|
|
 |
Atlas |
|
Wolkens ajánlója
Atlas (Jennifer Lopez) gyűlöli a mesterséges intelligenciákat. Persze oka van
rá, de a nézőnek közel két óráig kell szenvednie a film nézésével, mire
megtudja, miért. És van mitől szenvedni, mert
- a forgatókönyvben annyi a lyuk, mint egy sörétes puskával átlőtt ementáli
sajtban,
- az idő jelentős részében a cselekmény kimerül abban, hogy J. Lo valamiért
elkínzott arcot vág, hol azért, mert éppen gurul le robotpáncélban a
hegyoldalon, hol azért, mert rossz íze van az űrkajának, hol azért, mert
gyűlöli a mesterséges intelligenciákat,
- a számítógéppel generált látványról ordít, hogy számítógéppel generált
(mondjuk legalább a gyakorlati effektek egész jól néznek ki, ezt azért el kell
ismerni),
- próbálták lemásolni az Aliens-ből a landolás előtti eligazítás jelenetet, de
olyan szintig, hogy az egységparancsnok ugyanúgy afroamerikai, na az eredeti
működik, ez itt nem,
- J. Lo fájdalmasan nem jó a karakterben.
A humor egyetlen forrása az a mesterséges intelligencia, amivel a hősnő
szövetséget köt, majd bizalmat szavaz (basszus, most lelőttem a lényeget, ez
akkora meglepetés... ja, nem), az ő beszólásai tényleg viccesek és
szórakoztatóak. Két órára ez édeskevés.
Raf ajánlója
Atlasz a görög mitológiában a titánok leszármazottja, az óriás, aki a vállán
tartja az égboltot. Iapetosz titán és Klümené ókeanisz, azaz tengeri nimfa
gyermeke, Prométheusz, Epimétheusz és Menoitiosz testvére. Ő a heszperiszek és
a pleiaszok atyja, és gyakran őt tartják az elsüllyedt Atlantisz első
királyának is. Részt vett a titánok lázadásában az olümposzi istenek ellen,
amikor megostromolta a mennyeket. Az istenek csak nehezen tudtak győzni, így
Zeusz büntetésül Atlaszt arra kárhoztatta, hogy örökké vállain tartsa az
égboltot.
Na kérem, ez az Atlas nem AZ az Atlas, ez Batflack-né J. Lo - a szemüveges
nerd, aki ért az AI-terroristákhoz, és pontosan úgy tart eligazítást a
katonáknak, mint Ripley a USMC-legényeknek; sokkal inkább másolásnak hatva,
mint hommidzsnak. Persze Dzsenniferünknek kell a nap végén megmenteni a
világot, mindezt egy mech belsejében, aki dettó AI (one of the good guys, you
know). Végtelen mennyiségű CGI, szerepre teljesen idegen és nem odavaló
Lopezmama - de egy próbát mindenképpen megér egy unalmasabb napon, mert a
Szegény Ember Vasmedvéje, az AI (eredeti szinkronban) viszi a prímet, oltja
Atlaszt ahogy kell, ad neki nyalókát és nagyon jó a hangja is.
Ja, és ne számíts csavarokra, EZ nem (SEM) az a film.
Kapcsolódó ajánlók
 |
Garfield (2024) |
|
Raf ajánlója
Újabb Garfield-mozi. Csak ez nem élőszereplős-CGI-állatos, hanem teljesen
rajzolt. Hiába 46 éves lesz két hét múlva ez a vörös macska, elpusztíthatatlan.
Pedig a Sony-nál mindent megtettek, hogy sikerüljön. Összeválogattak olyan
szinkronhangokat, hogy a fal adja a másikat, összefogdostak két ürgét, akik
utoljára kb. az ezredfordulón adtak ki a kezük közül igazán
vicceset/színvonalasat, meg egy Disney-s ürgét,s rábízták az egészet az
Eszeveszett birodalom rendezőjére (aki az elmúlt 24 évben kb. egy dolgot
rendezett) - na meg még volt két név a stáblista elején, hogy "additional
story".
Olyan is lett. Van benne kb. 6, felnőtt fejjel is vicces poén, úgy 27, alsósok
által értékelhető geg, aztán kb ennyi. Nem igazán vicces, inkább szól Garfield
apjáról, mint "A" közkedvelt macskákról és ennyi.
Senkinek sem ajánlom megtekintésre, kivéve, ha van egy alsós a közelében, akit
el kell kísérni - egyszer még lehet, megnézem eredetiben (én hülye), de azt is
majd nagysokára, amikor minden elfogyott a NAS-ról.
 |
A rólad alkotott kép |
|
Wolkens ajánlója
Híres/gazdag/stb. valaki beleszeret egy hétköznapi másik valakibe – örökzöld
alapszitu a romantikus komédiákban. A rólad alkotott kép is erre épül,
megspékelve egy korkülönbséges csavarral, és nyakon öntve némi huszonegyedik
századi közösségi médiás őrülettel.
Solene (Anne Hathaway) 40 éves elvált anyuka, aki a lányát viszi egy
fesztiválra, és véletlenül megismerkedik a fiú-sztárbanda 24 éves, jóképű
frontemberével, Hayes-zel (Nicholas Galitzine), akire mély benyomást tesz. A
srác ennek megfelelően elkezd erősen nyomulni, a nő pedig végül elhiszi, hogy
ebből lehet valami. Lesz is, az összes, ilyen helyzetben látott konfliktust
végigkövethetjük. Persze a tortára a habot a korkülönbség teszi fel, hiszen
ugye elég kellemetlen, ha a rajongók, akik utálnak, nem a te korosztályod,
hanem a lányodé, aminek folyományaként azok anyukái, ergo a saját korosztályod
is gyűlöl.
Nem rossz a film, de nem is kifejezetten kiemelkedő. A két főszereplő között
működik a kémia, és a mindenhonnan áradó gyűlölet meg irigység megjelenítése is
elég hiteles, valahogy mégsem igazán képes a nézőt érzelmileg megérinteni az
egész, mert a forgatókönyv a sablonosságon túl is elég gyenge. Egynek jó, de ha
mindenképpen Anne Hathaway, akkor inkább szedd elő tizedszer is az Ördög Pradát
visel DVD-t.
Kapcsolódó ajánlók
 |
Majmok bolygója - A birodalom |
|
Wolkens ajánlója
Ahogy nézem, a majmokbolygója filmekből utoljára a Lázadást láttam -
2011-ben... Azóta készült nem is tudom, hány másik, amik nagyjából teljesen
hidegen hagytak, a Birodalom előzetes viszont valamiért megtetszett, adtam neki
egy esélyt. Az összhatás pedig negatívba hajló vegyes, szinte minden
szempontból. Csak felsorolásszerűen:
- nagyon hosszú, igazából nem sok minden történik, de valahogy mégsem
unalmas.
- a látványvilág a kedvenc posztapokaliptikus videojátékaimat, mint a Horizon:
Zero Dawn meg a The last of us idézi: a növényzet által visszahódított városok,
porladó beton, rozsda. Ugyanolyan gyönyörű és valószínűleg pont ugyanúgy
számítógéppel generált az egész.
- a majmok – bár tudom, pont ez a film lényege, hogy intelligensek, és ők
lettek az uralkodó faj – számomra zavaróan túl emberiek. Mozgásukban,
mimikájukban, érzelmeikben, beszédükben, főleg a szóhasználatban. A történet
főszereplői akár emberek is lehetnének, gyanítom, ha nagyon erőlködnénk,
találnánk is filmet, aminek elég hasonló a sztorija.
- Freya Allan (Ciri a Vajákból), a film emberi hősnője rengeteget küzd, hogy a
stúdiójelenetekbe életet leheljen. A látványon nem látszik a zöld háttér,
sokkal inkább az egyes jelenetek kompozícióján vagy kameraszögén érződik, hogy
költséghatékonysági céllal igyekeztek minimalizálni az interakciót a
számítógéppel generált majmok és a hús-vér főszereplő között. No meg a
színésznő tekintetén – nem mindig oda néz, ahova kellene.
- van egy csomó logikai hiba és/vagy következetlenség.
- a filmet lezáró csavar idegesítően előkészítetlen és emiatt hiteltelen.
