|
|
The Witcher második évad |
|
Wolkens ajánlója
Elröppent bő másfél év, és megérkezett ríviai Geralt kalandjainak
folytatása. A második évad ott és abban a percben veszi fel a fonalat, ahol az
első véget ért, újabb remek nyolc résszel megajándékozva minket.
Már a széria felütése is nagyon erős, és utána tartja is a szintet.
Ugyanakkor sokkal sötétebb, helyenként már tényleg a Trónok harcát idézően
komor és kegyetlen fordulatokkal megtűzdelt történetet kapunk, ami viszont
időben nincs úgy szétszórva, mint az első évadban volt: sok párhuzamos szálon
fut a cselekmény, de ugyanazon az idősíkon. A színészi játék ugyanolyan jó,
mint előzőleg volt, a látványvilág - néhány számítógépes trükköt leszámítva -
mozifilm színvonalú. És ahogy előzőleg is: a történetnek megint lezárul egy
szakasza, nem hagyja durván a levegőben lógva a nézőt, a folytatást viszont
ugyanúgy várjuk.
Én meg most már tényleg beteszem a Witcher 3 lemezt a Playstation-be. :-)
Kapcsolódó ajánlók
|
Hell baby (Ördögfattya) |
|
Wolkens ajánlója
Nem mondom, hogy ez a legnézhetetlenebbül gagyi és egyben a
leggusztustalanabb horrorfilm, de azért jó eséllyel indul a mezőnyben. A 4,9-es
IMDB pontszámból köbkögyöt kell vonni.
|
Pókember - nincs hazaút |
|
Raf ajánlója
Ha csak a számokat nézzük, ez a marvel 27-ik (26-ik???) filmje, és a nyolcadik
élőszereplős Pókember. Ja és harmadik színész Parker Péter szerepében. 19 év
alatt azért teljesítmény. Rambóból is "csak" 5 volt 37 év alatt. Terminátor:
35 év és 6 film. Igaz, John Connorból többet fogyaszottak el, sőt retcon is
volt.
Nehéz spoilerek nélkül beszélni a filmről, hiszen egyrészt elég sok
légterelő helyeződött el az Interneten szándékosan/kevésbé szándékosan,
igyekszem így tenni, hátha úgy néznéd meg, hogy a lehető legtöbb meglepetés
maradjon meglepetés.
Nem egyszerű Parkos Petre élete, mert a Hírharsona J Jonah Jameson-ja bizony a
nyilvánosság elé tárta Pjotr valódi személyazonosságát, Mysterio bosszúja a
sírból is utólérte Kedvenc Hálószövőnket - és igen, tényleg ott vesszük fel a
fonalat, ahol az előző részben véget ért. Persze nem könnyű megbirkózni a
hírnévvel tiniként, ezért el is szánja magát rá Petrosz, hogy ez így nem
maradhat, s bepróbálkozik Különös Doktornál, hátha neki van egy olyan
varázslata, amivel visszanyerheti a privátszféráját. Persze nem megy ez olyan
könnyen faluhelyen, hiba csúszik a varázslatba, s Pierre azon veszi észre
magát, hogy olyan alakok törnek az életére, akikről ő még sosem hallott, de
valahogy ők mégis ismerik őt. Vagy az ő egy másik verzióját?
Pedronak össze kell szednie magát, és fel kell nőnie a feladathoz.
Ez a film lett Pókember felnövés története, itt vált el a sza, izé, akarom
mondani, itt lett ez a Pietro vízválasztója, ahol a gondtalan tiniből elindult
a felnőtté válás útján, hogy megtudja mivel jár a nagy felelősség, s meghozza a
megfelelő időben a megfelelő döntést.
A látványra nem lehet panasz, jól néz ki a harcok nagy része is (azért a vége
felé csak kezelte a kamerát kicsit a parkinsonos parkour-őrült operatőr), a
humor szokás szerint megvan (jó pár "kringés" momentum akad, szerencsére a
többi poén elfelejteti), fanservice is akad rendesen (a többi pókfilmre éppen
úgy, mint az MCU-ra (ezzel együtt ugye az előző Hollandi-filmekre)), ahogy az
alakítások is jók, legyen szó bármelyik szereplőről - bár Barbituate
Coddleswort amerikai akcentusa borzalmas (az eredeti szinkron átka).
Ha szereted az MCU-t, akkor természetesen számodra kihagyhatatlan. Ugyanez igaz
a Pókember-ventilátorokra is. Viszont ha unod már az egészet (lásd még:
képregényes-univerzumépítős), azért én ezt megnézném a helyedben, mert
szórakoztató, vicces és azért van szíve is.
|
Nagykarácsony |
|
Wolkens ajánlója
Arnold (Ötvös András) jóvágású, keménykötésű, félelmet nem ismerő
tűzoltó... mindaddig, amíg barátnőjét rajta nem kapja a nagymenő színésszel
(Szabó Kimmel Tamás saját magát játssza, fergeteges öniróniával). Innentől
kezdve viszont tériszony gyötri, így kellően földhözragadt feladatot kap: egy
karácsonyi vásárt kell biztosítania. Ahol mi más is történhetne, mint hogy egy
kedves és csinos tanítónő, Eszter (Zsigmond Emőke imádnivaló) készíti fel a
kisiskolásokat egy betlehemi színdarabra... és innentől minden egyes csavar
kitalálható. :-)
Végre kaptunk egy szerethető, hazai romantikus komédiát Karácsonyra,
és ennek örülünk. De azt azért el kell mondani, hogy a Nagykarácsony sokkal
inkább
szerethető
, mint
jó
. Arnolddal eleinte nagyon nehéz
azonosulni (és később sem túl könnyű), a szakítási jelenetnél a néző konkrétan
hajlik afelé, hogy a barátnő pártjára álljon, vagy legalábbis megértse a
miértet. Aztán a tűzoltó és a tanítónő viszonyának alakulása is elnagyoltan van
ábrázolva, kevés idő jut az érzelmi fejlődés bemutatására, aminek az az egyik
oka, hogy a film behoz több mellékszálat... amikre aztán szintén kevés idő jut,
és ezért szintén elnagyoltan vannak ábrázolva. Így hiába közel két óra a film,
mégis úgy érezzük, folyamatosság helyett ugrásokkal halad előre a történet.
