuális kapcsolatnak csak egy nő és egy férfi között szabadna léteznie, akkor még próbát se tegyél vele.

Hardcore Henry

Lényegében olyan, mintha egy ZS kategóriás belső nézetes lövöldözős videójátékot néznél, a műfaj összes lehetséges kliséjével és kötelező fordulatával. Három dolog miatt szórakoztató (már akinek :-)): egy másodpercre sem lassít, nagyon durván belezős-felezős, és néha elgondolkodsz, hogy na ezt vajon hogyan forgatták le.

Sex education első évad

Otis (Asa Butterfield-et az x+y óta szeretjük) egy gyermekkori traumáktól szenvedő tinédzser fiú, akinek az életét még pluszban nehezíti, hogy az anyja (Gillian "X-akták" Anderson sziporkázik) szexterapeuta. Egy furcsa véletlen folytán a fiú mégis abban a zűrös helyzetben találja magát, hogy szexszel kapcsolatos tanácsokat ad iskolatársainak, akik persze a középiskolások teljes palettáját prezentálják, mind az éretlenség, mind a szexuális orientáció, mind a szociális viselkedés terén.

A kezdeti buktatók után az üzlet beindul, az ügyfélkör egyre bővül... a kérdés csak az, hogy Otis vajon képes-e saját magát megfelelő tanáccsal ellátni a témában.
Jól kitalált, helyenként sztereotip, de mégis szerethető karakterek, a témából adódó helyzetkomikum, ügyesen felépített konfliktusok – a 8 epizód úgy röppen el, hogy azt érezzük, ezt a lökött bandát bármeddig néznénk tovább. :-)

Westworld harmadik évad

A robotok és az emberek harca átlépte a park határait, és bár látszólag kevés a konkrétan érintett, immár a teljes emberi civilizációt fenyegeti. Közben olyan filozófiai dilemmák vannak terítéken, mint a szabad akarat létezésének kérdésessége... de mielőtt elmélyülhetne a vita, tuti beindul egy bunyó vagy egy lövöldözés. A főszereplők köre bővül – nyilván ki kell tölteni az előző évadban elvesztett karakterek által maguk után hagyott űrt -, és megint csak jól sikerült választani, többek között Vincent Cassel is tiszteletét teszi. Köszönjük, jöhet a negyedik évad.

Six Underground

Raf kritikája Röviden össze lehet foglalni: Bayhem. Egy borzalmasan rossz film, rossz rendezés, rettenetes operatőri munka, a torta kivételével minden robban és szikrázik, színészi teljesítmény, mint olyan, nincs (hol van Ryan Reynolds Voices-béli alakítása?! Szokásos szomorú-kutya-nézés és kész), a történet hebehurgya, de legalább össze-vissza ugrál az időben, és ilyenek. De legalább a bodycount az bőven 100 felett van - ilyen mennyiségű halott háborús filmekben is ritka.

Ne nézd meg - én megtettem, hogy neked ne kelljen.
U.i.: Jó lenne, ha senki nem adna többet pénzt ennek a megalomániás, piromán, szexista embernek, mert minden egyes ilyen alkalommal csak fos kerül ki a kezei közül.

Radius

Előre látom, amint zseniális filmcím fordítóink a homlokukra csapnak, és azt mondják: legyen Halálsugár! Ami egyébként, bár úgy hangzik, mint egy Zs-kategóriás sci-fi címe, nem is lenne helytelen. Csak itt nem egy gyilkos fény- vagy energianyalábról van szó, hanem egy láthatatlan gömb sugaráról, ami az egyik főszereplőt, Liam-et körülveszi. Minden állat vagy ember, aki bekerül ebbe a gömbbe - vagyis túl közel kerül a férfihez -, azonnal szörnyethal.

Kivéve Jane-t.
A pasi és a nő kétségbeesetten próbálják együtt megoldani a rejtélyt, amit nagyban megnehezít, hogy egyikük sem emlékszik arra, mi történt azon a vészterhes éjszakán, aminek ilyen következményei lettek... sőt, nagyjából semmire sem az addigi életükből.
A Radius-t ugyanazért szeretjük, amiért a Coherence-t: megmutatja, hogy nem a csillió dolláros vizuális effektektől lesz király egy film, hanem az ötlettől, a sztoritól, a színészi játéktól. Diego Klattenhoff és Charlotte Sullivan párosa tökéletesen működik, a feszültség jelenetről jelenetre épül, a múlt lassan összeálló mozaikdarabkái pedig egy brutális csavarral lezárva helyeznek más megvilágításba mindent. Remek misztikus krimi, feszült thriller, okos fantasy - csak ajánlani tudom.

Fújd szárazra, édes

Raf kritikája Egy brit film 2001-ből, természetesen Bill Nighy-val. És Alan Rickmann-nel. Szerepel még benne Josh "eltűnt" Harnett és Rachel "nyoma veszett" Leigh Cook is többek között.

Hogy miről szól a film? Kapaszkodj - fodrászversenyről. Igen, jól olvastad, fodrászversenytől. Tegyük azért hozzá, hogy ha ez nem is kelti fel bárki figyelmét - ott van Rickman és Nighy. Ha ennyi nem elég, akkor nem tudom, mi kellhet még!
Nem egy mestermű, de nagyon szórakoztató. Nézős.

A cikk utoljára frissítve: 2020.10.

Vissza a lap tetejére | Vissza a nyitóoldalra