Elvileg ezzel a filmmel egy új trilógia kezdődik, hát, nem biztos, hogy a másik
kettőre is benevezek.
Raf ajánlója
Hogy múlik az idő - idestova ez már a tizedik Majmok bolygója mozi -, ha
igyekeznek, még be tudják előzni a Gyors és dühös szériát. Ráadásul úgy
tizedik, hogy ez már a második(?) reboot, azon belül is a második trilógia
(miért trilógiákban gondolkodnak vajon, lehetne hét is, az is prímszám, és
ennyi fejű sárkány több van - és mennyivel jobban hangozna a szeptológia, mint
a lejáratott trilógia?!). Amiből mondjuk az elsőt nem is láttam (bezzeg az
eredeti, hatvanas-hetvenes évekbeli, borzalomba torkolló szériát (pedig az első
rész vége, az volt aztán a csavar!), meg az első újracsizmázást (Tim Burton
meets Marky Mark) igen) - szerencsére nem kell látni az előző hármat, mert úgy
nyolc sorral összefoglalják mi is történt.
Egy sasos-csimpánz bagázs (falka?) mindennapjait követjük egy ideig, de aztán
feltűnik egy Visszhang (=ember), meg egy erőszakos csapat, elrabolja a klánt
(törzset?) s hősünk, Neo, bocsánat, Noa magára marad az emberrel, fogságba
esik, találkozik a helyi cézárral, majd csapata (családja?) élére áll.
Nem tudom eldönteni még mindig, hogy most ez jó film-e vagy sem-e. Nekem
összességében inkább tetszett - amiben szerintem nagyon nagyot húzott a film,
az az állatok idomítása, tanítása, hihetetlen, hogy a filmbéli majmokat
(főemlősöket) mikre meg nem tanították! Akárhányszor mutatták őket közelről
mozgás vagy "beszéd" közben, csak tátottam a szám! Le a kalappal a trénerek
előtt. Természetesen sok CGI-t használtak (mert ugye az "elvadult" természet az
emberi romokon ritka egyelőre) - egy 33 perces rész csakis és kizárólag
számítógéppel generált volt. Így is lehet spórolni a színészeken és
állatokon.
Pados Gyula szépen fényképezte a filmet, a sok zöld meg minden szép látvány -
bár az emberi szál a végén a "jujj-de-a-semmiből-jött-és-kilóg-a-lóláb", de az
addig vezető út teljesen jó. Fanoknak kötelező, újoncoknak is érdemes
bepróbálni adott esetben.
Kapcsolódó ajánlók
 |
Riddick trilógia |
|
Wolkens ajánlója
Vin Diesel neve mostanra összeforrt a Halálos iramban széria néven ismert
elkorcsosult fejőstehénnel, pedig voltak olyan filmjei, amikben sokkal
vagányabb volt, mint ebben a sorozatban. Ott volt a komolyan vehetetlen, de
nagyon szórakoztató xXx, és természetesen a Riddick-univerzum, ami egyébként a
színész szíve csücske. Nemrég felröppent a hír, hogy készülni fog egy negyedik
Riddick-film is, így aztán úgy gondoltam, ideje előszedni az eddigieket -
szinte hihetetlen, de az utolsó idén már 11 éves. (Plusz miután egy napig
szereltem a szivárgó vécét, mindenképpen szükségem volt egy jó kiadós
agymosásra. :-))
| Kezdjük néhány alapismerettel. Az első kérdés, hogy miért is írtam
univerzumot a bevezetőben, mikor a címben trilógia szerepel? Nos, azért, mert
hősünk világa nem korlátozódik a filmekre, készült hozzá például két videojáték
is. Az egyik, az Escape from Butcher Bay az egyetlen belsőnézetes lövöldözős
életemben, amit végig is toltam. A sztorija szépen illeszkedik a filmek
történetéhez, amelyek sorban "Pitch Black - 22 évente sötétség" (2000),
"Riddick - a sötétség krónikája" (2004) és nemes egyszerűséggel "Riddick"
(2013). |
|
A logika, a fizika, a biológia, a csillagászat vagy a következetesség finoman
fogalmazva sem tartoznak a trilógia erősségei közé - a Riddick-mozik egyszerűen
menők és übermacsók akarnak lenni egy menő és übermacsó főhőssel, és ez viszont
tökéletesen sikerül nekik. És teszik ezt úgy, hogy mindhárom filmben kapunk
egy-egy erős női karaktert a főszereplő mellé, Radha Mitchell, Alexa Davalos és
Katee Sackhoff alakításában. A fő erősségük és vonzerejük nem abban rejlik,
hogy szuperdögösen néznek igen (amúgy igen :-)), hanem, hogy mind önálló,
döntésképes, harcedzett túlélők, ahogy mondjuk Furiosa is a Mad Max-ben.
Olyanok, akik ki tudják vívni Riddick tiszteletét - ez pedig jelent valamit.
Richard B. Riddick ugyanis egy szökött fegyenc, aki meglógott több kiemelten
magas biztonsági szintű börtönből (lásd Butcher Bay), többszörös gyilkos, akit
szerte az univerzumban fejvadászok próbálnak elkapni, és nem mellékesen
befizetett egy olyan illegális szemműtétre, ami többszörösére növeli a
látószerv fényérzékenységét, így meglehetősen jól tájékozódik a sötétben is. Ez
mennyire menő már, de ha még hozzávesszük, hogy a fejét borotvahab hiányában
gépzsírral keni be, majd egy meghatározhatatlan eredetű és garantáltan nem
steril késsel borotválja magát kopaszra, na akkor már sejthetjük, mekkora
király a csávó. :-) Kapjuk rendesen az egysorosakat is, mint "- Hol van Johns?
- Melyik fele?", "Teásbögre általi halál. Hogy erre miért nem gondoltam?" meg
"Ha az enyém lenne ez a hely meg a pokol, akkor ezt a helyet bérbeadnám, és a
pokolban laknék." Ez utóbbi mutatja, hogy természetesen a helyszínek is
extrémek: az idézett mondat a Crematoria nevű bolygó rövid jellemzése. A név
alapján gondolom, sejthető, hogy a planéta nem éppen az ideális
életkörülményekről híres: itt a napfelkelte egy, a felszínen végigsöprő
tűzvihar formájában érkezik minden reggel. Iszonyatosan menő (tudom, sokadszor
írom le ezt a jelzőt, de bocs, ez a trilógia erről szól :-)), persze a
konzisztencia nagyjából percenként hullik darabokra, amikor a felszínen
rohangásznak, de ezt is elnézzük az alkotóknak.
A fentiekből nagyjából érezhető, milyen a stílusa a filmeknek. Ehhez
illeszkedik a látványvilág is: vér, kosz, izzadság, és persze lepusztult
űrhajók meg romos épületek. Az egyetlen, ami kilóg, az a Sötétség krónikája egy
része - ezen a ponton az alkotók egy fantasy világot és
misztikus/messianisztikus eredettörténetet próbáltak betuszkolni Riddick
világába - minden szempontból ez a trilógia leggyengébb eleme. Ugyan
megmutatja, hogy hősünk semmitől nem fél, de a politikai cselszövések, a
túlméretezett és fájdalmasan számítógépgrafika űrhajók, a mindent leigázni
akaró hódító, és nem utolsósorban a természetfeletti szál egyszerűen nem illik
a képbe, és ezen Thandie Newton meg Karl Urban vendégszereplése sem segít. Ezt
biztosan érezték az alkotók is, így aztán a harmadik rész (nagyon) nagy részben
az első film történetét hasznosítja újra: kevés, viszont nem összekeverhető (és
folyamatosan fogyatkozó) szereplő, izgalmas csoportdinamika, látványos
helyszín, sötétben támadó szörnyek és olyan szintű ellentmondás minden
evolúciós logikának, hogy Darwin csontváza rángatózva zokog a sírban. :-) De
mindez senkit nem érdekel, mert az egész olyan menő, amilyen a Halálos iramban
széria az első részt leszámítva nem tud lenni. Meg úgy általában nagyon kevés
mozi.