De, mint írtam, a hibák ellenére a film szerethető. Megnézésre abszolút
ajánlott, én a magam részéről örülnék, ha minden évben kapnánk egy ilyet.
Raf ajánlója
Arnold tűzoltó, az adrenalin élteti, az neki a fizetség. Éppen megkérné a
barátnője kezét egy magasból mentőből (lásd még: emelőkosaras daru), amikor
éppen rajtakapja a nőjét, hogy csőrözik Szabó Kimmel Tamással (Szabó Kimmel
Tamás), s így egyrészt a leánykérés meghiúsul, másrészt Arnold leesend az
utcában felhalmozott fenyőfákra; ennek folyományaként pediglen Arninak intenzív
tériszonya lesz (welcome to my world). Hogy ezt a parancsnoka leplezze, elküldi
a Várkertbazárba felügyelni, ahol megismerkedik egy tanárnénivel
(tanítónénivel?), s ahogy az meg vagyon írva, kisebb kitérőkkel, de egymáséi
lesznek.
Ó, bocsánat, spoiler alert.
Ez a film a magyarok válasza az "Igazából szerelem"-re - nem pont úgy, mint az
olasz pizzára adott válasz, a lángos, ugyanis ez a film egy tipikus magyar
narancs.
Az egy dolog, hogy az alapötlet olyannyira egyedi, mint a kínai autóipar, mert
nem könnyű egyedi ötletekkel előállni (mondjuk ha van akarat, mégiscsak
sikerül, ugye Liza, a rókatündér, UGYE?!), de attól, hogy nem vagy "originált",
még lehet a végeredmény jó. És az a durva, hogy a filmnek vannak nemhogy jó
pillanatai, hanem igazán vicces jelenetek is (nagy részük Csujának (what a
cliché) és Arnold két társának (Orosz Ákos és Egger Géza) köszönhető), tehát
bárki is írta, volt benne humorérzék, de valahol megnyújtották a filmet közel
két(!!!!) órásra (90 perc sem nagyon volt benne), hiába van benne Scherer és
Pokorny szála, hiába jó színészek, az ő történetszáluk kényszeres és érződik,
hogy muszáj volt ilyet/ezt is betenni (szia Love Actually). Azt már meg sem
merem említeni, hogy Hernádit viszont teljesen elpocsékolják, Szerednyei (lásd
még: Tréfi törp) meg... Hát, őt kevésbé, de többet érdemelt volna ő is
(esélyes, hogy csak azért került be, mert a rendező nagybátyja).
A potenciál megvolt a filmben, de sajnos ez egy tipikus "másfél méterről üres
kapuba fölé". Megtekintésre csak akkor ajánlom, ha nincsen más magyar romkom,
amit nézhetnél. Inkább nézd meg mégegyszer az Így vagy tökéletest.
Kapcsolódó ajánlók
|
Outer Banks második évad |
|
Wolkens ajánlója
Ahhoz képest, hogy bejött az első évad, elég sokára sikerült eljutni a
másodikig. Mintha sejtettem volna, hogy valami nem lesz az igazi... és bizony
így is lett.
Ezt a szériát ugyanis úgy, ahogy van, kinyírja az, ahogy a
forgatókönyvírók a nézőket hülyének nézik, sőt a sorozat előrehaladtával egyre
hülyébbnek. MInd gyakrabbak a logikai hibák, a kizárólag a cselekmény
bonyolítását és a játékidő elhúzását célzó, teljesen irracionális döntések és
események, hogy aztán az utolsó rész "fordulatait" már tényleg csak a fejünket
fogva, magunkban "ezt nem hiszem el"-eket motyogva tudjuk nézni. Az egyetlen,
ami értékelhető, az a mentális és drogproblémákkal küzdő Rafe karakterét
alakító Drew Starkey játéka. Ő tényleg tudja, mi a dolga. Egy tízszer hatvan
perces évadhoz sajnos ez nagyon kevés.
Jön majd a harmadik évad, de hogy bele sem fogok nézni, az tuti.
Kapcsolódó ajánlók
|
Nincs idő meghalni |
|
Wolkens ajánlója
A helyzet az, hogy engem annyira irritált Daniel Craig a legendás titkosügynök,
James Bond szerepében, és annyira gyengének éreztem a vele készült darabokat a
Casino Royale-tól a mélypontot jelentő Quantum of Solace-en keresztül a
Skyfall-ig, hogy a 2015-ös Spectre-t már majdnem meg sem néztem.
Szóval igazából meg sem tudom mondani, miért döntöttem úgy, hogy ez
a film kap egy esélyt. De nem bántam meg. A Nincs idő meghalni ugyanis
visszahozza mindazokat a motívumokat, stílusjegyeket, hangulatot, amiért a
régi, klasszikus Bond mozikat szerettük, és teszi ezt úgy, hogy közben mégis
nagyon más.
Ez az utolsó Bond-mozi, amiben Craig a főszereplő, és noha a pasiból még mindig
hiányzik a Pierce Brosnan-féle hanyag elegancia és sárm, ez a film
bebizonyítja, hogy ennek ellenére nem volt rossz választás a szerepre. A
forgatókönyv meg azt, hogy a 21. században is lehet őszinte, régimódi Bond
filmet csinálni. Kár, hogy ehhez ennyi időnek kellett eltelnie.
Raf ajánlója
Az utolsó Craig-es Bond, melyet kb. többször toltak el, mint Magyarország
felzárkózását a Hanyatló Nyugathoz. És pontosan olyan is lett: lassú,
érdektelen és unalmas. Szegény Craig hiába jó színész, igazából mindegyik
Bond-filmben semmilyen/rossz volt (igaz a karaktere is egy masszív
sudribunkónak volt megírva), de itt! A film 90%-ában epebajos arccal nézi a
világot, de a világ nem néz vissza rá, kb. élete legrosszabb alakítását
nyújtotta. "Nyújtotta". A történetnél (akárhonnan nézzük, Bond saját önzősége
és fafejűsége következményeként járt pórul) már csak a főcímdal rosszabb -
értem én, hogy Bilielis most a minden, de ilyen felejthető, semmilyen "dalt"
007-es főcímként én még nem pipáltam. Már a főcím alatt kiment a fejemből a
dallam meg minden. Bezzeg a Skyfall refrénjét mindenki tudja idézni (vagy a
Goldeneye-t, bár abban Zámbó Krisztián keze is benne van).
Csak azért nem a legrosszabb Craig-es Bond film, mert létezik a Kvantum
Szólacija.
Viszont ha mást nem, azt a filmnek köszönhetjük, hogy háborús dezinfomáció
alapul a bevetendő fegyveren.
Kapcsolódó ajánlók
|
The money heist (La Casa de Papel) ötödik évad |
|
Wolkens ajánlója
1-5. rész
15 hónappal a negyedik évad után végre kijött az ötödik évad... első
fele. Öt résszel kell most beérnünk, és amekkora adrenalinlöket ez a bő négy
óra, biztos vagyok benne, hogy rengetegen lesznek, akik egy ültő helyükben
ledarálják.
A széria még mindig kihagyhatatlan, egyetlen gyengesége a helyenként
túltolt érzelmes részek és a rendszeresen túlnyújtott visszaemlékezős részek.
Ezek egy idő után kezdenek frusztrálóak lenni, főleg, amikor többfrontos
tűzharc kellős közepén kúszik be egy romantikus este zenés-táncos-gyertyafényes
képe. Azért lövöldözésből ennek ellenére sincs hiány: Schwarzenegger, Stallone
és Norris fénykorukban ugyanennyi idő alatt együtt sem használtak el ekkora
tételben töltényt, kézigránátot, lángszórót, robbanóanyagot meg páncélöklöt.
Emellett a szerencse forgandó: látszólag reménytelen helyzetekből is lehet
kiút, és látszólag biztos pozícióból is lehet mélyre zuhanni, mindkét oldalon.
Visszaszámlálás indul, 90 nap az évad második felének megjelenéséig. Tűkön
ülünk.
6-10. rész
Nem kérdés, hogy muszáj volt egyben lenyomni. :-) Amivel nincs is baj, a
sztori továbbra is kellően fordulatos, és az utolsó pillanatig fenntartja a
feszültséget... a gond csak az, hogy milyen áron. A gyorsan forduló helyzet meg
az akció igyekeznek eltakarni a kisebb logikai hibákat, de ez egyre kevésbé
sikerül - annyira, hogy vannak konkrétan "mert csak" szinten megmagyarázott
történések -, a játékidőt meg, ahogy az évad első felében is, túl hosszúra
nyújtják a visszaemlékezős részek. Messze nem kiváló, de azért jó lezárás,
viszont nagyon érezni rajta, hogy a téma kifutott.
Kapcsolódó ajánlók
|
Arcane: League of Legends első évad |
|
Wolkens ajánlója
Előfordul, hogy az ajánlókban kommentálom az adott film vagy sorozat
IMDB-pontszámát, akár indokolatlanul alacsonynak, akár indokolatlanul magasnak
ítélve. Nos, az Arcane jelenleg 9,3 ponton áll a 10-ből, és nem kismértékben
elfogult véleményem szerint ez simán lehetne legalább 0,7-tel több.
Igen, az Arcane úgy bűvölt el, ahogy nem nagyon szokott semmilyen
filmipari alkotás sem, ekkora államat leejtős hanyattesésre meg főleg nem
számítottam egy saját gyártású Netflix animációs műsortól, ami elvileg még
videojáték-adaptáció is. (Szerencsére gyakorlatilag meg nem.)
Nézzük szépen sorjában, mit ad nekünk ez a kilencszer 40 perc.
Az első, ami berántja a nézőt, az a látványvilág. Nem egyszer halljuk, hogy na
ilyet még nem láttunk a vásznon vagy a képernyőn, hát ez tényleg olyan.
Stilizált, de közben karikatúraszerűen határozott, végtelenül kidolgozott
(igen, úgy, hogy közben stilizált!) és valami szemkápráztatóan gyönyörűséges.
Még képregénynek is AAA kategória lenne, nemhogy animációs filmnek. A rajzok
mellett a vágások, a kameraszögek és az animációk is elképesztően jók, őrült,
anime stílusú dinamika és kecses koreográfia kapcsolódik össze minden
akciójelenetben, olyan hangulatos aláfestő zenékkel, hogy a nézőt
menthetetlenül elkapja a gépszíj.