És ha úgy érezted, ez az ajánló egyetlen nagy ömlengés, a racionalitás teljesen
figyelmen kívül hagyásával, akkor tökéletesen igazad van. Töredelmesen
bevallom, imádom ezt a trilógiát. :-)
Kapcsolódó ajánlók
 |
Furiosa - történet a Mad Maxből IMAX |
|
Wolkens ajánlója
Hát megérkezett, kilenc évvel a Harag útja után az előtörténet hozzá: a
legizgalmasabb karakter, Furiosa élete gyerekkorától addig a pontig, ahonnan az
előző filmben láthattuk.
Hogy jó lett-e? Igen, brutál jó.
Hogy jobb-e, mint a Harag útja? Na erről már megoszlottak a vélemények még a
mozizós társaságon belül is. Volt, akinek markánsan jobban tetszett, és viszont
egy hangyányit gyengébbnek éreztem, főleg az elejét, de nem igazán tudom
megmondani, miért. Talán a számítógéppel generált hátterek zavartak, hiányzott
az előző film nyers valóságossága. Mondjuk ez pillanatszerűen elillan, amint
beindul az akció, mert az elképesztően hosszú autós üldözések megint
szájtátósak, és itt továbbra is tisztán érezhető a vas orrbamaró szaga. A
történet a szokásos "fejlődéstörténet találkozik a bosszúfilmmel" sablonokra
épül, ebben nincs nagy varázslás, viszont szépen van felépítve, és ezért
működik.
Persz a legfontosabb kérdés ahhoz, hogy a film erős legyen, az volt, hogy ki
tud-e lépni Ana Taylor-Joy egy akkora árnyékból, mint Charlize Theron-é. Mert
oké, zseniális volt a Vezércselben, és nagyot alakított a Menüben, de azért
akcióhősnek lenni egy egészen más tészta.
És a csaj megugrotta. Még csak nem is rezgett a léc.
A fiatal Furiosa nem az a sztoikus, ám mégis határozott vezéregyéniség, mint
amit Theron hozott. Taylor-Joy előadásában a karakter kap egy adag őrültséget
meg vadságot, és ez sokat ad a hitelességhez. A színésznőnek sokszor csak a
szemét látjuk világítani az arcát beborító koszban, és az a tekintet nem sok
jót ígér. A veszély meg a fájdalom hidegen hagyja, és morális aggályai
sincsenek, amikor ölni kell. Helyenként még abban sem vagyok biztos, hogy nem
élvezi-e is az öldöklést, de ezt a kérdéssel a film - valószínűleg tudatosan -
nem foglalkozik. Furiosa menetel előre határozottan a célja felé, és soha nem
engedi, hogy a csillapíthatatlan dühe irracionális döntésekre sarkallja (na jó,
egy ponton igen, és itt kapjuk a film egyik legütősebb akciójelenetét :-)).
Ezért is él túl mindent.
Az ellenpólust képező Chris Hemsworth szemmel láthatóan remekül érzi magát a
főgonosz, Dementus bőrében, és jól hozza a klasszikus politikus mentalitást:
"én elhozom nektek a Kánaánt", "mindig más a hibás", "nem vesztettünk, mi így
nyerünk" stb., asszem, mindenki pontosan tudja, miről beszélek. Dementus és
Furiosa párbeszéde a végső nagy leszámolásban (amikor a csaj elmondja a
mondatai felét a filmben, ami nagyjából tízet jelent :-)) viszont annyira nem
lett erős, mint talán lehetett volna. De lehet, hogy csak én vagyok túl
finnyás, ennél nagyobb bajom egy akciómozival ne legyen.
Raf ajánlója
George Miller. A Táncoló talpak és a Babe 2 - Malac a városban rendezője. Meg
mellékesen csinált 1-2 Mad Max filmet is, több-kevesebb sikerrel (Mad Max 3, te
átkozott csalódás!). Aztán 9 (!) éve rebootolta-folytatta (sosem fog kiderülni,
melyik) a világ egyik legőszintébb akciófilmjével, a Düh útjával (igen, faék
egyszerűségű sztori - de ugyebár az is igaz, hogy az odavezető út fontosabb a
célnál). S most pedig itt a kvázi előzmény, amiben Furióza felcseperedését
láthatjuk és azt, hogyan lett az a félkarú óriás, aki.
Lehet, nem kellett volna Molnár Gyurinknak annyit/ennyit várni (oké, covid
much) az előzménnyel, mert a várakozás(?) sajnos kicsit a minőség rovására ment
- nem mondom, hogy nem jó film, mert ott van, de a nyomába sem ér a folytatás
zsigeri, kompromisszummentes, folyamatos zúzásához. Mondjuk nem is feltétlenül
kellett volna - nagy eséllyel az én elvárásaim voltak túl nagyok.
Cserébe a Leghíresebb Hemsworth Gyermek (karöltve Nagy Ervin zseniális
szinkronjával) újfent bebizonyítja, hogy nagyon jól tud egyensúlyozni a
ripacskodást a zsenialitástól elválasztó vékony határmezsgyén.
Összességében még mindig az egyik legjobb Mad Max-film (a legjobb továbbra is
a Fury Road - nagy kérdés, hogy marad is-e), a megépített gépek és azok hangjai
és az első harci gépes rész (lásd még: 78 napon át forgatták, átlagosan napi
200 fő részvételével) miatt ott a helye az "ezt látni kell"-polcon. A moziból
kijövet meg érdemes megnézni a főbb szerepekben a színészeket, van 1-2
rácsodálkozós.
Kapcsolódó ajánlók
 |
Háromszög |
|
Wolkens ajánlója
Jess (Melissa George fantasztikus alakításában) egyedülálló anyaként neveli
autista fiát. Egy nap elindul otthonról a gyerekkel, hogy hajókázni menjenek
Jess barátaival, de a kikötőbe már csak a nő érkezik meg, szemmel láthatóan
zavartan. Az út is katasztrofálisan alakul: a semmiből hatalmas vihar támad és
a vitorlás felborul. A nem sokkal később felbukkanó óceánjáró ugyan a
megmentőjüknek tűnik - csak éppen a fedélzeten látszólag senki nincs. Vagy
mégis? És miért érzi Jess úgy, hogy már járt ezen a hajón?
Az, hogy mi történik a vitorláson és az óceánárón, többféleképpen is
értelmezhető – a magam részéről teljesen más elméletet gyártottam, mint amit az
interneten találtam. A film befejezése hátborzongatóan átkeretezi a hajóra
szállás előtti történéseket, és ennek alapján a netes magyarázatnak adok
igazat. :-) Mondjuk az azért nem gyakori, hogy rákeresek egy film értelmezésére
- ha szereted az ilyen típusú, nyomasztóan elmefacsaró darabokat, mint anno a
Gépész vagy a Coherence (amik a Háromszöghöz hasonlóan méltatlanul
ismeretlenek), akkor ezt se hagyd ki.
|
Érdekesség: a film egyik jelenetében Jesst látjuk a tükörben, majd ahogy
elhagyja a kabint, a kamera követi – a tükörképét, a tükrön keresztül.
Gyönyörűen kivitelezett, nem számítógéppel generált filmtrükk. A megvalósítását
véletlenül nemrég láttam egy videóban, amikor még nem is tudtam, hogy ezt a
filmet meg akarom nézni. :-) 10:13-tól látható a jelenet és hogy hogyan készült,
érdemes vetni rá egy pillantást, nagyon ügyes. És semmit nem vesz el a film
élvezetéből, ha látod.
|
|
Raf ajánlója
Jess a barátaival vitorlázni megy a kies Florida partjainál a Triangle-ön, de
egy hirtelen jött különös vihar folyományaként hajótörötteké
(vitorlástörötteké?) válnak. Nagy szerencséjükre egy hajó felveszi őket - csak
éppen senki sincsen a fedélzeten. Vagyis lehet mégiscsak van, mert zörejek
keltik fel a túlélők figyelmét, fura üzeneteket találnak. Nemsokára pedig
elkezdenek elhalálozni, Jess pedig megpróbál túlélni s fényt deríteni az
egészre.