Aztán jönnek a karakterek. Amellett, hogy elsőrangú a megjelenítésük, a
személyiségük is kellő mélységgel bír, az első szereplők nagyjából tíz perc
alatt a szívünkbe lopják magukat. A többiek meg csak jönnek és jönnek és
jönnek, ahogy a látszólag faék egyszerűségű, gagyi fantasy-nek tűnő kezdésből
fokozatosan egy egyre több vonalon játszódó, komplex történet bontakozik ki,
személyes sorstragédiákkal, politikai sakkjátszmákkal és hatalmi harcokkal,
heves érzelmekkel és egy olyan leheletfinom leszbikus szerelmi szállal, ami
egyrészt kötelező Netflix elem, másrészt olyan visszafogottsággal kerül
ábrázolásra, hogy a néző sokáig abban sem biztos, jól érzékeli-e, mi zajlik a
két szereplő között. És a széria végére a látványvilág, a karakterek és a
történet tökéletes szabályos háromszögbe kapcsolódnak, és a nagy finálé teszi
fel az i-re a pontot, úgy hagyva nyitva egy halom kérdést, hogy közben mégis
tökéletes lezárása az eseményeknek, és minden, ami ezután jön, az valami újnak
a kezdete.
Csak jönne már...
|
A castle for Christmas |
|
Wolkens ajánlója
Közeleg a Karácsony, és ezt nem csak az jelzi, hogy Mariah Carey átvette
az uralmat a bevásárlóközpontokban, hanem az is, hogy megjelentek a szezonális
filmek kedvenc streaming-szolgáltatónknál. Hát, a kezdés nem sikerült túl
jól.
Sophie Brown, a dúsgazdag írónő a legújabb könyve körül kialakuló
viták és magánéleti problémái elől Skóciába menekül, hogy végre meglátogassa a
kastélyt, ahol apja családja cselédként dolgozott. Ott természetesen azonnal
konfliktusba kerül a birtokossal, hogy aztán a százszor látott receptnek
megfelelően fokozatosan kialakuljon a vonzalom kettőjük között.
Általában az ajánlókban a színészeket csak egy rövid, zárójeles kommentben
szoktam méltatni vagy kritizálni, nos ezúttal kivételt kell tennem. Mégpedig
azért, mert a női főszereplőt alakító Brooke Shields tragikusan rossz
választás, ő a fő oka annak, hogy a filmet nem lehet szeretni. A fiatalon
szépséges Shields arcában mostanra semmi szeretnivaló nem maradt, a néző
folyamatosan úgy érzi, a botox és a még élő arcizmok elkeseredett harcát látja
minden egyes jelenetben, egyszerűen el sem tudjuk képzelni, hogyan lobbanhat
szerelemre valaki iránta. Mondjuk a forgatókönyv kínkeserves és erőltetett
fordulatai, meg kötelező elemei sem dobnak sokat az élményen. Két dolog
élvezhető a darabban: az egyik, hogy Shields-zel ellentétben a kastély urát
alakító Cary Elwes megőrzött valamit ifjúkori sármjából, az ő alakításában még
némi öniróniát is fel lehet fedezni, és mellé kőkeményen tolja a skót
akcentust, a másik pedig Hamish, a kastély kutyusa, aki a film legkedvesebb és
legcukibb karaktere.
|
Riders of justice |
|
Wolkens ajánlója
Egy vonatbaleset kapcsolja össze véletlen emberek sorsát. Otto, a zseniális
statisztikus túléli a katasztrófát, míg a harcedzett katona, Markus (Mads
Mikkelsen) felesége életét veszti. De vajon tényleg baleset volt vagy
merénylet? Otto biztos abban, hogy az utóbbi, így barátaival felkeresik
Markust, hogy a saját kezükbe vegyék a nyomozást és az
igazságszolgáltatást...
A Riders of justice esetében a legszolidabb jelző a "kattant", amit
használni lehet. A történet egyetlen szereplője sem fér bele a "normális ember"
kategóriába, csak éppen mindenki más elmeorvosi eset. Ez persze időnként jó
alkalmat ad helyzetkomikumra, és érdekesek a történet azon részei, amikor
kiderül, ki milyen gyógyíthatatlan lelki sebektől szenved, és miért viselkedik
úgy, ahogy, de az idő nagy részében a néző csak azt próbálja eldönteni, hogy
egyáltalán mit is lát. Egy bosszúfilm-paródiát? Egy sötét humorú vígjátékot
drámai elemekkel? Egy tragédiát, amit próbálnak nem szokványosan ábrázolni? És
mivel a film igazából egyik sem tud lenni, ráadásul közel 120 perc, így az
utolsó félórában már nagyon várjuk, hogy vége legyen.
Raf ajánlója
A pillangóhatás egy érdekes elmélet, láthatjuk is ebben a filmben - igaz, itt
nem sirály rebbenti szárnyát s változtatja meg a klímát, hanem Lettországban
rendelnek egy kék biciklit, erre egy vonatbalesetben meghal Markus (Mads
Mikkelsen - akit végre talán felfedezett magának Halivúd a Zsivány egyessel)
neje, félárván hagyva lányukat, Matildát. Persze vonatbalesetek még a Hanyatló
Nyugaton is történnek (vagyis szinte csak ott), csak éppen Ottó a Félkarú (aki
maga adta át a helyét Markusnénak, lényegében halálát okozva) úgy gondolja, ez
nem egy átlagos vonatbaleset volt, mert a Riders of Justice motorosbanda
tanúskodásra készülő volt vezetője is áldozatul esett az egésznek, na meg az is
árulkodó volt, hog egy fickó pont a baleset(?) előtt szállt le a vonatról,
miközben éppen csak beleharapott a szendvicsébe, de egyből kidobta. Majd
leszállt. Hiába megy a rendőrségre, ott teljesen jogosan(?) hülyének nézik és
elhajtják. Ekkor (éppenhogycsak funkcionáló autista) barátaival nyomozni
kezdenek, s arra jutnak, hogy bizony ez nem baleset, hanem merénylet volt, s a
banda volt az okozója. Ekkor fordulnak Márkushoz, a gyászoló katonához, hogy
tudassák vele, mi történt.
Nem egyszerű film, mert elsőre egy szokványos bosszúfilmnek tűnik, de nem
igazán az. Inkább egy bosszúfilmbe oltott történet arról, hogy hogyan lehet
összehozni egy ENNYIRE diszfunkcionális emberhalmot egy családnak. Van itt
minden: autisták (mindennapokban elketyegő, de emberek közt éppen csak működő);
ukrán, emberkereskedők által futtatott meleg prosti, az érzelmeit
kinyilvánítani/megélni nem tudó alkoholista katona; a tinilány, akinek a
legnagyobb szüksége lenne az életben maradt szülőjére.
A történet és vezetése kicsit kaotikus, ahogy a szereplők élete és kapcsolatai
is - nem könnyű alkotás, a tréler igencsak megtévesztő, ez egy lassabb dráma;
igazából csak azoknak tudnám egyértelműen ajánlani, akik láttak Anders Thomas
Jensen és Mikkelsenék előző négy közös alkotásából legalább kettőt (Ádám Almái,
Flickering Lights, Zöld hentesek - a Csirkék és embereket még én sem mertem
megnézni) ÉS tetszett nekik. De nekik nagyon.
Kapcsolódó ajánlók
|
Love hard |
|
Wolkens ajánlója
Natalie (Nina Dobrev) annyira bénázik a társkeresésben, hogy külön rovata
van a félresikerült randijairól a magazinnál, ahol dolgozik. Legújabb jelöltje
egy mesebeli hercegnek tűnik: jóképű, kedves, művelt, intelligens, már-már túl
szép a kép ahhoz, hogy igaz legyen. A lány december közepén hirtelen
elhatározásból repülőre száll, hogy a kontinenst átszelve találkozhasson az
álompasival... akiről elég gyorsan kiderül, hogy nem egészen olyan, mint
amilyennek a társkeresőn tűnt. És az első sokk még csak a problémák kezdete,
lesz ez még sokkal zűrösebb is.
Persze a Love hard romantikus vígjáték, így azért elég gyorsan ki
lehet találni, mi lesz a történet vége. Az építőelemeit meg ki sem kell
találni: konkrét szituációk és párbeszédek köszönnek vissza olyan filmekből,
mint az Aludj csak, én álmodom, az Igazából szerelem (Love actually), meg a
Drágán add az életed (Die hard). Mert ugye ezek mind karácsonyi filmek. És hogy
melyik a legjobb közülük, nos, ehhez a Canon vs. Nikon ;-) vitához számos jó
érvet hallhatunk a filmben. Love actually és Die hard, vágod, honnan jön a film
címe. :-)
Nem újítja meg a műfajt, sőt, meg sem is próbálja. Cserébe szórakoztat és
felvidít, és így a negyedik Covid hullám közepén ez is elég.
Kapcsolódó ajánlók
|
Ted Lasso második évad |
|
Wolkens ajánlója
A krónikusan optimista edző minden munkája ellenére a csapat kiesett az első
osztályból, és egyelőre a másodosztályban sem brillíroznak. Sőt, a helyzet egy
tragikus véletlen következményeként odáig fajul, hogy a klub kénytelen
szerződtetni egy sportpszichológust (Sarah Niles ugyanolyan tökéletes választás
a szerepre, mint a többiek), akinek a munkáját Ted nem tartja túl sokra. Szóval
gyűlnek a sötét felhők, és egyre indokoltabb a kérdés, vajon hősünk meddig
képes fenntartani a pozitív hozzáállást magában és a csapatban.
A második évad érezhetően komolyabb, mi több, helyenként sötétebb
hangvételű, mint az első, persze ez szükséges ahhoz, hogy a karakterfejlődések
hitelesek legyenek. Abból pedig nincsen hiány - a forgatókönyvírók nem
elégedtek meg azzal, hogy lemásolják az első szériát, hanem komolyan vették a
munkájukat, így a sorozat továbbra is eseménydús, kedves, viccces, ergo
abbahagyhatatlan.
Várjuk a harmadik évadot. :-)
Raf ajánlója
Mindenki kedvenc(?) toxikusan pozitív edzője visszatért egy új évaddal, csak
most már egy egész szezont kap a Championshipben, hátha sikerül felkerülni a
Premier League-be (igen, angolok és az ő osztályaik...). Sok minden nem
változott: Ted optimizmusa továbbra is határtalan, a focihoz továbbra sem ért,
a csapat van, Szakáll Edző szakállas, Natániel natánielkedik és így tovább.
Kivéve Roy Kent, aki visszavonulása óta nem találja a helyét. Illetve egy
tragikus(????) büntető folyományaként egy sportpszichológus is megjelenik a
csapatnál - Ted legnagyobb bánatára.
Változott a sorozat hangvétele, igyekeztek komolyabb témákat is behozni (néha
sírva röhögősen megoldva), de ugyanolyan szórakoztató a sorozat, ugyanúgy
függővé tesz, mint az első évad.
DE.