Nem azt mondom, hogy a Predestination (mi az, hogy nem láttad még????) merített
a Triangle-ből, de abszolúte nem zárnám ki, hogy az alkotók megnézték (párszor)
az ausztrál Kovács Krisztofer filmjét - és ötletet merítettek az alkotásból. A
Triangle is az a fajta film, ahol a lehető legkevesebbet kell tudni róla, s úgy
megnézni, a csavar(oka)t és az utalásokat úgy fogadja be a néző, hogy ne tudja,
mire számíthat.
Csavaros filmek rajongóinak kötelező - és a szimbolika is sokat dob rajta.
Mindenkinek ajánlom.
Kapcsolódó ajánlók
 |
A kaszkadőr |
|
Wolkens ajánlója
Nem egy és nem kettő centivel emelte a lécet akcióvígjáték műfajban. Nem lesz
könnyű überelni.
Ja, ha nem lenne egyértelmű a fentiekből: kö-te-le-ző! :-)
Raf ajánlója
David Leitch. Kaszkadőrből lett kaszkadőr-koordinátorból lett rendező. David
Leitch, a fickó, aki készített már képregény-adaptációkat (Atomic Blonde,
Deadpool 2), könyvadaptációt (Bullet Train), Halálos iramban spin-offot (Hobbs
és Shaw - ezt mondjuk letagadnám személy szerint), Celine Dion klipet (mondjuk
ezt is) - s most úgy döntött, hogy visszatér a gyökereihez, s készít egy
csalamádét: egy olyan filmet, ami egyszerre egy 80-as évekbeli sorozat
remake-je, masszív óda a kaszkadőrökhöz és egyben még meta is, majdnem annyira,
mint a Facebook.
Nagy kérdés, hogy egy ilyen mix hogyan sikerülhet. Jelentem: kimondottan jól,
igaz ehhez kellett a jó főszereplő is, Ryan Gosling, aki már a The Nice
Guys-zal bebizonyította, hogy tud vicces is lenni - és ezt azóta is újra és
újra megmutatja a közönségnek (vö.: eddig Nicolas Cage, Statham és Tom Cruise
és The Rock is felmerült az elmúlt 14 évben mint főszereplő.
UGYEHOGYUGYE.).
Fenemód szórakoztató, vicces, Gosling szokás szerint zseniális, Tompa Emília is
jó, de A "pöcs" T-Johnson és Hannah "az XL-es Lena Headey csomagot kérte"
Waddingham (Trónok harca, Ted Lasso) is kiemelendő (én konkrétan a trélerek
alapján sokáig azt hittem, hogy az tényleg Lena Headey!).
Mindenkinek kötelezően ajánlott - és igen, a filmben említett rekord (tudni
fogod) TÉNYLEG világrekord. Sok ilyet még, ezeret!
Kapcsolódó ajánlók
 |
Villám Charlie |
|
Wolkens ajánlója
Villámgyorsan felejtsd el, ha meg akarnád nézni.
 |
Abigail |
|
Wolkens ajánlója
Egy csapat pancser fegyveres, akik egy törékeny nőre vadásznak egy ódon,
labirintusszerű nemesi kúriában, ahonnan nincs menekvés: ez az alapszitu
remekül működött öt éve az igazi bűnös élvezetet nyújtó, a patakvér jeleneteket
sajátos fekete humorral ellensúlyozó Aki bújt esetében. A rendezőpáros most
majdnem ugyaninnen indul, csak csavarnak 180 fokot a szitun: a törékeny nő, aki
történetesen egy tizenkét éves lányka, vadászik a csapat pancser fegyveresre.
Az erőviszonyok attól lesznek kiegyensúlyozottak, hogy az illető csajszi
vámpír, és halmazati büntetésként még balerina is.
Mondjuk nagyjából ennyit már tudtunk az előzetesből - féltem is, hogy túl sokat
elárultak a sztoriból, de szerencsére nem. A közel két órás játékidő ugyanis
sok mindenre lehetőséget ad, kezdve a csapatdinamika - horror-vígjátékhoz
képest meglepően - kidolgozott felépítésétől, a karikatúraszerűen sztereotip
szereplők alapos bemutatásától a feszültség ügyes fokozásán keresztül néhány,
ha nem is előreláthatatlan, de azért érdekes csavarig. A stílus mellett a
látványvilág is több ponton hajaz az elődre, csak rátesz még néhány lapáttal, a
trükkmesterek az utolsó fillérig megdolgoztak a pénzükért, ennyi véres trutyi
három filmre is elég lenne. A színészek jók, és ezúttal a szinkron is hozza a
szintet, mind szövegben, mind dinamikában. Néhány logikai baki azért
becsúszott, de ezeket elnézzük az Abigailnek, mert összességében (vér)mocskosul
szórakoztató. :-) Ha bírod a stílust, ne hagyd ki.
Raf ajánlója
Többször kifejtettem már, hogy egy remake-nek akkor van igazán értelme, ha
valami újat ad az eredeti történethez vagy máshogy értelmezi. Vagy valami
ilyesmi - a szolgai másolás nem remake, hanem egy ötlettelen hullarablás,
aminek nincsen semmi keresnivalója. Sehol.
Na, hát a Ready or Not alkotói vagy lehallgatnak/elfogják a leveleim, vagy
tőlem függetlenül jutottak ugyanarra a következtetésre (szerintem amúgy az
első, tutira az első!), s úgy nyúltak Szabó Magda és/vagy Zsurzs Éva művéhez,
hogy ember legyen a talpán, aki felismeri az eredetit - nagyon nem könnyű, de
szerencsére az alkotók cselesek és ügyesek voltak, fel lehet fedezni a művet a
filmben.
Egy maréknyi bűnöző elrabol egy 12 éves kislányt fejenként 7 millió USD-ért -
a probléma csak annyi, hogy nemsokára kiderül az ártatlan kis balerináról, hogy
egy vámpír, Joey-ék pedig már nem a pénzért állnak sorba, hanem az életükért
küzdenek.
A két rendező azt nyilatkozta, hogy az Abigél számukra az Aki bújt szteroidokon
- eltekintve a vér mennyiségét, ez találó kifejezés; ahogy az is, hogy úgy
tűnik, a hullásmedence és a véres robbanások running gag lett náluk. A színészek
jók, az effektek még jobbak, a szinkron se rossz, a poénok is - nekem egyedül a
csavarok mennyisége volt kicsit több az ideálisnál, de ennek ellenére abszolúte
szórakoztató mozi, a műfaj szerelmeseinek kötelező!
Kapcsolódó ajánlók
 |
Challengers |
|
Wolkens ajánlója
A Challengers három teniszező, két pasi és egy nő karrierjét, se veled, se
nélküled kapcsolatát, barátságát és szerelmi háromszögét követi közel másfél
évtizeden keresztül, annyi ugrálással oda-vissza az időben, hogy az elég lenne
legalább egy tucat Vissza a jövőbe mozihoz. És a helyzet az, hogy nem jó film,
de egyáltalán nem egyszerű megmagyarázni, hogy miért nem jó.
Kezdjük azzal, hogy egy halom részlet van, ami stimmel:
- meggyőző a színészi játék: a zabolátlan Patrick szerepében Josh O'Connor
kiemelkedően jót alakít, az akaratgyenge Art szerepében Mike Faist szintén
hiteles, az elmúlt időszak legirritálóbb női karakterét, az egyszerre hidegvérű
karrierista és közben a saját jólfésült sorsából kétségbeesetten kitörni akaró
Tashit alakító Zendaya okés, de még mindig nem értem a felhajtást körülötte,
egyértelműen ő a trió leggyengébb láncszeme.
- a teniszmeccsek szépek: hitelesek a mozdulatok, izgalmasak a labdamenetek,
látványos az operatőri munka, kellően dinamikus a vágás ritmikája.
- az erotikus jelenetek a meztelenség hiánya ellenére merészek és jól
működnek.
- a történet részeinek időbeni összekeverése jót tesz a dramaturgiának.