Van egy nagy de: márpedig a kilencedik rész. Egy másik sorozatban ez egy jó
rész lenne. De nem a Ted Lasso-ban. Hiába jó önmagában a rész, ha magából a
sorozatból teljesen és feleslegesen kilóg, megtöri mind a stílust, mind a
hangvételt. Én biztosan ki fogom hagyni amikor újranézem.
Ha még mindig nem láttad az első évadot, akkor most daráld le a kettőt egyben,
ha pedig csak ez az évad van vissza, akkor gyerünk, gyerünk - a jókedv
garantált.
Kapcsolódó ajánlók
|
V for Vendetta |
|
Wolkens ajánlója
"remember, remember, the 5th of November"
, azaz
"emlékezz,
emlékezz november 5-ére"
, ezzel a mondókával indul a film, ami idén 15
éves, és nemcsak, hogy jól öregedett, de sok szempontból aktuálisabb, mint
akkor. És bár vagy ötször láttam, az ajánló valamiért elmaradt -
mostanáig.
A történet szerint Anglia súlyos zavargásokat és járványokat
követően a gátlástalan, a hatalomért mindenre képes politikus, Sutler
irányítása alá kerül. Üldözik a homoszexuálisokat, a muszlimokat, a fő
megmondóember egy kamukeresztény tévés celeb, a rendőrség könyörtelenül lecsap
a rendszer kritikusaira, a tévéből pedig megállás nélkül folynak a kormányzati
megrendelésre gyártott, képtelennél képtelenebb álhírek és hazugságok, amit a
lakosság egyre kevésbé hisz el.
Aztán egyszer csak feltűnik a színen egy rejtélyes, magát egyszerűen V-nek
nevező, mindig maszkot viselő figura (Hugo Weaving alakításában, akinek úgy
kell megjelenítenie a karakter hangulatát és érzéseit, hogy mimikára nem
hagyatkozhat, és bizony jól csinálja), aki kőkeményen szembeszáll a
rendszerrel, és egyszerű utcai verekedésektől kezdve robbantásos merényleteken
keresztül a tévészékház feletti irányítás átvételéig mindenféle módon harcol a
diktatúra ellen. De vajon kit rejt a maszk, honnan ez a szinte emberfeletti
erő, amit valami csillapíthatatlan düh tüze táplál, és persze a végső kérdés:
győzhet-e?
V útját keresztezi Evey (Natalie Portman remek), aki elvesztette a családját,
és már csak túlélésre van berendezkedve ebben a disztópikus társadalomban. A
sorsszerű találkozás megváltoztatja a lány életét... de lehet-e valakiből
forradalmár, aki már mindent elvesztett, kivéve az életét? Vagy méginkább: mit
kell még elveszítenie annak, akinek már csak az élete maradt, ahhoz, hogy
forradalmár legyen?
Ha még nem láttad, kötelező tananyag. Ha már láttad, nézd meg újra, nem múlt
olyan régen november 5-e.
|
Halloween kills |
|
Wolkens ajánlója
Emlékszem, hogy két éve milyen elégedetten dőltünk hátra a legújabb Halloween
film láttán. Benne volt minden, amiért egy jó szeletős mozit szeretni lehet:
ügyes feszültségépítés, értékelhető színészi játék, épkézláb forgatókönyv, jó
zene, látványos gyilkolászás sok vérrel... és most a történet folytatódik, egy
olyan filmben, amiben benne van minden, amiért egy rossz szeletelős mozit
utálni lehet: zéró feszültség (a felénél már azon gondolkoztam, megnézem, hány
pontot kapott imdb-n, legalább addig sem unatkozom), pocsék színészi alakítások
(Andi Matichak mimikai eszköztára kimerül a "dühös fejet vágok"
arckifejezésben, a szebb napokat megélt Anthony Michael Hall meg úgy mozog,
mintha az lenne a feladat, hogy a karakterének a karikatúráját jelenítse meg),
ami meg a sztorit illeti, nos, nem kicsit tolták túl a biciklit.
Így aztán hiába a jó zene, a látványos gyilkolászások is csak a
Michael Myers áldozatszámlálót növelik meg, a pulzusunkat sem. A befejezés meg
még annál is fájdalmasabb, mint amikor nyakon szúrnak egy félbetört fénycsővel,
pedig a film alapján az is elég kellemetlen lehet.
Raf ajánlója
2 év várakozás után stílszerűen mozikban (és a páva streamingen) a Halloween
(2019) folytatása, a Halloween Kills. Ugyanazoktól az alkotóktól. És mégis
mennyire, mennyire más alkotás! Én személy szerint nagyon szerettem az előző
részt: tisztelettel nyúlt az eredetihez, sőt, több "fordított hommidzs" is volt
benne, ilyenek - így kell(ene) és lenne érdemes folytatásokat sok év után
csinálni, na.
Hát, ugye az alkotók megmaradtak, de valahogy, nem is tudom, teljesen más
filmnek érződik - egy mezei "véresebb, felezősebb-belezősebb,
többen-meghalósabb" lett, de a főhajtás az alapmű (mégiscsak lényegében a
slasher, mint műfaj megteremtőjéről beszélünk - és nem, a '78-as film
mellék-mellékszereplőinek (és színészeinek) szerepeltetése nem az) előtt, az
valahogy teljesen kiveszett. Igen, nagyon látványos év véres gyilokok vannak.
Nagyon jól ábrázolják benne az emberek csoportban megőrülését és azt is, hogy
attól, hogy fegyver van nálad és bosszúra szomjazol, még nem leszel se
mesterlövész, se fegyverszakértő. Michael továbbra is ugyanolyan fenyegető a
maszkjában és az overalljában. Ja, és igen, John Carpenter szintiprüntyögése
végigkíséri a filmet (nagy plusz pont, talán tartunk akkor mindennel együtt
három pontnál?), de mégis. Ami megvolt az előző részben, annak nagyja sajnos
hiányzik.
Abszolút értékét nézve egy nagyon véres slasher, ami kevés jump scare-rel
operál - viszont folytatásként... Folytatásként semmilyen. De igazából már csak
~360-at kell aludni és jön a lezáró rész. Remélhetőleg a HK záró monológja is
értelmet nyer teljesen és talán David Gordon Greenék visszatérnek az első
(két?) rész ösvényére.
Slasher-rajongóknak ajánlott. Ha nem fekszik a sok vér, ez nem a te filmed.
U.i.: Michael megmenekülése legalább meg lett (jól) magyarázva/csinálva.
Kapcsolódó ajánlók
|
Dűne, első rész |
|
Wolkens ajánlója
9,5 pont a 10-ből, de csak azért, mert a kétharmadánál rájössz, hogy ebből a
regényből lehetetlen 10 pontos filmet csinálni.
Raf ajánlója
Nem könnyű úgy egy filmről írni, hogy nem csak ismered az alapanyagot, de
nagyon szereted is (sőt). A Dűne nekem pont ilyen - még középiskolában (azok a
kilencvenes évek!) futottam bele a Dűne 2 címet viselő RTS-be, ami egyrészt
megkedveltette velem az RTS-t, mint műfajt, másrészt kapudrogként szolgált a
Frank Herbert (majd Szukitséknak és FH jegyzeteinek köszönhetően Brian Herbert
és Kevin J Anderson) műveihez. Mai napig kiemelt helyen van mind a 17
keménytáblás kötet a könyvespolcon, és évente-kétévente igyekszem is elolvasni
legalább Frank Herbert könyveit (kivéve ha belefutok emezen vagy amazon
tu-fa-sorozatokba (Galaxy's Edge, Frontlines-széria többek közt rátok nézek).
Persze ott van David Lynch "remeke" a nyolcvanas évekből, a miniseries 2000-ből
(Jodorowsky meghiúsult eposzát már meg sem merem említeni!) - na, és most már
itt van a Dunc is, egyenesen kb 2019-ből, sok-sok csúszás után. És majd itt
lesz remélhetőleg pontosan 2 év múlva (egyelőre 2023 októberére ígérik - most
lesz igazán fontos, hogy az összes szereplő megélje a forgatás végét; tehát no
szexz, no drugz, no alkoholz!)
És, milyen a film, tehetnéd fel a kérdést a sok rizsa után. Szuper. Kitűnő.
Hihetetlen. Lassú. Lassú, de megfelelően lassú. És nem szájbarágós, igyekszik
megmagyarázni mindent, felvázolni a körülményeket, elmesélni, mi, miért és
hogyan van (kivéve a mentátokat, mondhatná a tökéletességre törekvő énem). A
zakkant kanadainak sikerült. Sikerült egy olyan adaptációt készíteni, ami
szinte teljes mértékben hű az alapanyaghoz, megértette, miről is szól (David
Lynch, csókolom, érti, kire és mire gondolok, ugye?!) és mindezt olyan gyönyörű
képekkel és szimbolikával vitte filmre (háttértárra?), hogy a fal adja a
másikat! Minden bolygónak más a színvilága, a jellegzetessége, az atmoszférája.
És a CGI! Mindennek van súlya (ötletem nincsen hogyan csinálták), valósnak hat
(Fekete Özvegy kopogtat bőszen az ajtón a receptért), nem lóg ki a CGI lóláb; a
járművek, főleg az ornithopterek hihetetlen jók - ráadásul nem spóroltak a
zenével sem, Szoba Hans olyan soundtracket rittyentett a filmhez, hogy csak na!
A színészek is nagyon jók (mondjuk ilyen stábbal még szerintem Kálomistának is
sikerülne valami értékelhetőt összehozni), még Momoa sem olyan vészes (bár
mimikaoktatásra a Conan óta tutira sem járt).
Lehet, hogy 155 perc (és előtte pontosan 20 perc reklám), de nem érződött
annyinak (jó, oké, ezt lehet az elfogultságom miatt volt), élveztem minden
percét, tudtam volna még nézni. Fogom is. Ilyen filmekre találták ki a
mozit.
Én csak ajánlani tudom: kezdőknek éppen úgy, mint vérprofiknak - mindenki
számára élvezhető és értékelhető. Menj moziba és nézd meg! Moziban.
|
Lovesick összes évad |
|
Wolkens ajánlója
Evie (Anthonia Thomas), Dylan (Johnny Flynn), Luke (Daniel Ings) és Angus
(Joshua McGuire) az egyetem óta elválaszthatatlan barátok, akik mind próbálják
megtalálni az igazi szerelmet, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Luke
tökéletes nőcsábász és lepedőakrobata, de nem tartja magát elég jónak egy a
komoly kapcsolathoz, Dylan látszólag mamlasz, ráadásul hajlamos túlgondolni a
dolgokat, így egyik rövid párkapcsolata a másikat éri, Evie nem igazán
szerelmes, de az esküvőjét tervezi, Angus meg már túl is van egy
váláson.
Bonyodalom bonyodalom hátán, amit összesen 22, egyenként nagyjából
25 perces epizódon keresztül követhetünk végig (ami harcedzett sorozatnézőknek
legfeljebb két estét jelent :-)), alapvetően Dylan szemszögéből. Ennek
megfelelően minden epizódot egy-egy női keresztnév fémjelez, Abigail-től
Tasha-ig, és megannyi történet a múltból és a jelenből.