De valahogy ezek az elemek mégsem állnak össze egésszé. Az epizódok egy
történet cserépdarabkái, de hiába rakjuk össze őket, nem lesz belőlük váza,
csak egy halom cserép marad. A kohéziót széttépik a lassítások, a felesleges
jelenetek, a túl hosszan elnyújtott jelenetek, a véletlenszerűen megválasztott,
helyenként nemhogy nem odaillő, de kifejezetten zavaróan dübörgő zenék, és
talán nem kellene egy labdamenet közepéből tíz évet ugrani egy másik labdamenet
közepébe, mert ugyan feldolgozza a néző agyilag, de kizökkenti. De még ezeken
is túltesz Tashi teljes mértékben irracionális viselkedése, aminek ugyan
lehetne pszichológiailag indokolt alapja (skizofrénia? borderline?
pszichopátia? nárcizmus?), csak éppen bő két órás filmnek nincs ideje arra,
hogy ezt előkészítse vagy megmagyarázza. Így aztán azon túl, hogy a csaj baromi
idegesítő, nem igazán tudunk viszonyulni hozzá. És így végiggondolva,
valószínűleg ez a film gyenge pontja, hiszen ennek kellene alátámasztania azt
is, hogy a két srác miért úgy viszonyul hozzá, ahogy, illetve, hogy ő miért úgy
viszonyul a két sráchoz, ahogy.
Szóval nekem összegészében csalódás volt a film, de lehet, hogy nem én vagyok a
célközönség (a nézőközönség nyolcvan százalékát tinilánykák tették ki,
valószínűleg nem véletlenül).
Raf ajánlója
Muszáj leszögeznem, hogy ha nem láttál egy trélert sem, s csak a film címe
miatt ülnél be a filmre: NEM, nem izomautókról szól, egyetlen egy darab
Challenger sincsen benne sajnos - itt csak tenisz van. Dögivel.
Mert a tenisz nem sport - a tenisz egy kapcsolat. Egy kapcsolat, ami vérre megy
és csak egy marad állva a végén (IYKWIM). Akkor főleg kapcsolat a tenisz, ha
egy szerelmi háromszög kerül a képbe: Tasha, Art és Patrick (ATP, mint a
tenisztornák szervezője - insert "i know what you did there" meme here)
tinikoruk végén ismerkednek össze, nyernek, kapcsolódnak, szakítódnak,
teniszeznek, öregednek, sérülnek, összetörnek, összeszedődnek és
teniszeznek.
Ez egy film a teniszről, emberi kapcsolatról, célokról és legfőképpen a
barátságról (= bros before hoes) szól, hogy mit meg nem tesznek egyesek a
győzelemért, hogy a cél szentesíti az eszközt, hogy mennyire nehéz néha
elengedni valakit, s ha nem értesz máshoz, csak a sporthoz, amiben felnőttél,
akkor nem is feltétlenül van nagyon más lehetőséged az életben, mint ezt az
utat bejárni.
Mike Faist (nem rokon) és Josh O'Connor párosa nagyon jó együtt (még Daniel
Brühl és Anthony Mackie párosánál is nagyságrendekkel, pedig ott is volt
kémia), emlékezetesek együtt, akkor is, amikor imádják egymást és akkor is,
amikor már rég nem barátok - így kell megrendezni egy férfi duót, kérem szépen!
Zendaya sem rossz, részéről a Karen-üzemmód kiemelendő (annak megfelelő
hajviselettel, természetesen), de a srácok viszik a prímet, de nagyon! A zene
is beszédes (lásd még: a tenisz egy kapcsolat - ennek aláfestésére IS
alkalmazza a film az elektronikus múzikot, nagyon jókat választva).
Érdekes film, érdekes téma (Wimbledon óta nem is max a King Richard volt
teniszes mozi), érdekes megvalósítás szokatlan operatőri munkával - de nekem
tetszett, érdemes adni egy esélyt neki, főleg ha a rendező előző filmjeit is
láttad és szeretted.
 |
Polgárháború |
|
Wolkens ajánlója
Először csak annyit akartam írni: "sokkoló". Mert tényleg az.
De nem tehettem, mert ez messze nem írta volna le, hogy mennyire jól megcsinált
film a Polgárháború, és ez nagyjából minden szempontra igaz, amit egy ilyen
alkotásnál érdemes figyelembe venni: forgatókönyv, rendezés, színészi játék,
operatőri munka, hangok (ez utóbbi egyszerűen tökéletes, a néma részek még
hatásosabbak tudnak lenni, mint a fegyverropogás meg a fülsiketítő robbanások),
látványvilág.
A történet szerint az USA két táborra szakadt valamikor a közelmúltban, és a
fegyveres belharcokban a Nyugati Erők állnak nyerésre, fokozatosan nyomulva
előre Washington DC felé, hogy megfosszák az elnököt a hatalmától és az
életétől. Egy kis újságírócsapat, a már minden harctéri borzalmat látott
fotóriporter, Lee (Kirsten Dunst arcáról tényleg elhisszük, hogy már mindent
látott), segítője, Joel (Wagner Moura megmutatja, mennyire nehéz megtébolyodás
nélkül elviselni a háború tébolyát), a veterán Sammy (Stephen McKinley
Henderson) és az újoncként hozzájuk csapódó, feltörekvő fotós, Jessie (Cailee
Spaeny nagyszerűen hozza egyszerre a rémült kislányt és az adrenalinfüggő
katasztrófaturistát) közel másfél ezer kilométeres útnak indul egy autóval,
hogy még egy utolsó interjút készítsen az elnökkel. Közben pedig fotóznak.
Mindent. A kiégett roncsoktól a sebesülteken meg a haldoklókon keresztül a
tűzharcokig.
Gondolom, az első kérdés ezután, hogy ez a forgatókönyv ugyan mitől is olyan
jó, mikor gyakorlatilag teljesen lineáris, mennek A-ból B-be, és ennyi. Hát,
több dologtól. Például attól, hogy mindvégig semleges marad. Nem foglal állást
egyik harcoló oldal mellett sem, és nem állítja be az igazság hőseinek az
újságírókat, sőt, még csak azt sem sugallja, hogy feltétlenül szükség van arra,
amit tesznek. Nem azt mondja, hogy a valóságot akarják megmutatni az életük
kockáztatásával, hanem, hogy a világ leghatásosabb fotóját hajszolják, bármi
áron, ami ugyanolyan értelmetlennek és kegyetlennek érződik, mint a kivégzések,
ahol az áldozat sok esetben még csak nem is bűnös. Ha szerencséd van, túléled,
ha nincs szerencséd, nem - ezzel az alaphangulattal elég szépen lehet
feszültséget építeni, ami aztán olyan - és itt visszatérek a kiindulópontra -
sokkoló jelenetekben csúcsosodik ki, mint Jesse Plemons (egyszerűen zseniális)
epizódszerepe a kőagyú rasszista önbíráskodó karakterében.
A leírtak alapján valószínűleg mindenki el tudja dönteni, meg akarja-e nézni a
Polgárháborút, de ez az eset, amikor a döntés kizárólag a nézőn múlik, és nem a
filmen. Én csak ajánlani tudom - de azt is teljesen megértem, ha valaki mégsem
szeretné látni.
Hát, ahhoz képest, hogy eredetileg egyetlen szót akartam írni, végül szép
hosszúra sikeredett...
Raf ajánlója
Azt mondják, a művészet egyenlő eszképizmus. Nem feltétlenül értek egyet - de
abban igen, hogy a mozgóképes művészeti ágban tényleg nagy az ilyen
céllal/célból készült művek aránya.
És akkor itt van Alex Garland legújabb filmje, a Civil war, ami, nagyon jó
kivételként erősíteni látszik a szabályt - ugyanis a nem túl távoli(?)
jövőben(?) járunk, ahol az elnök (lásd még: POTUS) belefingott egy nagyot a
nulláslisztbe és bizony egy harmadik évadra is beült az orális, bocsánat,
ovális irodába, ami, akárhonnan nézzük, kb. az összes álmoskönyv szerint ELÉGGÉ
rosszat jelent. Jelen esetben a film címe nem túl szofisztikáltan rejtegette az
eredményt: a Nyugati Erők (Texas ÉS California(!!!4!!!)) menni DC. Itt
csatlakozunk egy maréknyi riporterhez, akik NYC-ből egy szép nagy kerülővel
(800+ mérföld) szeretnének eljutni mindenki előtt DC-be, hogy meginterjúvolják
és lefotózzák az Elnök végnapjait.
Alex barátunk íróként (nyugodtan csekkold az IMDB-adatlapját, tutira láttál már
tőle valamit) és rendezőként is megmutatta már, hogy tud bánni a tollal és a
stábbal - és ez a film sem kivétel. Újságíró felmenői minden bizonnyal nagy
segítség voltak a kvartett ábrázolásához - de amit a hangokkal, zenékkel
művelt, az valami zseniális! Nem egyszer a néma csend sokkal megrázóbb, mint a
kakofónia helyette. A Jesse Plemons-os jelenetben pedig megmutatja, hogy a
feszültségkeltéshez is ért (na nem mintha ezt nem tudtuk volna eddig is), és ha
az ember odafigyel, még a szimbolikát (hint: a két főszereplő néni felsői) is
észreveheti.
Nem könnyű a téma, de ennek ellenére (éppen ezért???) mindenkinek ajánlom, üt,
mint az elszabadult buszkerék és olyan jól van megcsinálva, mint a Golden Gate.
 |
Verseny a győzelemért |
|
Raf ajánlója
1983. Rally, B-csoport, Audi Quattro összkerékhajtással VS Lancia 037
hátsókerék hajtással. Walter Röhl. Nyolcvanas évek. Versenyek, olaszok,
versengés.
Bár a film elején kiírják, hogy valós események inspirálták a filmet, de a
végén pontosítják, hogy igazából csak merítettek, több karakter vagy nem volt,
vagy nem így, stb. Tehát ha történelmi hűséget várunk el - ne várjuk el. Nem
arról szól. Inkább egy kis betekintés a történelembe átszínezve, de azért a
legmélyén ott a valóság csírája (nem fogom sorolni laikusként SEM, hogy mi nem
stimmelt). Emiatt (ezek miatt?) a film olyan, mint egy autópornó autóbuziknak
(/rallybuziknak): látványos, nosztalgikus (többször eredeti!) felvételek (AZ
AKTUS), amiket összeköt az infószórás/történések (A TÖLTELÉK A KÖVETKEZŐ AKTUS
ELŐTT).
Nem egy kiemelkedő alkotás (sokat elmond a filmről az, hogy Daniel Brühl-t
konkrétan elpazarolják), de aki szereti a rally-t és/vagy a nyolcvanas éveket,
annak kötelező megnézni - az autók, azok hangjai, a mindent átitató nyolcvanas
évek vibe... Érdemes. Nem tökéletes alkotás, messze nem, de korrekt (IGEN, a
homologizációs számlálás TÉNYLEG így történt).
 |
Fallout első évad |
|
Wolkens ajánlója
A videojátékok filmvászonra vagy tévéképernyőre adaptálása az egyik leginkább
hullámzó színvonalú filmes műfaj. A katasztrofálisan rossz daraboktól, mint a
Doom meg a Bloodrayne, az egészen tűrhetőkön át, mint a Warcraft meg a
(2018-as) Tomb Raider, az olyan remekekig, mint a Silent Hill meg a tavalyi
Last of Us, mindent megtalálunk. És most itt van nekünk a Fallout, ami szintén
egy népszerű és sok részt megért videojáték-sorozat világát hozza el nekünk
otthonra – és teszi ezt milyen jól!
Maga a játéksorozat nekem kimaradt, de a népszerűségét többek között
egyértelműen mutatják az olyan lelkes cosplayes videók, mint Lightning
Cosplay-ék elképesztő Tesla gun építése.
|
|
Persze egy játék sikerének, főleg hosszú távon, az alapja egy alaposan
kidolgozott világkép, és ilyen szempontból a Falloutnak sem kell szégyenkeznie.
Ráadásul a Last of Us-szal ellentétben itt nem az eredeti játék történetéből
csináltak tévésorozatot, hanem írtak egy rendes külön sztorit úgy, hogy közben
végig azt érezni, cél volt a karakterfejlődés olyan stílusú bemutatása, ahogy
azt a szerepjátékokban megszoktuk – ügyes megoldás. Mindemellett nem sajnálták
a büdzsét, mind a CGI, mind a gyakorlati effektusok kifejezetten szépen lettek
megvalósítva. Mondjuk ez igaz a véres jelenetekre is, és a sorozat ezekben is
bővelkedik, viszont a legtöbb helyen humorral tompítja. És az egészhez olyan
háttérzenék, amik simán elférnek egy, az ötvenes évek Amerikájának hangulatát
megidéző régi slágerek válogatáslemezen.
Mindezek után azért ejtsünk néhány szót a történetről is. :-)
Egy alternatív történelemben az USA-t atomháború pusztítja el. A háborúra
felkészülés részeként úgynevezett menedékek épülnek, ahol kis közösségek
tudnak fennmaradni akár évszázadokon keresztül, amíg a felszín újra lakhatóvá
nem válik. A sorozat 200+ évet ugrál ide-oda az időben, a főszereplők
szemszögéből bemutatva mind a kezdeteket, mind az aktuális állapotokat.
És kész, ennyi, nagyjából ezt érdemes tudni, mielőtt beleveted magad a nyolc
részes évadba. Engedd magad meglepni, mert a Fallout bizony hatalmas pozitív
meglepetés, ami nemcsak hogy folytatásért kiált, de torokhangon üvölt. Tűkön
ülve várjuk. :-)
Raf ajánlója
A Fallout széria 1997 óta részese az életünknek, ahogy a "War never changes"
mondata is. Nem lehet azt mondani, hogy nagyon elkapkodták volna a
megfilmesítést (akárhogyan számolom, ez alsó hangon legalább 15 évet jelent -
bár ha megnézek sok más adaptációt, a teljesség igénye nélkül: Tömbréder, Dúm,
Mario Mario Testvérek, stb.) nem is baj -, ugyanis az alkotók minden
szempontból igencsak jó sorozat tettek le az asztalra! Én annyira nem ismerem a
játékokat (lásd még: Bethesda és a bugos játékai -> Bugthesda, stb), de így is
nagyon sok referenciát elcsíptem - tutira veszem, hogy az igazi
Fallout-fanatikus (vö: olyan mint én, csak Alien helyett Fallout & Pip-Boy)
nagyjából átlagosan hat percenként élvez a gatyájába darálás közben.
Szerencsére FO-szüzeknek is teljesen élvezhető, feltéve, ha bírja a véres
jeleneteket és a trágárságot.
Kinézetre sem lehet panasz, a történet is (állítólag teljesen) beilleszkedik(!)
a játékok világába (de önálló sztorivonal) zenével, világgal, mindenestül -,
amit a záró képsorokkal még jobban megerősít.
Nem akarok nagyon elhamarkodottan dönteni, mert én sem láthattam minden
játékadaptációt, de azok közül, amit már megtekintettem, ez nálam az etalon,
bárcsak ne csinálnának ennél rosszabbat!
Mindenképpen ajánlom megnézésre, legrosszabb esetben a nagyon véres részeknél
majd nem nézel oda - Primevideóra tették ki, egyben mind a nyolc részt,
szinkronnal, felirattal, mindennel mi szem-szájnak ingere.
Kapcsolódó ajánlók
 |
Majomember |
|
Wolkens ajánlója
Bobby álnéven futó, de valójában névtelen hősünk a mai India egyik
szegénylegénye. Az ereiben vér helyett bosszúvágy, gyűlölet és
csillapíthatatlan düh keveréke folyik: anyja gyilkosán és közvetve a haláláért
felelősökön akar revansot venni. Közben egy helyi alvilági szorítóban
valamiféle pankráció-kickbox-MMA egyveleg bunyókban, majom maszkban szerzi meg
a mindennapi betevőt. Aztán amikor úgy érzi, felkészült, elindul a
hadjárat...
A történet erősen magán hordozza a Kill Bill és a John Wick stílusjegyeit és
konkrét elemeit. Ez mondjuk annyira nem meglepő, az már inkább, hogy a
kifejezetten hangsúlyos társadalomkritika a V, mint vérbosszú vonalát követi.
Korrupt politikus, korrupt rendőrfőnök, korrupt vallási vezető, akik a nép
barátjának hazudják magukat, de közben a vérét szívják, sőt, ahol a
gazdagodáshoz és a hatalom megtartásához szükséges, bármilyen eszközzel
eltakarítanak bárkit az útból – nem először látunk ilyet.