A Lovesick egy kedves, keserédes, de sokkal inkább édes, mint keserű angol
romantikus sorozat a párkeresés nehézségeiről, félreértésekről, félelmekről,
elhibázott időzítésről, féltékenységről, szakításról, szerelmi bánatról, de
közben mindvégig azt sugallja, mindegy hányszor esel hasra, állj fel, mert
előbb-utóbb szembejön az igazi szerelem. Életszagú, leszámítva, hogy egész
Britanniában nincs annyi jócsaj, mint ahánnyal Dylan kavar, és akkor Luke-ról
még nem is beszéltünk. :-) Helyzetkomikum, kitűnő humor, és mini romkom
szériához képest kifejezetten színvonalas színészi alakítások: a 8,1-es IMDB
pontszám teljesen indokolt. Ugyan itt-ott megbicsaklik, de soha nem siklik ki,
és nem ismétli magát. Mellélőni gyakorlatilag nem lehet vele, forralt bor,
meleg takaró, aztán hadd szóljon (angol eredetiben!). :-)
|
Lucifer hatodik évad |
|
Wolkens ajánlója
A két részletben megjelent ötödik évad második felénél erősen rezgett a
léc, így volt bennem némi aggodalom, hogyan sikerül lezárni a Földre költözött
ördög történetét. A jó hír az, hogy egész jól :-), a nem jó hír az, hogy a
kevesebb több lett volna.
A 10 részes évad eleje ugyan pörög, ahogy a legjobb epizódoknál
megszoktuk, de a vége felé egyre jobban lelassul. Első közelítésben is elég
lett volna 9 rész erre a tartalomra, ha alaposabban megnézzük, lehet, hogy 8
is. De ez legyen a legnagyobb bajunk: megint vannak remek új karakterek,
érdekes csavarok, izgalmak, és ezúttal Lucifernek a legnehezebben legyőzhető
ellenféllel kell szembenéznie: a saját félelmeivel.
Most, hogy tudjuk, lezárult a hat évados széria és nem volt csúnya meglepetés a
végére (rád nézek, Trónok harca...), bátran ajánlhatom az egészet. Aki vallási
okból nem fogott bele, azt megnyugtathatom: azon túl, hogy helyenként szabadon
értelmezi a Bibliában leírtakat, egy másodpercre sem válik keresztényellenessé
vagy sátánistává, és az üzenete is egybecseng a tanításokkal: a hibáinkkal
szembenézés, a megbánás, a megbocsátás, a szeretet és az önzetlenség a kulcs a
boldogsághoz.
Kapcsolódó ajánlók
|
Friendzone |
|
Wolkens ajánlója
Szegény ember "A srác nem jár egyedül"-je: a mamlasz, örökre a barát
kategóriába ragadt srácot három csaj próbálja átalakítani, és vonzó pasit
faragni belőle. Ismeretlen színészek, ám annál jobban ismert klisék és
fordulatok - a Friendzone stabilan hozza a "megbízhatóan középszerű"
színvonalat. Felejtős.
|
Mindenképpen, talán |
|
Wolkens ajánlója
Ez jól kimaradt annak idején, nem is tudom, miért, de nagyon örülök, hogy
most megnéztem. A közel két órás romantikus vígjáték remek szereposztással
(Ryan Reynolds, Elizabeth Banks, Isla Fisher és Rachel Weisz) örvendezteti meg
a nézőt.
És nem csak azzal, mert a történet is aranyos: a válófélben levő apa
rákényszerül, hogy elmesélje lányának, hogyan ismerkedett össze annak idején
anyuval. De hogy ne legyen annyira egyszerű, mindjárt három szerelemről is
mesél, megváltoztatott nevekkel, hogy a lánya találja ki, vajon melyik név
rejti az igazit, és hogy megértse, mi a jelentősége a másik kettőnek az apja
életében, illetve hogy mi vezetett a válásig.
Imádnivaló darab, aki nem látta, pótolja. :-)
|
Schumacher |
|
Raf ajánlója
A nagy sikerű "Vezess, hogy túlélj" (Drive to survive) után újabb F1-es
dokumentumfilmet készített. Vagy inkább "should i call you "dokumentumfilm"?".
Mert sajnos ez a Schumacher "doku" minden, csak nem egy film ami minden idők
egyik legsikereresebb Forma 1-es versenyzőjéről szól, hanem ez egy "alkotás",
amivel Corinna Schumacher (a sok plasztikai műtét miatt felismerhetetlen)
emléket akar állítani a férjének. Se nem tárgyilagos, se nem szórakoztató, se
nem semmi. Egy kapaszkodás egy emlékbe.
Szegény "film" az elején még Jean Todt-ra, mint "friend" hivatkozik,
csak az utolsó pár percben derül ki, hogy ő amúgy Schumi főnöke volt sok-sok
éven át. A zeneválasztás szintén botrányos - amikor végre megnyeri az első
VB-címét a Ferrarival, az aláfestő zene tökéletesen passzolna egy hős temetése
alá, de nem az olaszok 21 év után újra megnyert világbajnoki titulusának
ünneplése alá.
F1-rajongóknak semmiképpen sem ajánlom, kivéve ha az ágyneműd és minden
fehérneműd Schumacheres, akkor esetleg nézz bele.
Az egyetlen őszinte rész David Coulthard interjúja volt az egészben. Kár a
próbálkozásért, de legalább megmutatták hogyan nem kéne csinálni.
A cikk utoljára frissítve: 2022.01.
Vissza a lap tetejére |
Vissza a nyitóoldalra
|