A Majomember – amiben Dev Patel egyszerre író, (elsőfilmes) rendező és
főszereplő – váratlanul ütősre sikeredett. Helyenként ugyan megbicsaklik, de
összességében sugárzik belőle valami nyers erő és düh, pont ahogyan a hőséből
is. Ehhez még élvezetes adalék a nem kis mennyiségű, rendesen megkoreografált,
hosszú vágásokkal felvett, látványosan brutális és nagyon (!) véres
akciójelenet: a 18-as karika bőven indokolt. Ha tetszettek az említett filmek
és/vagy még a Csendes éj meg a Rajtaütés, akkor ez is kötelező tananyag.
Raf ajánlója
Dav Patel (Avatár, Szlamkutya milliomos, Bőrök) írt és rendezett magának egy
filmet, s jó rendezőként magára is osztotta a főszerepet: Az Ismeretlen,
Elnyomott És Száműzött Ember, Aki Bosszút Akar Állni A Tragédiáért, Mely Őt
Érte, Mely Megsebezte S Átformálta; röviden: Bobby. Persze azért nem csak egy
agyatlan eksönmúvit csinált, hanem egy társadalomkritikus, politikailag is
kritizáló alkotást - rossz nyelvek szerint (értsd: VALÓSÁG) az erős politikai
áthallás miatt mutatta fel középső ujját a Netflix. Aztán jött Jordan Peele
(lassan kijelenthetjük, hogy "A" Megmentő; lásd filmográfia) és mozikba
küldte.
És milyen jól tette! Nem mondom, hogy olyan tökéletes első/bemutatkozó film,
mint a Pókok, mert a ritmus helyenként kicsit megbicsaklik, de igazából szinte
csak jót és jól lehet mondani a filmről: nem bonyolítja túl a történetet (nagy
hiba lett volna!), brutálisan őszinte és őszintén brutális (a liftes késes
jelenet mindent visz), bunyók alatt nem egyszer olyan zene szól, ami abszolúte
nem passzol, mégis működik - ami furának hathat, az az operatőri munka: elsőre
úgy tűnhet, hogy a Parkinsonos Operatőrök Éves Gyűlésének résztvevői forgatták
a filmet, de nem, nem shaky cam, hanem próbálják követni a főhőst, csak hát ő
nem csak áll egy helyben, hanem fut, bunyózik meg minden. Ami még ezeken felül
kiemelendő, az a két épületes bunyó, az egyik legjobb amit az utóbbi években
láttam!
Megtekinteni kötelező: de előre szólok, véres. Ennek ellenére / éppen ezért IS.
Kapcsolódó ajánlók
 |
A 3-test probléma első évad |
|
Wolkens ajánlója
A sorozat egy régi tudományos alapkérdésre és annak folyományaira épül: egyedül
van-e az emberiség intelligens fajként a világegyetemben? Mi történik, ha
sikerül kapcsolatot felvennünk földönkívüliekkel? Sikeres együttműködés,
leigázás vagy az egyik faj teljes megsemmisülése a történet vége?
Az első évad az 1966-tól napjainkig eltelt időszakot dolgozza fel. Nagyon
gyorsan beszippant, és elég jól tartja is a feszültséget, de a végére kissé
elgyengül. Érezhető, hogy nem akartak minden ebbe a nyolc, nagyjából egy-egy
órás részbe sűríteni, sőt, kifejezetten sok kérdést hagy megválaszolatlanul, a
történet pedig teljesen lezáratlan marad.
Szerencsére jók a karakterei, így az elnyúló részek ellenére sem válik
unalmassá. A tudományosság hullámzó, egyes részletek fizikai/csillagászati
szempontból teljesen megalapozottak, mások viszont erősen szabadjára engedett
alkotói fantáziáról tanúskodnak :-), gyakran egyazon jeleneten belül.
Az erős kezdés és izgalmas téma ellenére abszolút nem az évtized scifije, de
egy végignézést biztosan megér.
 |
Szegény párák |
|
Raf ajánlója
Egy fura és különös Frankenstein-történet az emberi gyarlóságról, a
birtoklásvágyról, a női szekszualitásról és annak felfedezéséről, s a
társadalmi berögződésekről.
Bella Frankenstein szörnyének teremtménye, akire God (mint Godwin, a professzor
szörnyeteg) vigyáz, mint szeme fényére - de mivel God (ÉRTED?!) dolgozik,
felveszi Max-et, egy tanoncát, hogy felügyelje Szépe fejlődését. Csak hát ugye,
a nadrágban nem marad kígyó, s így Max beleszerelmesedik a nőbe, aki viszont
inkább a nagypofájú Duncan-nel hajózik el a naplementébe felfedezni magát.
Nagyon különös és sokszor zavarba ejtő az operatőri munka, pont ahogyan a film
maga is, s annak zenéje ("zenéje" - sokszor inkább kakofónia, mint zene) is.
Már az, ahogyan a fekete-fehérből színesbe vált a kép, is beszédes, s ehhez jól
passzol Emma Stone mozgása is (a színészi játékára (jelen esetben mimika, stb.)
adott Arany Kecske szerintem túlzás volt, ellenben a mozgására, beszédére
teljesen megérdemelt volt).
Eléggé művészfilm, felkavaró, (abszolúte nem) öncélú a szexualitása és
ábrázolása mégis/ennek ellenére IS ajánlom. Nem egy vasárnap délutáni Matiné,
de szerintem megéri a bő két és negyed órát - ha más nem, a díszletek,
berendezések szürrealitása miatt már csak.
 |
Pókok |
|
Wolkens ajánlója
Horrorfilmről általában nehéz tárgyilagos hangvételű, analitikus ajánlót írni,
most mégis megpróbálkozok vele. :-)
A nagyra nőtt és túlszaporodott állatokról szóló szörnyfilmek általában
felvetnek a nézőben néhány, kínzóan megválaszolatlanul maradó kérdést:
- miért nem szaporodott és nőtt nagyra ez a faj eddig is ész nélkül?
- mit eszik a szűk helyen túlszaporodott populáció (a szereplőkön kívül)?
- miért nem fullad meg és csuklik össze a sokszorosan túlméretes állat?*
Ezekre a kérdésekre a Pókok sem próbál meg választ adni. Viszont a hibái
ennyiben nagyjából ki is merültek. Noha konkrét adatot nem találtam a gyártási
költségekre vonatkozóan, érezhetően alacsony büdzséjű filmről van szó, amit
kifejezetten jól ellensúlyoz a műfaj hagyományait követően, fokozatosan
felépített feszültséggel, ügyes fényképezéssel, szépen megcsinált
effektusokkal, élvezetes színészi játékkal, klausztrofób rettegéssel, némi
humorral, és a kamerarángatás megfelelő helyen történő, nem túltolt, és emiatt
hatásos alkalmazásával. Néhány klasszikus horror (elsősorban a REC 1-2)
lenyomata egyértelműen érezhető, de zavaró koppintásnak nyoma sincs – ahogy
felesleges, a nézőt a székében hátralökő, olcsó hatásvadász ijesztgetésnek
sem.
Szóval objektíven nézve magas színvonalú, minőségi vérfagyasztást kapunk a
pénzünkért. Az, hogy ezt ki mennyire tudja
élvezni
, na, az egy másik
kérdés. :-)
*
A vázrendszer és az izomzat keresztmetszete és a légcserére használt
felület a méretnövekedés négyzetével arányosan nő, a testsúly a méretnövekedés
köbével arányosan. Egy tízszeresére nőtt állat légzőszerve tizedannyira
hatékony, a vázrendszere és az izomzata pedig tízszer gyengébb a súlyához
képest, így gyakorlatilag életképtelen. Ez teljesen független attól, hogy
milyen fajról van szó. Nem véletlenül nem nőnek a pókok méteresre, a gorillák
meg toronyház méretűre. Megnyugodhatunk. :-)
Raf ajánlója
Kaleb bolondul a mindenféle rovar-hüllőért, persze, hogy kapva kap az alkalmon,
mikor Alibánál (a libánál?) búcsúajit vesz, hozzácsap egy mérges pókot is.
Ezzel nincsen semmi gond, nem ítélkezem, aki szereti az ízeltlábúakat, hát
tegye. Csak csinálja otthon négy fal között, és ne legyen kötelező. Amúgy a
probléma ott kezdődik, hogy bizony a pók elszabadul. Ott pedig folytatódik,
hogy hozzá képest egy nyúlpár cölibátus-példakép. Értsd: szaporodnak, mint a
rossebb, a lakók legnagyobb meglepetésére és kárára. Hamarosan Kálebék már a
túlélésért küzdenek, mert teljesen elszabadul a PÓKol.
Szoktam vala mondani, hogy nem kis dolog, ha egy elsőfilmes alkotó (jelen
esetben társíró és rendező) olyasmit tesz le az asztalra (értsd: vászon),
aminek megnézése után egy nagyot csettint a nyelvével a néző, majd azt mondja:
"Ez már döfi, ezt nevezem!", esetleg: "Nagy sahár ez az ürge, helltél már jobb
elsőfilmessel?!". Ugyanis Vanicsek Szebasztián csatlakozott ahhoz a szűk
körhöz, amiben azok az arcok vannak, akik első egész estés alkotásukkal
maradandó és/vagy emlékezetes cuccal rukkoltak elő. Jó, nem lehet azt mondani a
filmre, hogy teljesen és tökéletesen eredeti (mert ugye manapság MI AZ?), de
abszolúte egyedi, ennek tetejébe kb 3 alátétből, egy marék zsebpiszokból és kb.
74 euróból készült. És ez egyetlen egyszer érhető tetten: az epilógusban, a
porfelhőben!
Jump scare nem igazán van, ellenben hangulat és feszültség rendesen - és egy
nagyon nagy adag társadalomkritika is, de nem ám
szájbarágósan/kirakatjellegúen, hanem jól. Ahogy kell(ENE). És azt sem tudom
felfogni, hogyan sikerült a shakycam-et úgy alkalmazni, hogy az ember nem a
szemeit forgatja, hanem élvezi a műsort.
Sose voltam oda a rap-ért, hidegen hagy, mint a téli zima - de valahogy a
fhansziák és az ő rapjük bármelyik fhanszia filmben passzol és magával
ragad.
Pókiszonyosak NE nézzék meg - viszont aki szereti a stílust, az egy rejtett
kincsre találhat. Nem véres, de nagyobb a feszültség a filmben, mint egy nagyon
nagy tálca elektromos angolnában. Különösen ajánlott, tízből tíz pókláb.
Kapcsolódó ajánlók
 |
Úriemberek első évad |
|
Wolkens ajánlója
Eddie (Theo James), nemesi származása ellenére katonaként próbál szerencsét.
Már százados, amikor váratlanul haza kell térnie: apja haldoklik. Az öreg
halála után aztán a végrendelet sokkolja az egész családot: sok száz év óta
először nem az elsőszülött (Daniel Ings a teljesen káoszos Freddy szerepében),
hanem hősünk örököl úgy nagyjából mindent, a hercegi címtől a birtokig.
A pasinak már ez sem hiányzott, de a látszólagos megtiszteltetés valójában csak
a bajok kezdete: hamar kiderül, hogy a családi kassza majdhogynem kong az
ürességtől, az idősebb báty potom néhány millió fonttal tartozik pár
uzsorásnak, az istálló alatt pedig nagyüzemi marihuána-termesztés folyik a
hűvös Susie (Kaya Scodelario) irányításával. Eddinek gyorsan fel kell kötnie a
nemesi alsóneműt, hogy úrrá legyen a helyzeten...
Ebben a sorozatban benne van minden, amiért az alkotót, Guy Ritchie-t a 25 éves
"A ravasz, az agy és két füstölgő puskacső" óta szeretjük: teljesen
zakkant karakterek, sok vér, remek párbeszédek, "mindenki átver mindenkit,
amíg körbe nem érünk" csavarok a történetben, vidám, állandóan betépett
könnyűdrogosok és Vinnie Jones. :-) A történet leginkább csak háttér, hogy
élvezettel figyelhessük, hogyan mászik ki a herceg és a drogbirodalom-örökösnő
egyre jobban összecsiszolódó párosa a különböző slamasztikákból. Ennek
megfelelően ne számítsunk patikamérlegen adagolt, precízen kidolgozott
részletekre. Az évad leginkább lazán kapcsolódó, már-már esetlegesnek tűnő
epizódok sorozata - egészen az utolsó részig, amikor megláthatjuk, hogyan kell
szépen elvarrni egy forgatókönyv szálait
Kérjük a következő évadot. :-)
 |
Szeplőtlen |
|
Wolkens ajánlója
A halálközeli élményei hatására rendíthetetlen istenhívővé vált fiatal Cecília
nővér (Sydey Sweeney) a helyi plébánia megszűnésekor Amerikából egészen
Olaszországig utazik, hogy egy, a külvilágtól elzárt apácarendhez csatlakozzon.
Néhány baljós előjel után aztán megtörténik a csoda: a lány teherbe esik,
anélkül, hogy megszegte volna a tisztasági fogadalmát. A zárda egy része ezután
szentként imádja, egy másik része gyűlöli... a magzat meg szépen, lassan
növekszik a hasában. A baljós előjelek közben egyre csak szaporodnak, és
mindinkább úgy tűnik, erről a helyről nincs menekvés.
Az alig másfél órás horrofilm elég lassan indul, és ez ki is tart legalább a
kétharmadáig. Ugyan nem unalmas, de azon felül, hogy időnként olcsó trükkökkel
ijesztget, sok mindent nem nyújt, és az élményt csak tovább rombolja a minden
dinamikát nélkülöző szinkron. Aztán a szüléshez közeledve elindul az ereszd el
a hajam, de úgy, hogy jaj, és Sweeney megmutatja, hogy rettenetes hiba lenne őt
az Imádlak utálni alapján tucatromkomos szőke cicababának beskatulyázni. Olyat
alakít a film végén a 26 éves színésznő, hogy az még a nézőnek is fáj. Ha
láttad Matilda Lutz átalakulását a Bosszúban, na, azt szorozd meg még
hárommal-néggyel, és akkor kábé tudod, mire kell számítani. A patakvér akciót
közben olyan finom szimbolikával megtűzdelve, hogy ha nem figyelsz oda, észre
sem veszed.
Szóval olyan a Szeplőtlen, mint egy tökéletesre hangolt narancsos
csokoládétorta az agyonpirospaprikázott halászléből meg pacalpörköltből
(szigorúan kakasherével) álló ebéd végén. Baromi erős gyomor kell hozzá, de az
utóíz, az feledhetetlen.
Raf ajánlója
Csecsília nővér egy gyermekkori trauma folyományaként apácának (miért apáca
amúgy? Nem aNYáca kéne, hogy legyen, hiszen nők az ég szerelmére!!!!4!!!) áll,
de mivel Detroit, Michigan-ben nincsenek már hívek, ezért egy olaszországi
elfekvő-kolostorba megy, hogy letegye esküjét és szolgáljon, szegény és
érintetlen maradjon.
Persze a baljós jelek sorakoznak -, legfontosabb közülük, hogy Ceci drága
bizony áldott állapotba kerül, miközben szegény, szolgál és érintetlen. Mint az
ahogy a vallási közegekben szokott lenni, a Gyermek elég hamar a Messiásként
kerül várásra.
Nagyon janus-arcú a film - nekem az első két trimeszter helyenként fél évnek
tűnt -, és akkor jött a finálé, amely felhozta a filmet a pincéből, és fellőtte
az űrbe: szimbolikától sem mentes ending, ahol Szídni Szivi megmutatja, hogy
nem csak csöcsökből áll a néni, tud is.
Az első kétharmad gyengeségéért a finálé olyan szinten kárpótol, hogy emiatt
mindenképpen érdemes a műfaj rajongóinak megnézni.
Fun fact: 6 azaz 6 darab (rendes/nagy) jump scare van benne. El kéne engedni
már ezt az olcsó és szar ijesztegetési módszert.
Kapcsolódó ajánlók
A cikk utoljára frissítve: 2024.07.
Vissza a lap tetejére |
Vissza a nyitóoldalra
|
Oldaltérkép
